2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. június 17. 12:02

Fokozódó csapadékhiány

Idén elmarad a medárdi esős időjárás: a június, az általában a legmagasabb csapadékösszegű hónapunk, eddig igencsak száraz, és a következő 6-8 nap során sem várható kiadós, áztató eső. A talaj egyre jobban kiszárad, már nem csak a felszín közeli, hanem a mélyebb rétegek is. A kórokozók elleni védekezésben és az érésben levő gyümölcsök számára jól jön a száraz idő, a szántóföldi növényeinknek viszont, főleg a nyári kapásoknak, óriási szüksége lenne a csapadékra.

A múlt héten csütörtöktől kissé nőtt a csapadékhajlam, és többfelé alakultak ki záporok, zivatarok, a szombatról vasárnapra virradó éjszaka pedig egy átvonuló hidegfront okozott az ország jelentős részén 1-5 mm közötti csapadékot, ennél több csak kevés helyen esett, viszont a Dunántúlon helyenként még ennyi sem. Vasárnap és hétfőn keleten még előfordult kisebb eső, zápor, de mennyisége 2 mm alatt maradt. Keddtől már országszerte száraz, egyre melegebb idő köszöntött be. A múlt csütörtök óta lehullott csapadék összege többnyire 5 mm alatt maradt az országban, de a Duna-Tisza közén és kisebb foltokban a Tiszántúlon és az Őrségben egy-egy intenzívebb zápor által érintett foltban több is leesett, helyenként 20-40 mm is (1. ábra). A 30 napos csapadékösszegek az ország középső és nyugati vidékein kissé meghaladják az átlagot, azonban nagy területen 30-50 mm-rel elmaradnak attól (2. ábra). A 90 napos csapadékösszeg szinte országszerte átlag alatti értékeket mutat, délen 70-90 mm-es hiányok is előfordulnak (3. ábra). Az elmúlt napok 5 mm alatti csapadéka sokfelé a talajt el sem érte (felfogta a növényzet), másfelé is csak a felszín nedvesedett át kissé, mely a meleg, szeles időben hamar felszáradt. Így a talaj felső fél méteres rétege a múlt hét közepe óta tovább veszített nedvességtartalmából, egyre nagyobb területen süllyed a kritikus 40%-os érték alá (4. ábra). A fél méternél mélyebb talajrétegekben viszont jellemzően még 70-90% közötti a nedvességtartalom a növények által hasznosítható mennyiség arányában.
A hőmérséklet az ilyenkor megszokott értékek körül alakult, csak a vasárnap reggelre átvonult hidegfront után estek vissza a maximum értékek 4-5 fokkal, 25 fok alá. Hétfő és kedd reggelre erősen lehűlt a levegő: hétfőn az Északi-középhegység északi oldalán és a Duna-Tisza közén kisebb foltokban 5 fok alatti értékek is előfordultak, kedden pedig nagyobb területen volt 10 fok alatt a minimum (5. ábra). Aztán keddtől intenzív melegedés kezdődött, a hőmérséklet már 30 fok közelében tetőzött.

