2022. szeptember 29. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

OMSZ: 2022. augusztus 22. 15:39

Mérséklődő aszály

Nem véletlenül fogalmaztunk előző elemzésünkben nagyon óvatosan a hét végére várható csapadék mennyiségét illetően és elemeztük az időjárási helyzet bizonytalanságát. A vártnál és a szükségesnél kevesebb eső esett eddig az országban, de így is jelentős mennyiség hullott, még ha nem is mindenhol. Sokat javult az aszályhelyzet, de annak a következményei már véglegesen megmaradnak. A talaj fölső rétege nagy területen átnedvesedett, ráadásul ma és szerdán újabb kiterjed záporok, zivatarok hozhatnak újabb jelentős csapadékot. Csütörtöktől szárazabb és újra meleg, nyári napok következnek.

Az elmúlt hét első felében csak elszórtan alakultak ki záporok, zivatarok hazánkban, a csütörtök országszerte száraz volt, majd pénteken lelassuló frontrendszer érkezett, melyből egyre többfelé alakult ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordult. A hullámot vetett frontrendszer még most is fölöttünk van, napról napra hozva több-kevesebb csapadékot. Bár eddig nem esett az egész országban, de nagy területen hullott jelentős mennyiség, a legtöbb a Tatabánya – Jánoshalma vonalban, illetve Szeghalom tág környezetében esett, helyenként 50 mm-nél is több, míg a Nyíregyháza – Tisza-tó – Gyöngyös vonal eddig kimaradt (1. ábra). A csapadék hatására a talaj fölső rétege hosszú idő után sokfelé átnedvesedett (2. ábra), de a mélyebb rétegek a legtöbb helyen még mindig kritikusan szárazak (3. ábra). A szárazság területi kiterjedése és mértéke jelentősen csökkent, de még így is az ország területének nagyobb részén súlyos vagy nagyfokú aszály van (4. ábra). Az elmúlt 30 nap és 90 nap csapadékösszege továbbra is rendkívül nagy hiányt mutat (5. ábra). Az előző heti hőhullám a nyugati területek kivételével pénteken tetőzött, a hőmérséklet csúcsértéke Baján rekordot döntött, csaknem elérte a 40 Celsius fokot. Szombaton a középső, vasárnap pedig az északkeleti országrészbe is megérkezett az enyhülés.

A napraforgó és a kukorica is az érés fenológiai fázisában jár. Az állapot nagyon vegyes képet mutat: nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, viszonylag jól fejlett táblákat látni, bár ott is sokat romlott a helyzet júliusban és augusztusban. Keleten azonban az öntözés nélkül termesztett növények megrekedtek a fejlődésben, az állományok siralmas képet mutatnak az aszály miatt. Alig-alig látni zöld kukorica állományt csövekkel. Jellemzőek a fejlődésben elmaradt, alacsony, elszáradt, felsült, cső nélküli táblák. Az Alföldön sokfelé a menthetetlen táblákat lesilózták. A napraforgó állapota nem ennyire kiábrándító, legalább kis tányérokat mindenhol látni. Borsodban, Köröm térségében még részben zöld a kukorica, de a táblák gyengék, jelentősen el vannak maradva a fejlődésben, egy-egy kis vagy közepes cső van a növényeken (6. és 7. ábra). A napraforgó itt derékig ér, kis tányérokkal (8. ábra). Hajdúböszörmény térségében, ahol július végén egy komoly zápor volt (50-60 mm), még zöld és a többi terülthez képest fejlett a kukorica, miközben Debrecen felé továbbhaladva Békés megye felé szinte végig kiégett állományokat látni. Békéscsaba térségében a napraforgó combig érő, tenyérnyi fejekkel, az elszáradt  kukoricában pedig csak néhol lehet egy-két apró csövet találni. Keleten a kaszálók, legelők is teljesen kiszáradtak, kiégtek. A napokban lehullott csapadék sokfelé életmentő volt: még annak a kukoricának is számít, amely legalább részben zöld; a repce vetéséhez a magágyat is sokfelé elő lehet készíteni; a gyümölcsökre, legelőkre kifejtett kedvező hatásról nem is beszélve.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken az augusztus első dekádjára vonatkozó állapotot láthatjuk. Az index értéke ebben az időszakban állandó kultúráinkban, erdeinkben és a nyári növények esetében fokozatosan csökkenni szokott. Az előző időszakhoz képest a változást mutató térképen ez a tendencia látszik is, azonban érdemes tovább vizsgálódni! Ugyanis az anomália térkép csaknem az egész országot vörösben mutatja, a legnagyobb az eltérés az Alföldön. Ez azt jelenti, hogy az ilyenkor szokásosnál drasztikusan kevesebb a növényi zöld tömeg, igen súlyos az aszály. Kivételt képez a délnyugati, nyugati országrész kis területe, azt a vidéket kevésbé sújtotta az aszály.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1250 és 1400 foknap között alakulnak. A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek többnyire 40-100 foknappal haladják meg a  sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 50-120 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál körülbelül egy héttel korábban, és az ilyenkor szokásosnál is néhány nappal hamarabb következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidülnek a fázisok a kényszerérés miatt.

