Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.09.28. szombat éjféligMa délután elsősorban a Dunántúl északnyugati harmadán előfordulhat néhány zivatar, melyekhez átmeneti viharos széllökés (~60-70 km/h), lokális intenzív csapadék és kisebb szemű jég társulhat. Kisebb eséllyel a délnyugati, esetleg északi, határhoz közeli területeken is megdörrenhet az ég. Szombatra virradóan egy átvonuló hidegfront hatására délnyugat felől növekedni kezd a csapadékhajlam. Az eső, zápor mellett főként a déli, délkeleti, illetve keleti vármegyékben zivatar is előfordulhat a nap folyamán, a maihoz hasonló kísérőjelenségekkel. Szombat éjfélig a lehulló csapadék mennyisége a déli, délkeleti, esetleg keleti tájakon helyenként 20 mm körül alakulhat.
2024.09.27. 09:31 HungaroMet Nonprofit Zrt.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkorszerűbb eszközök és módszerek, szakmai ismeretek alkalmazása ellenére sem lehetséges minden esetben megfelelő időelőnnyel, a megfelelő szintű veszélyjelzés kiadása!
Egy térségre kiadott figyelmeztető előrejelzés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek az adott veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. A figyelmeztető előrejelzés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján.
A harmadik és a negyedik napra szóló térképes formátumú figyelmeztető előrejelzések általában nagyobb bizonytalansággal terheltek, emiatt a várt eseményekhez közeledve folyamatosan kövessük a figyelmeztetéseket és – 24 órás időtávon belül – a riasztásokat!
A veszélyjelzésről és a veszélyjelzés korlátairól bővebben itt olvashat.