2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. május 26. 14:11

Északkeleten nem enyhül az aszály

A hét első felében három hullámban érték el hazánkat záporok, zivatarok, melyekből többfelé, de közel sem országszerte hullott több-kevesebb csapadék, azonban az aszály enyhítésére nem ilyen esőre vágytunk. Főként a déli, délnyugati országrészben többfelé okozott komoly károkat a zivatarokat kísérő viharos erejű szél és a nagyméretű jég. A folytatásban sem lesz eseménytelen időjárásunk, de a hétvégén a csendesebb esők lesznek a jellemzőbbek.

Az elmúlt napokban nyugat felől több időjárási front érte el hazánkat, melyekből jellemzően a késő délutáni, esti órákban hullott csapadék a Dunántúlon, a keleti országrészben pedig éjszaka vagy reggel, így napközben a mezőgazdasági munkákkal is haladni lehetett. Az aszály főként a Dunántúlon és a déli országrészben enyhült számottevően. Szombaton még az északi és a délnyugati tájakon voltak jellemzően kevés csapadékot adó záporok, majd kedd hajnaltól szerda estig három hidegfronthoz kötődően is heves zivatarok alakultak ki főként a nyugati és a déli országrészben. Ezekből az ország délnyugati kétharmadán sokfelé hullott 10 mm-t meghaladó csapadék, míg az északkeleti megyékben csak nagyon kevés, a Hajdúság és a Nyírség egy részén egyáltalán semmi sem esett (1. ábra). A heves zivatarokkal járó viharos szél, és nagyméretű jég délen, délnyugaton többfelé okozott komoly károkat, ugyanakkor a lehulló csapadékmennyiségnek csak kis része hasznosult a talajban, a hirtelen lezúduló vízmennyiség jó része lefolyt. A talaj felszín közeli része ott, ahol 10 mm-t meghaladó mennyiség esett, átnedvesedett (2. ábra), az Alföld északi részén, Budapest környékén és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azonban továbbra is rendkívül száraz nem csak a felszín, hanem a középső talajréteg is (3. ábra).
A hőmérséklet összességében 1-3 fokkal az ilyenkor szokásos értékek fölött alakult (4. ábra), de hétfőn hajnalban például többfelé hűlt 10 fok alá a levegő (5. ábra), szerdán, a hidegfront előtt, pedig délen 30 fokokat mérhettünk.        

Az őszi árpa és búza a kalászhányás fenológiai fázisában van, a repcén pedig már a becők képződnek. Ezeknek a növényeknek is nagy a csapadékigénye ebben a fejlődési szakaszban, az északkeleti országrészben már a mélyebb talajrétegekből sem tudnak elégendő nedvességet felszívni. Az egyelőre még viszonylag sekélyen gyökerező napraforgó és kukorica állományok a Dunántúlon és az Alföld déli részén most többfelé megáztak, ahol azonban nem esett az elmúlt napokban ott a poros talajban alig jutnak nedvességhez, és nehezen fejlődnek.
Legfontosabb mézelő növényünk, az akác dandárvirágzásban van Miskolc térségében, ahol sok a virág, az időjárás azonban nem optimális.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken a május első felére jellemző állapotot láthatjuk. Az index értéke tovább nőtt, különösen erdeinkben és az állandó kultúrákban, de most is vannak az aszály hatását mutató vörös foltok a változást mutató térképen. Az anomália térképen az ország nagy részén a sokéves átlaghoz képest kissé nagyobb mennyiségű zöld tömeg látható.   

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 260 és 320 foknap között alakulnak, intenzíven növekednek. Az idei értékek már 60-100 foknappal magasabbak, mint 2021-ben ilyenkor (amely év a hűvös májusáról is emlékezetes), a sokéves átlagtól vett lemaradás pedig megszűnt. Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a tavalyinál egy héttel korábban, az ilyenkor szokásosnak megfelelő időben következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramon* (6. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része ismét száraz idővel telt, a hónap végén és december elején érkezett jelentős csapadék. A talajok téli feltöltődését december utolsó dekádjában ismét csapadékos időjárás segítette, a január és a február viszont jobbára száraz időt hozott, a szükségesnél jóval kevesebb csapadékkal. Március első két dekádját, hideg, száraz északkeleti szél jellemezte, így a csapadékhiány tovább fokozódott. Március végén melegedett a levegő, majd a hónap utolsó napján országos eső érkezett, mely az addigra egyre fokozódó aszályt megszűntette, jelentősen enyhítette. Áprilisban többször is érkezett országos eső, melyből viszont a Kisalföld északi része jórészt kimaradt vagy csak nagyon keveset kapott. Májusban csak záporos csapadék hullott itt-ott az országban, kisebb körzetek megáztak, nagyobb területek azonban szárazon maradtak, elmaradtak az országos áztató esők. A szeptember óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg már a délnyugati országrészben is elmarad az optimális értéktől, de az ország nagyobb részén 80-140 mm-es a hiány, mely helyenként 180 mm-t is eléri, azaz az ideális mennyiségnek még a fele sem hullott le.
A hőmérséklet tág határok között ingadozott a tél folyamán. Karácsony előtt, illetve januárban is többször sarkvidéki eredetű hideg légtömeg érkezett hazánkba, mely többfelé hótakaró nélkül hozott erősebb éjszakai fagyokat, de ezt a vetések gond nélkül bírták, fagykár nem fordult elő. Február közepétől már előfordultak 10-15 fokot is meghaladó nappali csúcsértékek, de márciusban gyakran voltak kemény éjszakai fagyok. Így a hőösszeg februári intenzív növekedése megtorpant, és csak március utolsó dekádjában indult újra, ekkor kezdtek fejlődésbe a vetések. Áprilisban is egymást érték a hideghullámok, gyakran volt a vetések számára hűvösebb idő az optimálisnál, de május elején melegedés kezdődött, és gyors növekedésnek indult a hőösszeg.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Győr térségére vonatkozóan mutatunk be (7. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket.  Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Májusban csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára az optimálisnál jóval kevesebb csapadék hullott, így nagy területen kritikusan szárazzá vált a talaj felszín közeli rétege, ahonnan jelenleg a kukorica a nedvességet gyűjti. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg.

A hét további részében is változékony marad időjárásunk. A mai száraz, nagyrészt napos időjárás az ország nagy részén pénteken is kitart, de délnyugaton már lehetnek záporok, zivatarok. Szombaton és vasárnap egy fölöttünk hullámzó frontrendszer miatt több lesz a felhő, és esőre, záporokra is számítani lehet. Szombaton főként a déli országrészben leginkább délnyugaton valószínű csapadék, vasárnap azonban már északkeleten is eshet, de a legtöbb helyen nem nagy mennyiség. Hétfőn már több lesz a napsütés, és csak elszórt záporok, zivatarok várhatók. Összességében hétfő estig a Dunántúl nagy részén 5-15 mm, míg az ország keleti felén 5 mm alatti csapadékmennyiségre számíthatunk, a délnyugati országrész kivételével további nedvességvesztés jellemzi majd a talajokat ezen időszak alatt. A hőmérséklet pénteken még a maihoz hasonlóan, 25 fok fölött alakul a legmelegebb órákban, majd a hétvégén lehűl az idő, a csapadékos tájakon 20 fok alatti, míg máshol kevéssel afölötti hőmérsékleteket mérhetünk, éjszakánként pedig egyre többfelé hűl 10, néhol 5 fok alá a levegő. Hétfőtől ismét melegedés kezdődik.  

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. május 26.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. május 25-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. május 25-én (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2022. május 25-én (%)


4. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2022. május 25-ig (Celsius fok)


5. ábra
Minimumhőmérséklet 2022. május 23-án (Celsius fok)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2022. május 25-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2022. május 25-ig (részletes magyarázat a szövegben)