2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. május 18. 14:31

Visszatér a száraz idő

Bár a múlt hét időjárása kimondottan csapadékosnak számított a megelőző héthez képest, ezek az esők csak kevés helyen enyhítették számottevően a tavaszi szárazságot az országban. Sajnos az előrejelzésekben sincs nyoma annak a kiadós csapadéknak, amire most májusban igen nagy szüksége lenne mind az őszi, mind a tavaszi vetésű szántóföldi növényeinknek. Hazánk nagy részén száraz, kora nyáriasan meleg időre van kilátás a következő napokban.

A mögöttünk álló hét időjárását nagyrészt egy hullámzó frontrendszer határozta meg, amely igen változékony időt hozott térségünkbe. Többször, többfelé esett kis mennyiségű csapadék, majd a hét legvégén, vasárnap, a Szentgotthárd, Dunaújváros, Szolnok, Debrecen képzeletbeli vonal tágabb környezetében  5 és 13 mm közötti mennyiség hullott, ami ezen a száraz tavaszon már számottevő értéknek számít. Az északi országrészben ekkor is csak 0-3 mm, délen pedig jellemzően 1 mm alatti mennyiség esett. (1. ábra) Az elmúlt 10 nap csapadékösszege így az ország nagy részén 5 és 10 mm között alakult, bár Győr térségében és az Alföld déli, délkeleti részén ezúttal is nagyon kevés esett (2. ábra).
Ez a kis eső átnedvesítette a talajok felszín közeli részét, ami sokat jelentett a tavaszi vetésű növények számára, bár ahol csak kevés, vagy egyáltalán nem esett, ott a felső 20 cm nedvességtartalma továbbra sem éri el a növények számára hasznosítható víztartalom 30%-át (3. ábra). A felső 50 cm-en is javult valamelyest a helyzet az ország középső kelet-nyugat irányú tengelye mentén, attól északra és délre azonban sokfelé kritikusan száraz a talaj (4. ábra). A fél méternél mélyebb rétegek vízellátottsága az őszi-téli csapadék miatt még jónak mondható, bár ez is folyamatosan veszít nedvességtartalmából.
A hőmérséklet igen tág határok között változott a múlt héten térben és időben egyaránt. A hét közepén jelentős10-15 fokos hőmérséklet különbségek alakultak ki az ország északi, északnyugati és déli, délkeleti tájai között. Ez a különbség a hétvégére megszűnt, északon melegedés, délen lehűlés volt tapasztalható. Összességében azonban 1-4 fokkal hűvösebben alakult az idő a sokéves átlagnál az elmúlt napokban (5. ábra).

Szántóföldi növényeink közül az őszi árpa egyre többfelé virágzik, a búza zászlósleveles fenológiai fázisban, a repce pedig már elvirágzóban van. A kapás növények közül a kukorica 1-3 leveles, a napraforgó többfelé már 2-4 leveles állapotú. Az állományok állapotát nagyban befolyásolja az elmúlt időszak csapadékmennyisége és a talajok vízgazdálkodó képessége. A rosszabb minőségű talajokon, ahol ráadásul kevesebb is esett, vontatottan fejlődnek a friss kelések, a kalászosok levélzete sárgul, és a repce is kevés oldalhajtással, hamar elvirágzott. A kukorica a jelenlegi száraz időben mélyebb gyökeret növesztve keresi a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári aszályos időszak során még jól jöhet.
A gyümölcsfák és a szőlő kevésbé sínylik meg a szárazságot. Virágzik az akác, a korai cseresznyén pedig már piroslik a gyümölcs (6., 7. ábra).  

