2026. augusztus 31. hétfő
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2026. augusztus 31. 14:43

Folytatódik a nyári idő érdemi csapadék nélkül

Bár augusztus 20.-a után gyakran csapadékosra fordul hazánkban az időjárás, az idén ez csak igen kis területen, a Balatontól délnyugatra történt meg. Nagyfokú vagy annál súlyosabb mezőgazdasági aszály továbbra is az ország területének több, mint 90%-ára jellemző. A meteorológiai nyár utolsó óráiban átvonul fölöttünk egy hidegfront, melyhez kötődően többfelé várhatók záporok, zivatarok, de országos, áztató csapadék, ami érdemben enyhítene a szárazságon sajnos az előttünk álló 8-10 napban sem valószínű.

Visszatekintés

A mögöttünk álló héten kedden, csütörtökön és szombaton fordultak elő záporok, zivatarok hazánkban, melyekből számottevő, 10 mm-t elérő csapadék csak kis területen, főként a délnyugati országrészben hullott, az ország területének mintegy felén azonban ezen a héten sem esett semmi (1. ábra). Az elmúlt 30 napban a Dunántúlon és az északi országrészben mérhettünk 10-35 mm-t, míg a keleti országrész jelentős részén 5 mm alatt alakult az augusztusi csapadékösszeg (2. ábra). A teljes nyárra vonatkozó mennyiség is rendkívül alacsony, a délnyugati, nyugati határszélen és helyenként északkeleten haladja csak meg a 100 mm-t, a középső országrészben és a Tiszántúlon sokfelé azonban 50 mm-nél is kevesebb esett (3. ábra). A sokéves átlaghoz képesti hiány a legcsapadékosabb tájakon is 60-100 mm, míg hazánk túlnyomó részén 110-160 mm között van (4. ábra).

A múlt hét záporai átmenetileg átnedvesítették a felső néhány centiméteres talajréteget, 10 cm-nél mélyebbre azonban csak Nagykanizsa térségében jutott a nedvességből (5. ábra). Hazánk túlnyomó részén továbbra is rendkívül száraz a talaj, a Dunántúl délnyugati felén és az északkeleti tájakon 20-30, míg máshol 10-20% között alakul a nedvességtartalma a növények által hasznosítható vízmennyiség arányában (6. ábra). Ennyire alacsony talajnedvesség évtizedek óta nem fordult elő. 

A hőmérséklet a múlt héten is, akár egész augusztusban 3-4 fokkal magasabban alakult a sokéves átlagnál. A csúcsértékek jellemzően 30 fok körül vagy a fölött alakultak, csak szerdán északkeleten valamint szombaton délnyugaton volt ennél kissé kevésbé meleg. Az egyre hosszabbodó éjszakákon többnyire 15 fok köré hűlt le a levegő, a derültebb tájakon és hajnalokon volt ennél több fokkal hidegebb, illetve a felhősebb területeken melegebb (7. ábra).

Főbb növényi kultúrák

A nyári kapás növények a növényszáradás, kényszerérés fázisában vannak, a betakarításuk is hamarabb elkezdődött a szokásosnál. A napraforgó kissé jobban bírta az aszályt, de zöld tömegét már elvesztette. Az állományok a 2022-es évhez hasonló vagy annál is rosszabb állapotban vannak (8. ábra). Hasonló a helyzet a kukoricánál is, az öntözetlen táblák már csaknem teljesen elszáradtak, közel az egész szezont aszály jellemezte. Az NDVI index értéke jellemzően a 2022-es érték alatt van (9. ábra), nagy területen ismét katasztrofális termés várható.

Aszály

Az augusztus 20. körüli záporok északi és a nyugati országrészekben is csak átmenetileg enyhítették az aszályt, az ország több, mint 94%-án továbbra is nagyfokú, főleg az Alföldön a legmagasabb fokozatú, súlyos mezőgazdasági aszály van. (10. és 11. ábra). Az április 1-től tartó időszak (összesen 152 nap) több mint 83%-ában volt az ország területének legalább 30%-án legalább közepes aszály, a legtöbb aszályos nap eddig Pest (137) és Hajdú-Bihar (135) vármegyékben fordult elő, a legkevesebb pedig Zalában (65).

