2024. augusztus 20. kedd
Veszélyjelzés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.08.21. szerda éjfélig

Zivatarok:

Ma legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén - ezen belül is főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében, valamint az Északi-középhegység nyugati részén - lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához: kora délutánig valamelyest kisebb, majd egyre nagyobb számban fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos (~65-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék (~15-20 mm), illetve jégeső (< 1-2 cm) kísérheti. Délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű (ált. 1-3 cm) jégeső, valamint felhőszakadás (ált. 30-50 mm) társulhat. Kiemelten középhegységeinkben 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. Az esti, késő esti órákban lassan csökken a zivatarhajlam.

Szerdán egy hidegfronthoz kapcsolódóan alakulhatnak ki zivatarok nyugatról kelet felé haladva. A nap első felében nyugaton csak kevés helyen, a déli óráktól nagyobb számban az ország keleti felén és a déli megyékben fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket viharos (~60-80 km/h) széllökések, jégeső (< 2 cm) és átmeneti intenzív csapadék (~10-25 mm), az északkeleti megyékben lokálisan akár felhőszakadás (> 25 mm) is kísérhet. Estétől, késő estétől fokozatosan megszűnnek a zivatarok.

Középhőmérséklet:

Ma az ország északnyugati harmadát kivéve 25 fok felett, az Alföldön 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. Holnap egy hidegfront hatására mérséklődik a meleg, már csak az Alföldön alakul 25, a Tiszántúlon helyenként 27 fok felett a napi középhőmérséklet.

2024.08.20. 14:48 HungaroMet Nonprofit Zrt.

HungaroMet: 2024. augusztus 20. 14:52 (12:52  UTC)  [iRhh]
Veszélyjelzés korlátai

Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkorszerűbb eszközök és módszerek, szakmai ismeretek alkalmazása ellenére sem lehetséges minden esetben megfelelő időelőnnyel, a megfelelő szintű veszélyjelzés kiadása!

Egy térségre kiadott figyelmeztető előrejelzés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek az adott veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. A figyelmeztető előrejelzés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján.

A harmadik és a negyedik napra szóló térképes formátumú figyelmeztető előrejelzések általában nagyobb bizonytalansággal terheltek, emiatt a várt eseményekhez közeledve folyamatosan kövessük a figyelmeztetéseket és – 24 órás időtávon belül – a riasztásokat!

A veszélyjelzésről és a veszélyjelzés korlátairól bővebben itt olvashat.