A 2013. július 27. és 29. közötti forró periódust követő átmeneti lehűlés után rövid időn belül újabb hőhullám érte el Magyarországot. A rendkívüli meleg 2013. augusztus 8-án (csütörtökön) érte el tetőpontját.

Ahogy az előrejelzések alapján várható volt, 2013. július 29-én sorra dőltek meg a melegrekordok hazánk területén. A hőségnek végül egy több hullámban, viharos széllökésekkel érkező hidegfront vetett véget, porvihar és vonalba rendeződő zivatarok kíséretében.

Minden árhullám más és más, kialakulásukban meteorológiai és hidrológiai tényezők együttes hatása érvényesül. A most levonult árhullámot – meteorológiai szempontból – döntőn négy egymás utáni nap jelentősebb csapadéka okozta; rendkívüli voltához nyilván hidrológiai tényezők is hozzájárultak, például a mellékfolyók egyidejű áradása. Mi is történt? Milyen időjárási helyzetek okozták a területi átlagban is jelentős csapadékot? Milyen és mennyire megbízható, figyelemfelkeltő előrejelzések születtek? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

2013. június első napjaiban rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullott le a Duna felső vízgyűjtőjében. A csapadékra jellemző, hogy a német osztrák határ közelében június 2-án 8 óráig (6 UTC) 36 óra alatt többfelé hullott 150 mm-t meghaladó eső. Az árvizet kiváltó időjárási helyzet kapcsolatba hozható a globális légköri cirkuláció egyik típusával, az un. meridionális áramlási típussal.

A 2013. május végén és június elején lezúduló nagy mennyiségű csapadék és a megáradó folyók komoly károkat okoztak főként Németországban, Ausztriában és Csehországban. A Duna, a Moldva vagy az Elba vízszintje már sok helyen megközelítette vagy meg is haladta az előző, történelmi árvizek (például a 2002-es árvíz) szintjét. Milyen meteorológiai (szinoptikus) helyzet vezetett a rendkívüli árvizekhez? Erről szól ez a rövid elemzés, kiegészítve néhány bécsi, pozsonyi képpel, ahol az árvíz már megközelítette, vagy elérte a tetőzési szintet.

Az időjárás-jelentésekben, előrejelzésekben időnként elhangzik a címben szereplő szóösszetétel, amely térségünkben nem is olyan ritka időjárási helyzetet takar. A következőkben néhány példán keresztül picit közelebbről is megismerhetjük eme légköri képződményeket.

Az idei zivatar szezon egyik látványos mozzanataként gyorsan fejlődő zivatarcellák vonultak át a Balaton fölött. Az egyik zivatarfelhőből a szupercellára jellemző falfelhő jött létre.

A kevés csapadékot adó un. LP szupercellák főként a nyár elején jelennek meg, s jóval kevesebb kárt okoznak az erősebb, nagy csapadékot adó (HP) kategóriájú társaiknál, amelyek nagyobb területeket sújtanak és hosszabb ideig élnek. Az LP cellák ugyanakkor látványosak és hálás fotótémát jelentenek mindenkinek, akit érdekel a felhők világa.

A szeptemberi átlagos euro-atlanti légnyomás-elrendeződés és az eurázsiai hótakaró szeptemberi-október eleji expanziójának mértéke 1981 és 2012 között szoros kapcsolatot mutatott hazánk decemberi átlaghőmérsékletével. Amennyiben az újonnan felfedezett távkapcsolat-rendszer a jövőben is hasonló pontossággal működik, akkor az azt leíró Decemberi Anomália Index (DAI) – a numerikus szezonális előrejelző modellek melletti új eszközként – a hőmérsékleti anomália korai előrejelzőjévé válhat.

Az utóbbi évtizedben szinte mindegyik év kiérdemelné a szélsőségek éve jelzőt. Az első negyedév zárultával 2013 is pályázhat erre a címre, ugyanis március végéig rekord mennyiségű csapadék hullott a múlt század eleje óta végzett megfigyeléseink szerint. Ez a tény, valamint az áradásokat hozó 2010-es és a legutóbbi két aszályos esztendő is alátámasztja, hogy a csapadék meglehetősen változékony időjárási elem régiónkban. Mennyisége évről évre egyre szeszélyesebben ingadozik, és az éven belüli eloszlása is megváltozott.