2024. szeptember 12. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. augusztus 19. 14:35

Változó mértékben, de többfelé mérséklődött az aszály

A múlt hét második felében sokfelé alakultak ki záporok, zivatarok hazánkban, és bár az ezekből hulló csapadék jókora területi változékonyságot mutat, valamennyi nedvességet csaknem mindenhol kapott a vegetáció. Az elmúlt hetek forró és aszályos időjárása mellett a kényszerérés különböző fázisaiban járó kukorica és napraforgó állományok terméskilátásain azonban ez az eső már nem sokat segít. A folytatásban kedden és szerdán számíthatunk még záporokra, zivatarokra, a hét második felében száraz, meleg időre van kilátás.

Az elmúlt héten forró, nagyrészt száraz időben volt részünk, de szerdáról csütörtökre éjszaka, majd a hétvégén többfelé alakultak ki záporok, zivatarok. A lehullott csapadék mennyisége nagy területi változékonyságot mutat, az északi, északnyugati országrészben többfelé 20-60 mm közötti mennyiség is lehullott, de nagy területen 5 mm-nél kevesebbet mérhettünk, néhol pedig egyáltalán nem esett (1. ábra). Az elmúlt harminc nap csapadékösszege így a nyugati és az északi országrészben valamint a nagyobb felhőszakadások által érintett foltokban 30-70 mm között alakul, de az Alföldön sokfelé a 10 mm-t sem éri el (2. ábra). A sokéves átlagtól vett negatív eltérés továbbra is 20-60 mm közötti (3. ábra). A felszín közeli talajréteg az elmúlt napokban csapadékosabb északi és nyugati tájakon alaposan átnedvesedett (4. ábra), a középső rétegbe is jutott a nedvességből (5. ábra). Ugyanakkor az Alföldön, és jókora területen a Dunántúlon is kritikusan száraz maradt a talaj felső egy méteres rétege (6. ábra). Az aszály az északi országrészben csökkent nagy területen számottevően, azonban hazánk területének bő kétharmadán továbbra is nagyfokú vagy súlyos aszály tapasztalható.
A hőmérséklet 4-8 fokkal alakult magasabban az augusztus közepén szokásosnál. Napközben jellemzően 33-38 fokig melegedett a levegő, és éjszakánként is csak 19-23 fokra mérséklődött a hőség. Az elmúlt 10 nap átlaghőmérséklete csak az északkeleti határszélen volt kevéssel 25 fok alatt, máshol 25-29 fok közöttinek adódott.  

A vegetáció bő két héttel előrébb jár a fejlődésben a szokásosnál, amihez a szántóföldi kultúráknál még az aszály is hozzátesz a kényszerérés miatt. A napraforgó és a kukorica állományok a növényszáradás fenológiai fázisába léptek (7-10. ábra). A legfrissebb műholdas mérések alapján az NDVI index növényspecifikus éves menetében a 2022-es rendkívüli aszálytól sokkal jobb a helyzet, de az ideálistól nagyon messze vannak az állományok. Az évi maximális zöld tömegben is elmarad az idei év az optimálistól, és főleg a kukoricánál látványosan hamarabb kezdődött a növényszáradás. Bár égető szükség lenne az esőre, a legtöbb táblában már egy kiadós csapadék sem segít az állományokon. A virágzás és a szemképződés fázisában sajnos még az átlagos csapadékmennyiséget sem kapták meg, a tartós aszály és hőség miatt az öntözés nélküli állományokban igen gyenge termésátlagok várhatók.

Az elmúlt héten többször is előfordult, hogy éjszaka érkeztek záporok, zivatarok, így a növényállományok a kevésbé csapadékos tájakon is hosszabban vizesek maradtak. A levélnedvesség időtartama így szerdáról csütörtökre éjszaka valamint a hétvégén is többfelé elég magasana alakult, ami a magas hőmérsékletekkel kedvező feltételeket teremtett a gombás megbetegedések kialakulásának.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a július legvégére, augusztus első dekádjára vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke az évszaknak megfelelően még magas, de egyre csökkenő tendenciát mutat. A természetes vegetáció gyors ütemben veszít zöld tömegéből, az aszály miatt már az erdőkre is jellemző ez a folyamat, szántóföldi növényeink pedig már júliusban száradásnak indultak. A természetes száradást a csapadékhiányos időjárás tovább gyorsította. Az anomália térkép már igen jelentős területen, főként az Alföldön és a Dunántúl keleti tájain mutat az átlagosnál jóval kevesebb zöld tömeget, ami az aszály következménye (11. ábra).