Kukoricára vonatkozó agrogramot* Kecskemét és Nyíregyháza térségére vonatkozóan mutatunk be (9. és 10. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Május nagy részében csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára az optimálisnál jóval kevesebb csapadék hullott, és nagy területen kritikusan szárazzá vált a talaj felszín közeli rétege, ahonnan a kukorica ekkor a nedvességet gyűjtötte. A hónap utolsó hetében a déli, délnyugati országrészben, majd június első dekádjában nyugaton, északnyugaton esett nagyobb mennyiség, miközben keleten tovább száradtak a talajok. A június további része csak délnyugatra hozott komolyabb esőket, az ország nagyobb része szárazon maradt. Júliusban és augusztusban is folytatódott a csapadék egyenetlen eloszlása, szinte csak záporos csapadék hullott, a Dunántúl nyugati részén is egyre kevesebb, keleten viszont alig. A kritikusnak számító címerhányás időszakában csak az ország nyugati, mintegy ötödrészén állt rendelkezésre elegendő nedvesség a kukorica számára. Keleten sokfelé egyáltalán nem képződtek csövek a növényeken, már júliusban lesilózták a táblák egy részét. A szárazság augusztus első felében is folytatódott, a szemképződés fázisában is jelentősen alatta maradt a csapadék mennyisége az optimálisnak, az aszály a nyugati országrész egyre nagyobb részére terjedt ki. A Tiszántúlon a növények május közepétől, a Dunántúlon június közepétől – július elejétől szenvedtek a vízhiánytól. Országos, jelentős csapadék augusztus 20. körül érkezett, de az sem egyenletesen, viszont ez a csapadék már csak kevés helyen segített a növényeken. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de az átlagosnál kissé melegebb májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg. Júniusban, júliusban és augusztusban is gyakran volt nyári meleg (amit a kukorica egyébként szeret, ha van nedvesség a talajban), egymást érték a hőhullámok, így a hőösszeg a nyár során az optimális érték körül alakult.

Az előttünk álló hét még csapadékos idővel kezdődik: főleg ma és szerdán várható sokfelé zápor, zivatar (kedden átmeneti szünet ígérkezik), összességében az országnak mintegy felén újabb 10-20 mm csapadék is lehullhat, de nagy területi változékonysággal. Szerdáig még magas marad a páratartalom. Csütörtöktől szárad az idő, már csak elszórt záporok alakulhatnak ki, újabb időjárási front a jövő hét elején érkezhet. Az aszály kiterjedése és intenzitása a hét első felében tovább csökken, bár annak következményei már véglegesen megmaradnak. A hőmérséklet eleinte még nem sokat változik, nyugaton várható a hűvösebb, 20-25 fok között, keleten viszont 30 fok közelében várhatók a csúcsértékek. Csütörtöktől melegszik az idő, már országszerte 30 fok körül alakulnak a maximumok.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. augusztus 22.


* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2022. augusztus 21-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. augusztus 21-én (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2022. augusztus 21-én (%)


4. ábra
Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2022. augusztus 21-én


5. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. augusztus 21-ig (mm)


6. ábra
Kukorica Köröm térségében 2022. augusztus 17-én (fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Kukorica Köröm térségében 2022. augusztus 17-én (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Napraforgó Köröm térségében 2022. augusztus 17-én (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2022. augusztus 21-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2022. augusztus 21-ig (részletes magyarázat a szövegben)