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken az április végére, május elejére vonatkozó állapotokat láthatjuk. A legzöldebb növényzet egyértelműen középhegységeink erdeiben illetve a mostanában csapadékosabb nyugati, délnyugati tájakon figyelhető meg. A megelőző időszakhoz képest is ezeken a területeken nőtt az index értéke, az Alföld és a Kisalföld nagy részén alig figyelhetünk meg növekedést, sokfelé csökkenés látható a zöld tömeg mennyiségében. Az anomália térkép csalóka képet mutat ilyenkor a vetésforgó miatt, de a Tiszántúl északi felén tapasztalható nagy negatív eltérést nagyrészt a szárazság okozza.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek, jelenleg többnyire 210 és 260 aktív hőegység között vannak az országban. Az alacsonyabb értékek az északi és nyugati országrészben, míg a magasabbak a keleti, délkeleti tájakon figyelhetők meg. A 2019-es hőösszeg értékeknél mintegy 20-70 aktív hőegységgel magasabbak az idei értékek a tavalyi hűvös májusi idősjárás miatt, de a sokéves átlaghoz képest is pozitív eltérés figyelhető meg. Ez az eltérés az ország nagy részén nem túl jelentős, 10-30 aktív hőegység, ami azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai többé-kevésbé a szokásos időben következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (8., 9. ábra). A grafikonokon gyorsan át tudjuk tekinteni a vegetációs időszak egyes periódusainak ideális vagy éppen kedvezőtlen alakulását. Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére, így azok szép állapotban mentek a télbe. Az ország döntő részén nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére: azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakult, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel. December végétől január legvégéig tartósan szárazra fordult az idő, majd február elejétől több hullámban is érkezett jelentősebb eső. Március második dekádjától április utolsó hetéig, nagyjából nyolc hétig alig esett, a talaj nagyon sokat vesztett a nedvességtartalmából. A felső 20 cm-es réteg országszerte csont szárazzá vált, de a fölső 50 cm-es réteg is elérte a kritikus szintet, már tavasszal aszály alakult ki. Az április utolsó hetében, majd májusban érkezett kissé nedvesebb időszak nem egyformán osztotta a csapadékot. A halmozott csapadékösszeg így már jócskán elmarad az ideális értéktől. A növények optimális fejlődéséhez a jelenlegi kritikus időszakban ez a talajnedvesség nem elégséges. Az idei tavasz kifejezetten kedvezőtlen időjárást hozott az őszi vetések számára. Az őszi búzára számított hőösszeg mindenütt jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz, tél és kora tavasz hatására. Március végén, április elején a növekedés üteme megtorpant, a komoly tavaszi fagyok negatívan befolyásolták a növényeket, jelenleg viszont a csapadékhiány a korlátozó tényező.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Kecskemét és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (10., 11. ábra). A tavaszi aszály mind a tetemes csapadékhiányt, mind a száraz talajt mutató ábrán nyomon követhető, a növény ezért csak nagyon nehezen tudott kikelni. A talaj nedvességtartalma április eleje óta majdnem folyamatosan a kritikus 40%-os érték alatt van a felső 20 cm-es rétegben. A napi középhőmérséklet erősen ingadozott mind áprilisban, mind májusban, több hideghullám is előfordult, többször is kialakultak éjszakai fagyok, és a májusi napi középhőmérséklet gyakran jelentősen a kukorica fejlődése szempontjából optimális érték alatt volt. A görgetett hőösszeg még kissé az optimális fölött alakul, de összességében a kukorica számára kifejezetten rosszul indul a vegetációs időszak.

Az előttünk álló héten a legtöbb helyen jellemzően napos, száraz időre van kilátás, a hét első felében a déli, délnyugati országrészben várható több felhő, és van esély némi csapadékra is. Bár több időjárási front is átvonul fölöttünk, a jelenlegi számítások szerint számottevő eső az ország nagy részén egész héten nem valószínű, így a talajok további száradására lehet számítani. Ezt fokozza a hét közepén illetve vasárnap sokfelé megerősödő szél is. A hőmérséklet a hét eleji 23, 28 fokos maximum értékekről szerdától visszaesik pár fokkal, de a hét második felében is 20 fok körül, illetve kevéssel a fölött alakul majd. A minimum értékekben várható nagyobb visszaesés, hajnalonként 10 fok alá hűl a levegő, de az északi, északkeleti fagyzugokban fagypont körüli értékek is lehetnek pénteken és szombaton.   

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. május 18.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
Napi csapadékösszeg 2020. május 17-én (mm)


2. ábra
Az elmúlt 10 nap csapadékösszege 2020. május 17-én (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2020. május 17-én (%)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2020. május 17-én (%)


5. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokévi átlagtól 2020. május 17-én (Celsius fok)


6. ábra
Virágzó akác Miskolc térségében 2020. május 16-án
fotó: kovács Attila


7. ábra
Pirosló cseresznye Miskolc térségében 2020. május 16-án
fotó: Kovács Attila


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2020. május 17-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2020. május 17-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2020. május 17-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. május 17-ig
(részletes magyarázat a szövegben)