Levélnedvesség tartam

Az utóbbi tíz napban csak néhány napon volt rövid időszakokra vizes többfelé a növények levélének felülete, ez a gombás megbetegedések kialakulásához és terjedéséhez messze nem elegendő. Párás időszak csak az átmenetileg csapadékos területeken fordult elő egy-egy éjszaka.

Műholdas vegetációs indexek

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink az augusztus közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke tovább csökkent, a szántóföldi növények mellett a természetes vegetáció is sokat veszített zöld tömegéből, sokfelé az erdők is sárgulásnak indultak, egyes fafajok levelei teljesen elszáradtak vagy már le is hulltak. Az anomália térkép szerint hazánk döntő részén a zöld tömeg mennyisége óriási mértékben marad el a szokásos értéktől, mindez pedig a tartósan aszályos körülmények következménye (12. ábra).

A növényzet felszín fölötti szárazanyag mennyiségét mutató DMP nevű műholdas index augusztus második dekádjában szinte az egész országban jelentősen elmarad az előző öt év átlagától. A szezon során összegzett érték a nagyobb összefüggő szántókkal és a legelőkkel rendelkező tájegységeken egyre növekvő mértékben marad el a szokásos értéktől.

Hőösszeg

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1350 és 1550 foknap között alakul, a magasabb számok a délkeleti, az alacsonyabbak az északi, északkeleti országrészekben jellemzőek. Ez a tavalyi értékeknél 90-140 foknappal, a sokéves átlagnál pedig északkeleten 40-60, míg máshol 100-180 foknappal több. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció fejlődése a szokásos ütemhez képest mintegy két héttel előrébb jár, amihez az aszály miatt kialakuló kényszerérés még jócskán hozzátesz.

Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Miskolc és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramon* (13. és 14. ábra).

  • Az idén az átlagosnál melegebb kora tavaszi időjárás miatt már március végén elérte a talajhőmérséklet a 10 fokos küszöbértéket. A talajok alaposan átnedvesedtek a március végi esőzések során, ezért a vetést kezdetben a sár hátráltatta. Április első napjaitól azonban hamar szikkadni, száradni kezdett a felszín, így időben el lehetett kezdeni a vetést.
  • Áprilisban azonban nagyon kevés csapadék érkezett, így a felső talajréteg is egyre szárazabbá, porosabbá vált. Már a vegetációs időszak kezdetén nagyfokú vagy súlyos aszály sújtotta az állományokat, ami április közepén csak átmenetileg és nem is mindenhol mérséklődött. A vetés helyenként még a hónap végére sem kelt ki, míg máshol egyenetlenül, gyengén kelt állományok voltak megfigyelhetők. A szárazság és az éjszakai fagyok is megviselték a gyenge növényeket.
  • A május is száraz idővel kezdődött, az aszály fokozódott. Május második hetében kezdődött csapadékosabb időszak, eleinte csak kevés, majd egyre többfelé jelentős esővel. Az országban lehullott 20-90 (délen volt a nagyobb, északkeleten a kisebb mennyiség) csapadék életmentőnek bizonyult. Az aszály nagy területen mérséklődött, majd meg is szűnt, de ez a helyzet az ország északi felén többfelé csak átmenetinek bizonyult, május második felében jóval kevesebb esett az optimálisnál.
  • Június első felét területileg és időben is erősen változékony időjárás jellemezte, egyes országrészek jelentős csapadékot kaptak, míg nagy területek kimaradtak az esőből. Hazánk középső tájain fokozódott az aszály, közepes, helyenként már nagyfokú szintet elérve. Jellemzően délnyugaton alakult ki kedvezőbb helyzet, míg az Alföldön és északon egyre növekedett a csapadékhiány, melyet a ritkán érkező kisebb esők csak átmenetileg enyhítettek. A június közepi zivatarok az ország déli területein helyenként károkozó jégesőt is hoztak, de érdemi csapadék csak kisebb körzetekben hullott. Június utolsó dekádját forró (többfelé 40 fok fölötti csúcsértékekkel) és száraz idő jellemezte, mely a száraz talajjal együtt nagyon megviselte a kultúrákat, a kukorica levele furulyázott, helyenként a növény kiszáradása is elkezdődött, a zöld tömeg országszerte csökkent. A hónap utolsó két napján érkezett zivatarok csak kisebb körzetekben hoztak érdemi csapadékot.
  • Július első két napján zivatarok okoztak a Nyugat-Dunántúlon és foltokban keleten jelentős csapadékot, ezt követően már csak elszórt záporok fordultak elő. A hónap közepétől ismét nőtt a csapadékhajlam, főként a Dunántúlon kaptak kisebb-nagyobb öntözést az állományok, de az érkező záporok, zivatarok másfelé alig hoztak esőt. Július utolsó napjaiban száraz, napos, forró időszak vette kezdetét, az ország döntő részén egyre fokozódott a csapadékhiány és az aszály. A kukorica számára ideális júliusi 100 mm csapadéknak csak töredéke hullott le. A kultúrák zöld tömege sokfelé még a 2022-es évjáratnál is gyengébbnek mutatkozott a műholdas mérések alapján, a hónap végén megkezdődött a kényszerérés, a növényszáradás.
  • Augusztus újabb súlyos, rekorddöntő hőhullámmal kezdődött, a hőmérséklet csúcsértéke több napon keresztül 40 Celsius fok körül alakult. Számottevő, országos csapadékot sajnos a hőséget megszüntető hidegfront, majd az azt követő időjárási frontok sem hoztak. Az aszály az ország egyre nagyobb területén fordult a legsúlyosabb fokozatba. A kapásnövények kényszerérése, száradása fölgyorsult, a nemzeti ünnepre a kukorica az ország nagyobb részén már teljesen elvesztette zöld tömegét. A hónap utolsó dekádjában sem fordult csapadékosra az idő, a betakarítás a szokásosnál jóval hamarabb elkezdődött.

