2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. június 7. 15:21

Száraz idővel kezdődik Medárd

Az elmúlt napokban végre az évszaknak megfelelő időjárási körülmények között lehetett haladni a mezőgazdasági munkákkal. A meleg idő valamennyi termesztett növényünk számára nagyon hiányzott már, egységesednek a tavaszi vetésű táblák, és szépen zöldellnek az őszi vetések is. Ugyanakkor a május közepi nagy esők óta az ilyenkor megszokottnál országszerte kevesebb csapadék hullott, és a Medárd napja valamint az időszak első hete sem ígér komolyabb esőt.

A múlt hét nagy részén száraz időben lehetett dolgozni a földeken. Hétfőn még sokfelé esett, keddtől viszont száraz napok következtek, és csak a hétvégén öntöztek ismét többfelé záporok, zivatarok. Szombaton az ország jelentős részén esett egy kevés, de csak foltokban fordultak elő intenzívebb gócok, ahol 5-20 mm-t mérhettünk, vasárnap pedig főként a Dunántúlon alakultak ki néhol 5-20 mm-t adó záporok, zivatarok. Az Alföld és a Kisalföld nagy részén valamint a Dunántúl keleti tájain azonban semmi vagy csak nagyon kis mennyiségű csapadék hullott (1. ábra). Így az elmúlt tíz nap csapadékösszege az ország nagy részén több, mint 10 mm-rel kevesebb volt a sokéves átlagnál (2. ábra). Az egy hete még többfelé sáros talajok a hétvégi záporok ellenére is sokat száradtak mostanra. Nem csak a felszín közeli, hanem a felső fél méteres réteg nedvességtartalma is sokfelé 60% alá csökkent a növények számára hasznosítható vízkészlet arányában, a Kisalföldön, a Tiszántúlon és a déli országrészben ez az érték sokfelé 50% alatti (3. ábra).
A múlt hét második felében számottevő melegedés kezdődött, így az átlaghőmérséklet elérte június elején megszokott értékeket (4. ábra). A legmelegebb órák hőmérséklet a Dunántúlon már csütörtökön, de péntektől sokfelé meghaladta a 25 fokot, ennél hűvösebb csak a tartósabban felhős, csapadékos tájakon volt. A minimum értékek is növekedtek, vasárnap és hétfőn már országszerte 10 fok fölött alakult a hajnali hőmérséklet is.          

Az őszi kalászosok virágoznak, a repce pedig a becő- és magképződés fenológiai fázisában jár. A kalászosok jellemzően igen jó, dús, zöld állapotban vannak, míg a repcét jobban megviselte az áprilisi hideg. Ezeknek a növények aranyat ért a májusi csapadékos időjárás, és a júniusi mérsékelt meleg, melyet a termésmennyiségben fognak meghálálni.
A napraforgó többnyire 6-8, a kukorica pedig 5-7 leveles. A vetésük is jelentősen késett, majd a hideg idő miatt elég vontatottan, nehezen fejlődtek, a múlt héten indult melegedés viszont sokat segít a táblák egységesedésében, az állományok megerősödésében. A nehézségekkel küzdő kapás növények közt kikelt gyomok viszont már a hűvös időben is jól érezték magukat, a májusi esők ideális körülményeket teremtettek növekedésükhöz, ami most a melegben tovább gyorsult.
Az akác virágzása bő két héttel később kezdődött, mint tavaly és tavalyelőtt, de bőven van virág a fákon, és a méhek számára is ideális most az idő. A korai érésű gyümölcsöknek, a cseresznyének és a szamócának is kedvez a mostani sok napsütés és a meleg.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek a május második felére vonatkozó állapotot mutatják. A május közepi esők hatására jellemzően tovább zöldült a táj, tovább fejlődött a természetes vegetáció, ami az előző időszakhoz képesti változást mutató térképünkön főként az erdőkkel, fákkal borított területeken látványos. Az anomália térkép igen mozaikos, vegyes képet mutat (5. ábra). A tavaszi vetések zöld tömege jelentősen el van maradva az ilyenkor szokásoshoz képest, bár a gyomnövények ezeken a táblákon is emelik a vegtációs index értékét, de összességében a sok apró piros folt a fejletlenebb napraforgó és kukorica tábláknak tudható be. Ugyanakkor élénk zölden mutatkoznak az őszi vetések, amik fejlett, jó állapotban vannak. Lassan középhegységein növényzete is utoléri magát, és az idén ezen a képen mutatkozik először az átlagosnak megfelelő vagy annál kicsit zöldebb vegetáció ezeken a területeken.  