Az őszi kalászosok és a repce a magképződés fenológiai fázisában jár. A kalászosok jellemzően igen szép állapotban vannak. A repcét bár megviselte az áprilisi hideg, de többnyire jól regenerálódott, Miskolc térségében a magas, sűrű állományokban szépen mutatkoznak a becők. Ezeknek a növények aranyat ért a májusi csapadékos és kissé hűvösebb időjárás, majd a júniusi sok napsütés, melyet a termésmennyiségben fognak meghálálni. A talaj nedvességét intenzíven fogyasztják, egy kiadós csapadék már jól jönne nekik, mert a talaj ezeken a táblákon egyre mélyebben kiszárad.
A napraforgó a szárnövekedés fázisában jár, a kukorica pedig 5-7 leveles, egy szárcsomós. A megindult melegedés hatására intenzíven fejlődnek a növények. A csapadék azonban egyre jobban hiányzik nekik.
Az érésben lévő cseresznyének és a szamócának, valamint az érés kezdetén járó meggynek is kedvez a száraz idő, a sok napsütés és a meleg.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek a május végére, június elejére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke magas, sokfelé ilyenkor a legzöldebb, legdúsabb a vegetáció. Ennek ellenére az előző időszakhoz képesti változást mutató térképünkön sokfelé stagnálás, enyhe csökkenés mutatkozik. Az anomália térkép igen mozaikos, vegyes képet mutat. A tavaszi vetések zöld tömege jelentősen el van maradva az ilyenkor szokásoshoz képest, bár a gyomnövények ezeken a táblákon is emelik a vegetációs index értékét, de összességében a sok apró piros folt a szokásosnál fejletlenebb napraforgó és kukorica tábláknak tudható be. Ugyanakkor élénk zölden mutatkoznak az őszi vetések, amik fejlett, jó állapotban és időbeli lemaradásban vannak. Erdeinkben az átlagosnak megfelelő vagy annál kicsit zöldebb a vegetáció.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 350 és 400 foknap között alakulnak, az északi és a nyugati határszélen mutatkoznak a kisebb, délkeleten pedig a nagyobb értékek (6. ábra). Jelentősen növekedett a hőösszeg az elmúlt tíz napban, de ezzel együtt még mindig 70-100 foknappal kevesebb ez az érték a tavalyinál az akkori hűvös május ellenére is, az átlaghoz képesti elmaradás pedig 90 és 120 foknap közötti. Mindez azt jelenti, hogy a hűvös tavaszi időjárás miatt a növények fejlődése jelentős lemaradásban van, fenológiai fázisaik a tavalyinál és az átlaghoz képest is 10 nappal, két héttel később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramon* (7. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Február közepétől szárazabb időjárás következett, a legtöbb helyen megszűnt a belvíz, száradni kezdtek a talajok. Március közepére a Dunántúl északi felén, majd a hónap végére az ország jelentős területén teljesen kiszáradt a talaj felső rétege, és már a növények fejlődését is akadályozta. Az eső csak április közepén, de még éppen időben érkezett, majd május elején ismét egyre többfelé kezdett a talaj kiszáradni. Az aranyat érő májusi eső a hónap közepén érkezett, több hullámban, országos, áztató eső formájában, melyre az utóbbi két évben nem volt példa. Május végén szárazabb periódus kezdődött, mely azóta is tart, a talaj ismét egyre jobban és egyre mélyebben szárad ki. A szezon kezdete óta lehullott csapadékösszeg országosan elmarad az optimálistól, elsősorban a száraz tavasz miatt, Miskolc térségében azonban az őszi csapadéktöbblet miatt meghaladja azt.
Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Márciusban és áprilisban a gyakori északi áramlás többször hozott hideg, fagyos éjszakákat, az igazi tavasz csak nagyon lassan indult be. A növények tavaszi fejlődése is vontatott volt, a fenológiai fázisok már április végén 1-2 héttel elmaradtak a szokásos időponttól. Májusban is folytatódott a hűvös idő, a megérkezett csapadék azonban igen kedvező körülményeket teremtett. Május második felében és június elején nem érkezett nagy meleg, így a termés szempontjából kritikus fenológiai fázisok nem rövidültek le, ami a termés mennyiségének növekedésében mutatkozhat majd meg. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására, de tavasszal a különbség sokat csökkent.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Győr térségére vonatkozóan mutatunk be (8. ábra). Nehezen indul a vegetációs időszak a kukorica számára. Országszerte kevesebb eső hullott áprilisban és május elején, mint ami a növény számára optimális lett volna, majd a május közepén érkezett jelentős csapadék sokat segített. Május második felétől alig esett, a talaj folyamatosan veszített a nedvességtartalmából, június közepére már a kritikus, 40%-os szint alá csökkent. Az alacsony hőmérséklet is problémát okozott, mert a hűvös időben a talaj hőmérséklete csak nagyon lassan, a szokásosnál jóval később érte el a 10 fokos küszöbértéket, ezért jelentős késést szenvedett a kukorica vetése. A napi középhőmérséklet májusban is csak kevésszer érte el a kukorica számára optimális értéket, a görgetett hőösszeg is jóval az ideális alatt alakul. A növény csirázása, kelése és korai fejlődése ezért lassan, vontatottan haladt. Június elején érkezett meg a meleg, mely a mélyebb talajrétegek többnyire kedvező talajnedvességi viszonyaival együtt közel ideális körülményeket teremtett a növény felgyorsuló fejlődéséhez.

Az előttünk álló 6-8 nap során jellemzően száraz, napos, kánikulai melegre van kilátás. Szombattól itt-ott előfordulhatnak záporok, zivatarok, főleg hétfőn, de a csapadék területi átlagban nem ígérkezik számottevőnek (5 mm alatt marad), csak kisebb foltokban enyhülhet a csapadékhiány. A talaj így tovább szárad, a fölső 50 cm-es réteg nedvességtartalma gyakorlatilag országszerte a kritikus 40% alá csökken majd. Az esetleges öntözéssel úgy kell számolni, hogy komolyabb esőre a jövő hét végéig sincs kilátás, bár csapadék szempontjából a hét második fele még nagyon bizonytalan. Napközben többfelé megélénkül a szél, hétfőtől pedig már erős lökések is előfordulhatnak, elsősorban a Dunántúlon. A legmelegebb órák hőmérséklete 30 és 35 fok között alakul majd. Szerdától érkezhet pár fokkal kevésbé meleg levegő hazánkba. A meleg időben a kukoricára számított hőösszeg is gyorsan növekszik majd, a jövő hét közepére az ország nagy részén eléri a 450-500 foknapot. A levegő páratartalmára napközben 40% alatti értékek lesznek jellemzők. A száraz, meleg levegőben légköri aszály várható a jövő hét közepéig, egyes növények levele ilyenkor átmenetileg meghervadhat. Június második felében jár legmagasabban fölöttünk a Nap, ezért ilyenkor felhőtlen vagy gyengén felhős meleg napokon igen erős UV sugárzás éri a felszínt, ami a növényeknél a levelek és a termés perzselődéséhez, napégéshez vezethet, de a szabadban tartott állatokra is jobban oda kell figyelni.   

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. június 17.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. június 14-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2021. június 16-án (mm)


3. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2021. június 16-án (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2021. június 16-án (%)


5. ábra
Napi minimumhőmérsékletek 2021. június 15-én (Celsius fok)


6. ábra
A kukoricatermesztésben használt hőösszeg értékek 2021. június 15-én (foknap)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2021. június 16-ig (részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2021. június 15-ig (részletes magyarázat a szövegben)