2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. december 1. 13:13

A hideg még várat magára

Bár ma a naptár szerint elkezdődött a tél, az időjárás egyelőre őszi jelleget mutat, és komolyabb lehűlés a következő egy hét során sem valószínű, sőt a jövő hét első felében az éjszakai fagyok is megszűnnek.

A mögöttünk álló egy hét időjárását az országrészek közötti kettősség jellemezte. A múlt hét második felében a nyugati tájakon volt naposabb, melegebb időjárás, ott a legmelegebb órák hőmérséklete 10 fok fölött alakult, szinte tavaszias időben lehetett haladni a még késő őszre maradt talajmunkákkal, bár hajnalonként gyenge fagyok is előfordultak. Ugyanekkor keleten több volt a felhő, a hétvégén borongós, párás, hűvös időben a talajok is nehezebben szikkadtak, vasárnap északkeleten gyenge eső is előfordult. A hét első felében fordult az időjárás, a keleti, északkeleti országrészben sütött többet a nap, és melegedett 5 fok fölé a levegő, az ország délnyugati harmadán pedig szerdán és csütörtök délelőtt több-kevesebb eső is esett. A heti csapadékmennyiség így a Balatontól délnyugatra eső területeken kissé meghaladta az 5 mm-t, az ország nagy részén azonban 1 mm alatt alakult (1. ábra). Novemberben az északi, északnyugati országrészben a sokéves átlagnál kevesebb, a középső országrészben pedig jelentősen több csapadék hullott (2. ábra), míg az egész ősz folyamán az ország északkeleti harmadán és a déli határszélen esett az átlag fölötti, míg a Dunántúl nagy részén és az Alföld középső tájain annál jóval kevesebb eső (3. ábra). A talajok felső fél méteres rétege ősz végén jellemzően jó vízellátottságú (4. ábra), a mélyebb talajrétegek feltöltődéséhez azonban főként az Alföld és a Kisalföld területén még sok csapadékra van szükség a tél folyamán (5. ábra). A novemberi átlaghőmérséklet 1, néhol 2 fokkal alakult magasabban az ilyenkor szokásosnál (6. ábra).

A repce számára az idén ősszel nagyon kedvezően alakult az időjárás, így november végére igen jól fejlett, megerősödött állományok alakultak ki. Az őszi kalászosok vetéséhez október közepéig megfelelő nedvesség állt rendelkezésre a talajokban, a korábban vetett árpa így gyorsan fejlődött, már november első felében bokrosodott állapotba került. A később vetett búza kezdetben sokfelé egyenetlenül fejlődött az október végére kiszáradt talajokon, a novemberi esők viszont hozzájárultak az állományok homogénebbé válásához, megerősödéséhez, aminek az enyhe idő is kedvezett.  

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (7. és 8. ábra). Augusztus utolsó dekádjában több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez, és a hónap további részében érkezett esők hatására az állományok megerősödve várják a telet. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az ország nagyobb részén az optimális körül vagy kevéssel a fölött jár, a Kisalföldön vannak területek ahol jelentősen kevesebb esett ennél. A szokásosnál kissé enyhébb ősz hatására az összegzett hőösszeg pedig számottevően meghaladja az optimális értéket.

A következő egy hétben déli,délnyugati áramlással enyhe, az eddiginél nedvesebb légtömegek áramlanak fölénk a magasban, ezért komolyabb fagyra a folytatásban sem kell számítani, viszont több hullámban érkezik csapadék, jellemzően eső formájában. Pénteken főként a Dunántúlon és az Alföld déli részén várható eső, 1-2 mm-t meghaladó mennyiség az előbbi országrészben valószínű, a Bakonyban és az Alpokalján havazhat is. Szombaton átmenetileg szárazabb időben lesz részünk, majd vasárnap és hétfőn ismét többfelé számíthatunk esőre, keleten még kedden is eshet, és a jövő hét közepén is esős marad az idő. A következő egy hét csapadékmennyisége azonban csak kevés helyen haladja meg a 10 mm-t, inkább a többször előforduló kisebb esők lesznek a jellemzők. A hét végéig éjszakánként főként az ország kevésbé felhős keleti felén várható nagyobb területen az eddigiekhez hasonló, nem túl erős fagy, majd a jövő hét első felében az ország döntő részén fagymentesek lesznek az éjszakák. A legmelegebb órák hőmérséklete pénteken csak 1-5 fok között, majd szombattól jellemzően 4-9 fok között alakul majd.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. december 1.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. november 30-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 30-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 30-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2022. november 30-án (%)


5. ábra
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2022. november 30-án (mm)


6. ábra
A 2022 novemberi átlaghőmérséklet eltérése a sokéves átlagtól (Celsius fok)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2022. november 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2022. november 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)