2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2017. június 26. 14:09

Péter-Pál is hozhatja a zivatarokat

Péter-Pál napja hagyományosan az aratás kezdete, ugyanakkor ezen nap környékén a sok munka ellenére sokfelé az országban nem mentek ki a földekre a nagy viharoktól, jégtől villámcsapásoktól félve. A jeles nap idén sem hazudtolja meg önmagát legfrissebb számításaink szerint, ugyanis a hét első felében alapvetően száraz, kánikulai meleg után a hét közepétől zivatarok, majd a hét végére hűvösebb légtömegek érkeznek fölénk. Kedden és szerdán csak néhol, csütörtökön már többfelé várható zápor, zivatar. A hét végén többfelé hullott jelentős csapadéknak azonban területi átlagban nem nagyon lesz folytatása, pedig nagy a hiány.

Ahogy legutóbbi elemzésünkben előre jeleztük, meleg, többször is károkozó zivatarokkal járó időjárás uralkodott térségünkben az elmúlt napokban. A csapadékra nagy szükség volt, de a jég, a viharos szél, a felhőszakadás sokfelé nagy pusztítást végzett. Míg pénteken kisebb, nagyon heves, gyorsan vonuló, kevés csapadék adó, de nagy károkat okozó zivatarcellák voltak a jellemzőek, addig vasárnap nagyobb méretű és széles területen is nagy csapadékot adó rendszerek alakultak ki. A legsúlyosabb csapadékhiánnyal küzdő területek, főleg a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén 15-40 mm csapadékot kaptak. Az ország délkeleti csücske maradt ki a hét végi csapadékból, illetve az Északi-középhegység térsége. Bár a csapadékot bőven kapó részeken a talaj fölső rétegi átnedvesedtek, de az átlaghoz képest is még sok a csapadékhiány. Ahol a jég nem verte el, ott a csapadék a kukorica és a napraforgó számára sokfelé szinte az utolsó pillanatban érkezett, ugyanakkor a kalászosok és a repce betakarítását hátráltatja, illetve minőségromlást okozhat. A talaj hőmérséklete a fölső 20 cm-es rétegben országszerte jóval 20 fok fölött alakul, ez a folytatásban szerdáig tovább emelkedik, majd csökken.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek északon és a nyugati határszélen 500 foknap körül, az ország déli felén pedig többnyire 560 foknap körül alakulnak. Az 1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2016-os mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint jóval az átlag fölött, a tavalyi értékek körül járnak a hőösszegek.

Legfrissebb vegetációs index (NDVI) térképünk még az esők előtt készült, ezen nyomon követhető a talaj kiszáradásával együtt a növényzet száradása, (illetve hogy a kukorica és napraforgó sokfelé megrekedt a fejlődésben), valamint a kalászosok és a repce érése. Egyre nagyobb a különbség az erdők-ültetvények (ahol a szárazság jelei egyelőre nem mutatkoznak) és a legelők-szántók között. Az NDVI két időlépcső között (8 nap alatt) bekövetkezett változásának térképén ezek a folyamatok igen szemléletesen kirajzolódnak. Míg az előző időlépcsőben a Szeged-Hatvan-Mezőkövesd-Debrecen-Gyula területen csökkent drasztikusan az NDVI értéke, a legfrissebb térképen ez a terület nyugatabbra, főleg a Duna-Tisza közére tevődött át. Természetesen a Dunántúlon is vannak erősen csökkenő értékek a növénykultúrák fejlődési stádiumának megfelelően.

Szerdáig fokozódik a hőség, akkor helyenként 35 fok fölött alakul majd a csúcshőmérséklet. A csütörtökre érkező hidegfront még csak pár fokkal, a szombatra valószínű viszont már jóval mérsékli a meleget. A leghűvösebbnek a szombat ígérkezik, akkor 20-25 fok között valószínű a maximum. Kedden és szerdán néhol, csütörtökön többfelé várható zápor, zivatar. Területi átlagban nagyobb mennyiségű csapadék nem valószínű, de sajnos ismét előfordulhatnak károkozó kísérőjelenségek. Szombaton sokfelé várható eső, zápor, zivatar, ekkor lehet nagyobb csapadékra számítani. Egész héten meglehetősen szeles idő ígérkezik, a legszelesebb csütörtökön és pénteken sokfelé viharossá fokozódik a délnyugati szél.

A levegő páratartalma szombatig a csapadékos időszakokat leszámítva nagyrészt nagyon alacsonyan alakul. Inkább csak az esőt követően, illetve éjjel lehet 80% fölött. Napközben lecsökken, sőt délutánonként ismét várható légköri szárazság (30% alatti páratartalom és 30 fok fölötti hőmérséklet). A magas napállás és az erős UV-B sugárzás miatt perzselés is előfordulhat.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2017. június 26.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár