2024. április 16. kedd
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. február 17. 12:19

Fokozódó csapadékhiány

Az időjárás kora tavaszi jelleget öltött az elmúlt napokban és ez a folytatásban is megmarad. Bár a böjt majd csak márciusban kezdődik, de már most fújnak a böjti szelek. A hosszú idő után pár napra délnyugatira fordult légáramlás után visszaállt az erős nyugati, északnyugati áramlás térségünk fölött. A csapadékhiány nem enyhült az elmúlt napokban, és erre a következő hét közepéig sem sok esély mutatkozik, pedig a talaj mellett immár a lassan fejlődésnek induló őszi vetéseknek is egyre nagyobb szüksége lenne.

A mögöttünk álló egy hétben hosszú idő után átmenetileg megtört a tartós északnyugati áramlás térségünkben, kedden este egy régen látott mediterrán ciklon csapadékzónája is elérte hazánk nyugati részét. A délnyugati áramlás azonban nem maradt tartós, csütörtök reggelre már újra északnyugat felől érkezett egy viharciklon. Jelentősebb mennyiségű csapadékot csak a mediterrán ciklon hozott, de azt is csak a nyugati országrészbe. Az elmúlt hét során arrafelé 10 mm körüli összeg hullott, másfelé viszont a több időjárási front ellenére sem esett néhány milliméternél több (1. ábra). Pedig a csapadékra nagy szükség lenne, hiszen december vége óta nem sok csapadék esett az ország nagy részén. Az elmúlt 30 és 90 nap csapadékösszege is jócskán, a legtöbb helyen 20-40 mm-rel elmarad az ilyenkor szokásostól (2. ábra). A talaj téli feltöltődési folyamata már hetek óta megállt, a telítettséghez hiányzó nedvességtartalom hétről hétre növekszik az ország középső, nagyobb részén, a felső talajréteg pedig szárad (3. ábra).
A hőmérséklet tág határok között alakult az elmúlt egy hét során. A múlt hét végére érkezett hideg légtömeg nyugalomba jutása után a derült éjszakákon vasárnap (4. ábra) és hétfő reggelre erősebb fagyok is kialakultak, majd a hétfőtől érkező enyhébb levegő hatására kedden a déli területeken a 15 fokot is meghaladta a csúcsérték (5. ábra) és az éjszakai fagyok teljesen megszűntek. Talajfagy nincs, a talajhőmérséklet a fölső 50 cm-en jellemzően 2 és 5 fok között alakul.

Az őszi vetések továbbra is jó állapotban vannak, bár az ország nagyobb részén hatalmas szükségük lenne a csapadékra. A télen eddig nem volt olyan időjárás, mely károsította volna a táblákat. A talaj fölső néhány centiméteres rétege azonban az elmúlt hetekben nagy területen kiszáradt, így a téli fagyok miatt fölpuhult és fölaprózódott fölső réteget az elmúlt időszakban többször előfordult viharos szél sokfelé fölkapta, elhordta nem csak a szántásokról, hanem a vetésekről is. Az enyhe idő miatt az őszi kalászosok lassan fejlődésnek indulnak, a legkorábban induló mogyoró és éger virágzása a déli területeken pedig már megkezdődött. A folytatásban várható enyhe idő nem kecsegtet túl sok jóval, hiszen túl korai még, a növényekben túl hamar megindulhat a nedvkeringés, így a tavasszal még szinte biztosan érkező fagyok károkat okozhatnak. Az éjszakai fagyok foghatnák vissza a növényeket, abból viszont inkább majd csak keddtől várható.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal Kecskemét és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (6. és 7. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része ismét száraz idővel telt, a hónap végén és december elején érkezett jelentős csapadék. A talajok téli feltöltődését december utolsó dekádjában ismét csapadékos időjárás segítette, a január egésze és a február első fele viszont jobbára száraz időt hozott. A szeptember óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg a délnyugati országrészben meghaladja az optimális értéket, míg máshol 60-70 mm-rel, északnyugaton 80-90 mm-rel elmarad a növények számára optimális értékektől. A hőmérséklet elég tág határok között ingadozott eddig a tél folyamán. Karácsony előtt, illetve januárban is többször sarkvidéki eredetű hideg légtömeg érkezett hazánkba, mely többfelé hótakaró nélkül hozott erősebb éjszakai fagyokat, de ezt a vetések gond nélkül bírták. Február közepétől pedig egyes napokon a déli országrészben már a 15 fokot is meghaladta a nappali csúcsérték.

Az előttünk álló 6-8 nap során is marad a nagyon változékony, frontos, erősen szeles időjárás. A mai csapadék után szombaton délnyugaton, hétfőn országszerte várható eső, melynek heti összmennyisége 5 mm körül valószínű, délnyugaton van esély a többre. A hőmérséklet csúcsértéke keddig jellemzően 10 fok körül alakul, éjszakánként általában csak gyenge fagyok várhatók. A keddi hidegfront hozhat majd erőteljesebb lehűlést, és komolyabb éjszakai fagyokat.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. február 17.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. február 16-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2022. február 16-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. február 15-én (%)


4. ábra
Minimumhőmérséklet 2022. február 13-án (Celsius fok)


5. ábra
Maximumhőmérséklet 2022. február 15-én (Celsius fok)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2022. február 16-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2022. február 16-ig (részletes magyarázat a szövegben)