2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. január 6. 13:53

Visszatér a tél

A Szilveszter napja óta eltelt közel egy hétben az évszakhoz képest szokatlanul meleg időjárás zavarta meg a növények téli nyugalmi időszakát. Az ilyenkor megszokottnál 6-10 fokkal melegebb időben minden nap melegrekordok dőltek meg. A téli tavasznak egy tegnap érkezett hidegfront vetett véget, amely mögött egyre hidegebb légtömegek áramlanak térségünkbe, és az előttünk álló egy hétben már komoly éjszakai fagyokra, és gyakran napközben is fagypont körüli hőmérsékletekre lehet számítani, vagyis visszaáll az ilyenkor szokásos téli idő.

A mögöttünk álló egy hétben több időjárási front is átvonult fölöttünk, melyek gyakran erős nyugatias áramlással tavasziasan enyhe légtömegeket szállítottak fölénk. Csapadék szerdáig nem sok esett. Múlt csütörtökön és pénteken még országszerte hullott egy kevés eső, utána csak az északi, északkeleti országrészben fordultak elő gyenge esők. Szerdán egy hidegfronthoz kapcsolódóan keleten szintén 1 mm alatti mennyiségeket mérhettünk, a Dunántúl délnyugati felén viszont sokfelé 3-10 mm esett, Vas és Zala megyékben pedig 10-15 mm hullott (1. ábra). Az enyhe, többször szeles időben a talajok felszín közeli része sokat szikkadt szerdáig, a Dunántúlon azonban ekkor ismét sárossá vált. A Tisza déli szakaszának környékén belvizes területek jelentek meg. A karácsonykor esett hó északkeleten még az új év első napjaiban is kitartott, a hét elején azonban mindenütt elolvadt. A talajok mélyebb rétegeinek téli feltöltődése bár elég későn kezdődött az idén, de viszonylag jól áll, a felső egy méteres réteg hasznosítható víztartalma a legtöbb helyen 60-90% közötti, a Dunántúl déli délnyugati tájain közel telített a talaj (2. ábra).
A meleg levegő beáramlása nyugat felől már a múlt hét közepén elkezdődött, délnyugaton már múlt csütörtökön 10 fokig melegedett a levegő, északkeletről azonban nehezen szorult ki a felszín közelében megrekedt hideg, nedves légtömeg (3. ábra). Így a múlt hét második felében meglehetősen nagy hőmérsékleti különbségek alakultak ki a ködös északkeleti tájak és az ország többi része között, ahol többnyire napos, vagy közepesen felhős időjárás volt az uralkodó. Előbbi helyeken csak a hegyvidékeken emelkedett 10 fok közelébe a hőmérséklet, máshol mindössze 4-6 fok volt jellemző, míg az ország nagy részén 14-17 fokokat mérhettünk (4. ábra). Hétfőn viszont erős nyugati szél északkeletről is kisöpörte a hideg levegőt, és a hét első felében már arrafelé is tavasziasan meleg idő volt a jellemző. Gyenge éjszakai fagyok is csak kevés helyen, főként derültebb éjszakákon fordultak elő az elmúlt egy hétben, de például szerdán reggel az ország nagy részén nem hűlt +5 fok alá sem a levegő (5. ábra). 2022 első 5 napjának átlaghőmérséklete 7-10 fokkal alakult magasabban a sokéves átlagnál (6. ábra).   

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak. A repcére a legtöbb helyen jól fejlett táblák a jellemzőek, az őszi árpa és búza is szépen zöldell.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal Békéscsaba és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (7. és 8. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része ismét száraz idővel telt, a hónap végén és december elején érkezett jelentős csapadék. A talajok téli feltöltődését december utolsó dekádjában ismét csapadékos időjárás segítette. A szeptember óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg a délnyugati országrészben meghaladja az optimális értéket, az ország középső sávjában annak közelében alakul, míg délkeleten 50, északnyugaton 60-70 mm-rel elmarad a növények számára optimális értékektől. December 20. után pár napra sarkvidéki eredetű hideg légtömeg érkezett hazánkba, mely hótakaró nélkül erősebb éjszakai fagyokat hozott, de ezt a vetések gond nélkül bírták.

Az előttünk álló egy hétben is frontok sorozata alakítja időjárásunkat, de az eddigieknél lényegesen hidegebb időre van kilátás. Jelentős, országos csapadék továbbra sem érkezik, szombaton a Tiszántúlon várható havazás, ott néhány centiméteres hóréteg kialakulására is számítani lehet. Vasárnap a Dunántúlon valószínű kisebb havazás, gyenge havas eső. A jövő hét első napjaiban számottevő csapadékra nincs kilátás, szerdától lehet ismét többfelé gyenge vegyes halmazállapotú csapadék. Péntektől országszerte mérséklődik a szél, és csak hétfőn és szerdán kell ismét erős széllökésekre számítani elsősorban a Dunántúl területén. A hőmérséklet már ma is jelentősen visszaesett a hét első feléhez képest (9. ábra), péntektől pedig tovább hűl az idő. Éjszakánként országszerte fagypont alá csökken a hőmérséklet, nagy területen -5 foknál is hidegebb várható, és a maximum értékek sem emelkednek a hét további részén számottevően 0 fok fölé, a leghidegebb a hóval borított keleti tájakon valószínű. A jövő hét első napjaiban kissé enyhül az idő, a maximum értékek pár fokkal emelkedhetnek.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. január 6.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. január 5-én (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2022. január 5-én (%)


3. ábra
24 órás hőmérsékletváltozás 2021. december 31-én 13 óráig (Celsius fok)


4. ábra
Maximum hőmérsékletek 2022. január 1-én (Celsius fok)


5. ábra
Minimum hőmérsékletek 2022. január 5-én (Celsius fok)


6. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2022. január 5-én (Celsius fok)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2022. január 5-ig (részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2022. január 5-ig (részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
24 órás hőmérsékletváltozás 2022. január 6-án 10 óráig (Celsius fok)