2020. május 31. vasárnap
Elemzések, szöveges előrejelzések

OMSZ: 2020. április 23. 11:50

Fokozódó aszály

Az aszály nem enyhül hazánkban, a napok óta kitartóan fújó északkeleti, száraz szél nem hoz esőt. Ez az északias áramlás a jellemző a Kárpát-medencében március elejétől, így pedig az első két tavaszi hónap nagyon sok kárt okozott a fagyokkal, a csapadékhiánnyal. A hetedik hete tartó száraz időben immár 50-60 mm csapadékhiány gyűlt össze az átlaghoz képest, ennek időzítése pedig mezőgazdasági szempontból kritikus. Ugyanis az őszi vetések számára ebben az időszakban lenne a legfontosabb a jó vízellátottság, a tavaszi vetések pedig ilyen száraz talajban nem tudnak kikelni. A hosszabb távú, így bizonytalanabb számítások szerint a jövő héten végre délnyugatira fordul térségünkben az áramlás, mellyel talán már érkezik majd csapadék is a hó legvégére.

OMSZ: 2020. április 20. 12:53

Egyelőre marad a száraz, északkeleti áramlás

A hétvégén átvonult hullámzó hidegfront az ország túlnyomó részén sajnos még annyi csapadékot sem adott, mint az előző a múlt hét elején, pedig az őszi kalászosoknak, a repcének, de a kapás növények magágyának, illetve kelésének is nagyon fontos lenne most egy kiadós, áztató eső. Ezt azonban még a héten is hiába várjuk, a hétvégéig száraz, eleinte kimondottan szeles időben lesz részünk, és a hétvégén is csak elszórtan lehetnek záporok, zivatarok. Ilyen időjárási körülmények között fokozottan figyelni kell a szabadtéri tüzek megelőzésére.

OMSZ: 2020. április 16. 14:37

Nem enyhült számottevően a szárazság

A hét elején érkezett markáns hidegfront ismét jelentős fagyokat hozott sokfelé az országban, a csapadékhiányt azonban csak kis mértékben enyhítette. A fagyok teljes virágzásban érték a körte-, cseresznye- és meggyfákat, de sokfelé már az alma is virágzik, és kivirított a repce is. Nagy területre kiterjedő, áztató esőre sajnos továbbra sincs kilátás, a hét legvégén lehet némi csapadék.

OMSZ: 2020. április 13. 12:01

Csak kis területen enyhül a csapadékhiány

Egyre nagyobb gondot okoz a csapadékhiány hazánkban. A tavaszi vetés nem tud kikelni, az őszieknek pedig most lenne a legnagyobb szüksége a bőséges vízellátottságra. A tavaszi fagyok mellett így már a szárazság is tizedeli a termést. Ma este a csapadékhiányt kissé enyhítő, de azt meg nem oldó, viszont újabb fagyokat hozó hidegfront érkezik északnyugat felől. A hosszabb távú számítások szerint a hét legvégére talán már délnyugatiasra fordul az áramlás térségünkben, ami jót jelenthet.

OMSZ: 2020. április 9. 12:44

Kiadós esőre lenne szükség

Az elmúlt hetekre jellemző északias légköri áramlás sok gondot okozott és okoz most is hazánkban. Kemény tavaszi fagyok és csapadékhiány tizedelik a termést. Sajnos a folytatásban is marad ez az áramlási mintázat a Kárpát-medence térségében, ezzel pedig nem érkezik meg a szükséges 20-30 mm csapadék, és újabb fagyok is a láthatáron vannak. Az áramlás iránya pedig nem és nem akar délnyugatira fordulni.

OMSZ: 2020. április 6. 13:25

Szárazság van kialakulóban

Közel egy hónapja nem érte el hazánkat komolyabb, az egész országra kiterjedő csapadékzóna, és az előttünk álló héten sem lesz számottevő eső, pedig a száraz, poros felszínű talajoknak nagy szüksége lenne a csapadékra. Ugyanakkor jó hír, hogy az elmúlt két hétben tapasztalt kemény fagyok a héten már nem várhatók, a száraz talajú, fagyzugos területeken is csak gyenge fagyok valószínűek a hét első felében.

OMSZ: 2020. április 2. 12:30

Komoly fagyok okoztak kárt a gyümölcsösökben

Alig vonult el a múlt heti hideghullám, hétfőn újabb érkezett, még erősebb éjszakai fagyokkal, mely komoly károkat okoz a korai virágzású gyümölcsösökben. Közben negyedik hete alig esik, a talaj fölső rétege egyre jobban kiszárad, egyre nagyobb szükség lenne a csapadékra.

OMSZ: 2020. március 26. 13:08

Átmeneti melegedés

Az elmúlt hetek tavaszias időjárása után meglehetősen sokkolóan hatott a szombaton érkezett hidegfront, amely mögött az idei télre egyáltalán nem jellemző hideg légtömeg árasztotta el térségünket többfelé komoly károkat okozva a már teljes virágzásban levő korai gyümölcsfákban. A héten ugyan visszatér a tavasz, de az előrejelzések szerint még nincs vége a télnek sem.

OMSZ: 2020. március 19. 12:09

Sarkvidéki eredetű légtömeg érkezik a csillagászati tavasz kezdetén

Sándor és József meghozta zsákjában a meleget, ezzel szemben a társaság harmadik tagja, Benedek komoly hideghullámot ígér. A sokfelé virágzó mandula és kajszi újabb fagyokat kap.

OMSZ: 2020. március 12. 13:27

Kedvező időjárás a szaporodó mezőgazdasági munkákhoz

A téli hónapokban nedvességgel feltöltődött talajok, az őszi vetésekre az optimálisnál kétszer magasabb hőösszegek jellemzők országszerte, így bizakodva nézhetünk az idei vegetációs időszak elé. A szokásosnál korábban beindult természet azonban fokozottan ki van téve a tavaszi fagykárok veszélyének is, illetve a szokatlanul meleg tél miatt a kártevők és kórokozók elleni védekezést is hamar el kell kezdeni.

Cikkek száma: