2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. május 9. 14:53

Száradó talajok

Az elmúlt bő egy hét gyakran zivatarokkal és apró szemű jéggel is kísért záporai többfelé megöntözték a földeket, azonban igen nagy területi változékonyság mellett jelentős területek szárazon maradtak, vagy csak igen keveset kaptak az ilyenkor aranyat érő égi áldásból. Ahol a meleg mellé csapadék is érkezett, ott szépen fejlődik az őszi és a tavaszi vetés, míg máshol óriási szüksége volna a kelésben lévő illetve frissen kelt nyári növényeknek az esőre. Keddtől azonban száraz, meleg napok jönnek, így a hét közepén tovább száradnak a talajok, csapadékra csak pénteken van kilátás.

A múlt héten mérsékelten meleg, igazi késő tavaszi időben volt részünk. A gyakran megnövekvő gomolyfelhőzetből péntek kivételével minden nap kialakultak záporok, zivatarok, melyeket többször apró szemű jég is kísért. A csapadékot adó felhők csak igen lassan mozdultak, ezért különösen nagy területi változékonyság jellemezte a lehulló mennyiséget, akár egy-egy településen belül is jelentős különbségek alakultak ki. Az elmúlt tíz nap zivataros időszakának csapadékmennyisége a 20 mm-t csak egy-egy felhőszakadással érintett foltban haladta meg, de 10 mm-nél nagyobb mennyiség is csak kevés helyen, főként a Dunántúl nyugati-északnyugati harmadán, az Északi-középhegységben és néhol az Alföldön esett. Ugyanakkor nagy területen egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés hullott. (1. ábra)  A talajok felszín közeli rétege a legtöbb helyen sokat veszített nedvességtartalmából az egy héttel korábbi állapotokhoz képest, de egy-egy hevesebb zápor által érintett helyen természetesen nőtt a nedvességtartalom, így például a már régóta száraz Kisalföld egy része is megázott (2. ábra). Csökkenő mértékű, de szintén nedvességvesztés jellemzi a középső és alsóbb talajrétegeket is (3. ábra).
A napi átlaghőmérséklet a Dunántúlon már a hét első felében meghaladta kissé az ilyenkor szokásos értékeket, bár ekkor éjszakánként még sokfelé hűlt 10 fok alá a levegő. Majd a hét második felében az ország nagy részén a 22-25 fok közötti maximumok mellett a minimum értékek is 10 fok fölött alakultak, ami már országszerte kissé meghaladja a sokéves átlagot (4. ábra).

Az áprilisi csapadék és az egyre magasabb hőmérsékletek hatására az őszi vetések jellemzően szépen fejlődtek az elmúlt időszakban. A kalászosok szárba indultak, dús, zöld állományokat látni (5. ábra), a repce pedig virágzik (6. ábra). Természetesen ezeknek a növényeknek is jól jönne a csapadék ott ahol, nem esett a múlt héten, de még inkább szüksége lenne az áztató esőre a még csírázó illetve frissen kelt napraforgónak (7. ábra) és kukoricának (8. ábra), ami igen megsínyli a száraz időt.
A gyümölcsfák zöme már elvirágzott, és a terméskezdemények fejlődnek, északkeleten az alma és a birs vannak még virágzásban. Az akácot többfelé érte fagykár áprilisban, ami egyes megyékben a rügyek 20-30%-át is érintette. A virágzás kezdete a hét második felében várható.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken az április második felére jellemző állapotot láthatjuk. Sajnos a felhőzet miatt most is sok az adathiányos fehér folt a térképeken, az azonban egyértelműen kivehető, hogy ekkorra már kizöldült az ország. A zöldülés mértéke azonban nem egyenletes. Az áprilisban is száraz kisalföldi tájakon illetve Szeged környékén az előző időszakhoz képesti változást mutató térképen is vörös foltok figyelhetők meg, ami a zöld tömeg mennyiségének csökkenését jelzi. Ez elég szokatlan áprilisban, és egyértelműen az aszály hatását mutatja. Az anomália térképen a nagy területre kiterjedő vörös foltok a vegetáció elmaradását jelzik a sokéves átlaghoz képest. Ez a jelenség főként középhegységeinkben, az erdőkkel borított területeken volt szembetűnő április végén.      

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 120 és 160 foknap között alakulnak, ami intenzív növekedést jelent az elmúlt héten. Az idei értékek valamivel magasabbak, mint 2021-ben ilyenkor, de a sokéves átlagtól továbbra is 20-40 foknappal elmaradnak. Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a tavalyinál néhány nappal korábban, az ilyenkor a szokásosnál viszont ugyanennyivel később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (9. és 10. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része ismét száraz idővel telt, a hónap végén és december elején érkezett jelentős csapadék. A talajok téli feltöltődését december utolsó dekádjában ismét csapadékos időjárás segítette, a január és a február viszont jobbára száraz időt hozott, a szükségesnél jóval kevesebb csapadékkal. Március első két dekádját, hideg, száraz északkeleti szél jellemezte, így a csapadékhiány tovább fokozódott. Március végén melegedett a levegő, majd a hónap utolsó napján országos eső érkezett, mely az addigra egyre fokozódó aszályt megszűntette, jelentősen enyhítette. Áprilisban többször is érkezett országos eső, melyből viszont a Kisalföld északi része jórészt kimaradt vagy csak nagyon keveset kapott. A szeptember óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg a délnyugati országrészben az optimális értéket kissé meghaladja, de az ország nagyobb részén még mindig 60-110 mm-rel elmarad attól, sőt, néhol 150 mm körüli a hiány.
A hőmérséklet tág határok között ingadozott a tél folyamán. Karácsony előtt, illetve januárban is többször sarkvidéki eredetű hideg légtömeg érkezett hazánkba, mely többfelé hótakaró nélkül hozott erősebb éjszakai fagyokat, de ezt a vetések gond nélkül bírták, fagykár nem fordult elő. Február közepétől már előfordultak 10-15 fokot is meghaladó nappali csúcsértékek, de márciusban gyakran voltak kemény éjszakai fagyok. Így a hőösszeg februári intenzív növekedése megtorpant, és csak március utolsó dekádjában indult újra, ekkor kezdtek fejlődésbe a vetések. Áprilisban is egymást érték a hideghullámok, gyakran volt a vetések számára hűvösebb idő az optimálisnál, de május elején melegedés kezdődött, és gyors növekedésnek indult a hőösszeg.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (11. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket.  Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Május első dekádjában csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára optimálisnál kevesebb csapadék hullott mostanáig, és vannak tájak, ahol már most kritikusan száraz a talaj felszín közeli rétege, ahonnan jelenleg a kukorica a nedvességet gyűjti. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg.

A héten további záporok, zivatarok kialakulására még ma délután illetve este lehet számítani, majd kedden csökken a csapadékhajlam, és csak kevés helyen lehet csapadék, szerdán és csütörtökön pedig országszerte száraz, nagyrészt napos időre van kilátás. Pénteken egy hidegfronthoz kötődően ismét több lesz a gomolyfelhő, és többfelé várható zápor, néhol heves zivatar, majd a hétvégén is csak elszórtan fordulhatnak elő záporok. Így a hét további részében péntek kivételével a legtöbb helyen száraz időjárás lesz a jellemző, a talajok további nedvességvesztésére lehet számítani. A száradást fokozza a hét közepéig emelkedő hőmérséklet is, szerdától már országszerte 25 és 30 fok közé melegszik a levegő a kora délutáni órákban, és a minimum értékek is 10 fok fölött maradnak. Néhány fokos lehűlés a hétvégén valószínű, de fagyot, vagy akár 5 fok alatti hőmérsékleteket a fagyosszentek sem hoznak.          

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. május 9.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2022. május 8-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. május 8-án (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2022. május 8-án (%)


4. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2022. május 8-ig (Celsius fok)


5. ábra
Őszi kalászos Miskolc térségében 2022. május 6-án (fotó: Kovács Attila)


6. ábra
Virágzó repce Miskolc térségében 2022. május 6-án (fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Frissen kikelt napraforgó Miskolc térségében 2022. május 6-án (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Frissen kikelt kukorica Miskolc térségében 2022. május 6-án (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2022. május 8-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2022. május 8-ig (részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2022. május 8-ig (részletes magyarázat a szövegben)