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1330 és 1500 foknap között alakul, és egyre nő a különbség a hűvösebb nyugati és északi tájak valamint a melegebb délkeleti területek között. A jelenlegi hőösszeg értéke a tavalyinál igen jelentősen, északkeleten 180-220, míg máshol 230-290 foknappal, a sokéves átlagnál pedig 160-240 foknappal magasabb. A pozitív eltérés az elmúlt héten is jelentősen növekedett. Mindez azt jelenti, hogy a vegetáció a szokásosnál három héttel előrébb jár a fejlődésben.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kecskemét és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (12. és 13. ábra). Az idén a meleg tél-végi, kora tavaszi időjárás miatt a szokásosnál hamarabb érte el a talajhőmérséklet a 10 fokos küszöbértéket, ezért a kukorica vetése is korán elkezdődhetett. A talaj felszínközeli része azonban főként az Alföldön és a Dunántúl keleti felén rendkívül száraz volt egészen április közepéig, így a magágy előkészítése és a vetés sokfelé poros, igen száraz talajba történt. Április közepén fordult csapadékosra, az időjárás, de az Alföldön csak a hónap harmadig dekádjában esett számottevő mennyiség, ami a korai fejlődéshez biztosított kellő mennyiségű nedvességet. Április végén és május első felében azonban az Alföldön és a Kisalföldön többfelé ismét szárazra fordult az idő, a talaj fölső rétege nagyon kiszáradt. Számottevő csapadék május második felétől érkezett, eső, majd kiadós záporok növelték a talaj nedvességtartalmát, segítették az állományok növekedését. A zivataros idő június első két hetében is folytatódott, a felhőszakadásokkal érintett területeken átmeneti belvíz is előfordult. Június második felében a több napos száraz időszakokat heves zivatarok zárták le, helyenként újabb felhőszakadásokkal, jégesővel. Júliusban csak elszórtan alakultak ki kisebb foltokban záporok, az egész hónapra a száraz idő volt a jellemző, főleg az ország középső részén fogyott el a talajban rendelkezésre álló nedvesség. A virágzás és a szemképződés fázisában az aszályos területek kiterjedése és annak mértéke egyre növekedett, az állományok főleg a középső országrészben kezdtek szenvedni a szárazsággal párosuló nagy hőség miatt. Augusztus első felében sem enyhült az aszály, megkezdődött a kényszerérés, a növények elszáradása. A hónap közepén ugyan többfelé öntözték záporok az állományokat, a terméskilátásokon ez már nem sokat segített. A tenyészidőszak során eddig lehullott csapadék mennyisége 100-200 mm-el marad el az optimális értéktől.
Az április eleji meleg után a hónap közepén tartósan lehűlt az idő, mely nem kedvezett az állományok fejlődésének. A hónap végén ismét emelkedett a hőmérséklet, majd májusban a tartósan meleg, de nem forró idő kedvezően hatott az állományok növekedésére. Június elején is folytatódott a meleg, de nem forró, tehát ideális nevelő idő. Az első két, viszonylag rövid ideig tartó nyári hőhullám június második felében érkezett, melyet a talajban rendelkezésre álló nedvesség miatt még többnyire jól viseltek az állományok. Július első felében a harmadik hőhullám már tartósabbnak és forróbbnak is bizonyult, helyenként a 40 Celsius fokot is meghaladta a napi maximumhőmérséklet. A napraforgó virágzását is lerövidítette a forróság, és az azt követő időszakban is csak átmeneti enyhébb időszakok fordultak elő. Augusztus második dekádjában ismét visszatért a kánikula. A hőösszeg jelenleg országszerte kissé meghaladja az optimális értéket.

A folytatásban a hét első felében várhatók még záporok, zivatarok, majd csütörtöktől anticiklon alakítja időjárásunkat, és száraz, meleg időre lehet számítani. Kedden és szerdán többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, melyek felhőszakadással, néhol jégesővel járhatnak. Fülledt lesz a levegő, napközben kevéssel 30 fok alatti értékeket csak a Nyugat-Dunántúlon mérhetünk, máshol 30-35 fokig melegszik a levegő, és éjszakánként is csak 20 fok körüli értékekre van kilátás. Szerdán napközben egy hidegfront vonul át fölöttünk, melynek hatására csütörtökön átmenetileg pár fokkal mérséklődik a meleg, de péntektől visszatér a kánikula, ugyanakkor már nem lesz fülledt a levegő. A talajok nedvességtartalma a hevesebb záporok által érintett területeken a hét első felében még növekedni fog, főként a felszín közeli rétegben, majd csütörtöktől ismét a nedvességvesztés lesz a meghatározó.    

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024. augusztus 19.

* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2024. augusztus 18-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2024. augusztus 18-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól
2024. augusztus 18-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2024. augusztus 18-án (%)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2024. augusztus 18-án (%)


6. ábra
Talajnedvesség a talaj felső egy méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2024. augusztus 18-án (%)


7. ábra
Napraforgó Miskolc térségében 2024. augusztus 14-én (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Kukorica Miskolc térségében 2024. augusztus 14-én (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Kisalföldön a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


10. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során napraforgó táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Duna-Tisza közének északi részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


11. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól 2024 július 27. és augusztus 11. közötti időszakban


12. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2024. augusztus 18-ig (részletes magyarázat a szövegben)


13. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2024. augusztus 18-ig (részletes magyarázat a szövegben)