A szezon összegzett csapadéka csak harmada-ötöde az ideálisnak, a szezont szinte végig jelentős aszály jellemezte. A hőösszeg összességében az optimális érték körül van, de június utolsó dekádjában, július utolsó és augusztus első napjaiban is jelentős hőstressz érte az állományokat.

Előrejelzés

A hét elején csak a naptár szerint ér véget a nyár, az időjárás továbbra is nyári arcát mutatja. Hétfőn este egy hidegfront éri el hazánkat, melyhez kötődően az esti, éjszakai órákban többfelé várhatók záporok, zivatarok, helyenként heves zivatar vagy felhőszakadás is kialakulhat. A csapadék mennyiségében nagy területi változékonyság valószínű. A hőmérséklet keddtől visszaesik pár fokkal, de így is 30 fok körüli vagy kevéssel az alatti maximum értékekre van kilátás, az éjszakai lehűlés mértékében pedig nem várható számottevő változás. Szerdán is előfordulhatnak esők, záporok, főként a Dunántúlon és a déli országrészben, majd a hét második felében száraz, nagyrészt napos, egyre melegebb idő lesz a jellemző, a hétvégén 30-35 fok közötti csúcshőmérsékletekkel. A hét első felében lesznek nedvesebb időszakok, éjszaka akár párássá is válhat a levegő, de napközben jellemzően 30% alá csökken a relatív nedvesség értéke. Az aszály a hét első felében csak átmenetileg és kis mértékben enyhül többfelé, a szárazságot érdemben csökkentő, országos csapadékra egyelőre nincs kilátás.

Általános információk

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2026. augusztus 31.

* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2026. augusztus 29-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2026. augusztus 30-ig (mm)


3. ábra
90 napos csapadékösszeg 2026. augusztus 30-ig (mm)


4. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2026. augusztus 30-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható víztartalom arányában 2026. augusztus 30-án (%)


6. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható víztartalom arányában 2026. augusztus 30-án (%)


7. ábra
Minimum hőmérsékletek 2026. augusztus 28-án (Celsius fok)


8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során napraforgó táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) az Alföld délkeleti részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


9. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Duna-Tisza közének északi részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


10. ábra
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2026. augusztus 30-án


11. ábra
A nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint szezonális áttekintése 2026. augusztus 30-ig


12. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól a 2026. augusztus 5. és 20. közötti időszakban


13. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2026. augusztus 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)


14. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2026. augusztus 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)