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 240 és 300 foknap között alakulnak, jelentősen növekedtek a múlt hét közepe óta. Még mindig 60-100 foknappal kevesebb ez az érték a tavalyinál az akkori hűvös május ellenére is, az átlaghoz képesti elmaradás pedig 90 és 120 foknap közötti (6. ábra). A lemaradás még mindig számottevő, de már nem növekedett az egy héttel ezelőtti értékekhez képest. Mindez azt jelenti, hogy a hűvös tavaszi időjárás miatt a növények fejlődése jelentős lemaradásban van, fenológiai fázisaik a tavalyinál és az átlaghoz képest is 10 nappal, két héttel később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Kecskemét körüli területre vonatkozó agrogramon* (7., 8. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Február közepétől szárazabb időjárás következett, a legtöbb helyen megszűnt a belvíz, száradni kezdtek a talajok. Március közepére a Dunántúl északi felén, majd a hónap végére az ország jelentős területén teljesen kiszáradt a talaj felső rétege, és már a növények fejlődését is akadályozta. Az eső csak április közepén, de még éppen időben érkezett, majd május elején ismét egyre többfelé kezdett a talaj kiszáradni. Az aranyat érő májusi eső a hónap közepén érkezett, több hullámban, országos, áztató eső formájában, melyre az utóbbi két évben nem volt példa. A szezon kezdete óta lehullott csapadékösszeg jellemzően az optimálisnak nagyjából megfelelő, csak a középső tájakon marad el attól, míg északon helyenként jelentősen meghaladja azt, a csapadék eloszlása azonban időben nem volt egyenletes.
Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Márciusban és áprilisban a gyakori északi áramlás többször hozott hideg, fagyos éjszakákat, az igazi tavasz csak nagyon lassan indult be. A növények tavaszi fejlődése is vontatott volt, a fenológiai fázisok már április végén 1-2 héttel elmaradtak a szokásos időponttól. Májusban is folytatódott a hűvös idő, a csapadék azonban igen kedvező körülményeket teremtett, a termés szempontjából kritikus fenológiai fázisok így nem rövidültek le. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására, de tavasszal a különbség sokat csökkent.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (9. ábra). Nehezen indul a vegetációs időszak a kukorica számára. Országszerte kevesebb eső hullott áprilisban és május elején, mint ami a növény számára optimális lett volna, majd a május közepén érkezett jelentős csapadék sokat segített. Azóta azonban ismét folyamatosan veszítenek nedvességtartalmukból a talajok. Az alacsony hőmérséklet is problémát okozott, mert a hűvös időben a talaj hőmérséklete csak nagyon lassan, a szokásosnál jóval később érte el a 10 fokos küszöbértéket, ezért jelentős késést szenvedett a kukorica vetése. A napi középhőmérséklet májusban is csak kevésszer érte el a kukorica számára optimális értéket, a görgetett hőösszeg is jóval az ideális alatt alakul. A növény csirázása, kelése és korai fejlődése ezért lassan, vontatottan haladt.

A héten jellemzően napos, gomolyfelhős időben lehet folytatni a mezőgazdasági munkákat, záporok, zivatarok csak elszórtan, kevés helyen fordulnak majd elő. Kialakulásuk esélye a hét második felében növekszik kissé, majd a jelenlegi számítások szerint vasárnap hoz majd kissé több csapadékot főként a keleti országrészbe egy hidegfront. Addig azonban folytatódik a talajok nedvességvesztése, főként az Alföld déli és keleti tájain csökkenhet a kritikus 40%-os érték alá a felső fél méteres réteg nedvességtartalma. Száraz lesz a levegő is, napközben sokfelé csökken 40% alá a páratartalom. Az északias szél a Tiszántúlon és a Dunántúlon többször megélénkül majd, de erős és viharos széllökések nagy területen csak vasárnap várhatók. A hőmérsékletben nem lesz jelentős változás a héten, hajnalonként maradnak a 10 fok fölötti minimum értékek, napközben pedig a hét első felében 27-31 fokig melegszik a levegő, majd csütörtöktől 1-2 fokkal mérséklődik a felmelegedés mértéke. A kukoricatermesztésben használt hőösszeg értékek múlt hét közepén kezdődött lendületes növekedése a héten is folytatódik majd, a hét végén már 310-380 foknap közötti értékek lesznek jellemzőek az országban.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. június 7.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. június 6-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 10 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2021.június 6-án (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2021.június 6-án (%)


4. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól (Celsius fok)


5. ábra
Az NDVI vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól 2021. május második felében


6. ábra
A kukoricatermesztésben használt hőösszeg értékek eltérése a sokéves átlagtól 2021. június 6-án (foknap)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2021. június 6-ig (részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2021. június 6-ig (részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. június 6-ig (részletes magyarázat a szövegben)