2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. december 19. 12:37

Jelentős eső várható

A hét első felére jellemző igen enyhe, gyakorlatilag október közepének megfelelő időjárás a hét második felében változékonyabbra fordul. Bár a hőmérséklet ezután is több fokkal az átlag fölött alakul, de fokozatos lehűlés kezdődik. Több mediterrán ciklon is eléri hazánkat a következő egy hétben, melyek jelentős mennyiségű csapadékot szállítanak főként a hétvégére. Az Északi-középhegység területén és a délnyugati országrészben már telítettek a talajok, délkeleten azonban még szükség van a csapadékra.

A múlt hét második felében országszerte hullott több-kevesebb csapadék. Középhegységeinkben és délnyugaton 15-20 mm esett, míg az ország északnyugati csücskében illetve az Alföld délkeleti, keleti tájain az 5 mm-t sem érte el a mennyisége (1. ábra). Hétfőtől anticiklon helyeződött fölénk, és a reggeli köd és párafoltok feloszlását követően az ország nagy részén száraz, többnyire napos idő vált jellemzővé, csak északkeleten marad meg helyenként tartósan a köd.
A talaj felszín közeli rétege az ország nagy részén, Békés megye és Szeged környékének kivételével nedves, (2. ábra), de sokat szikkadt az elmúlt pár napban. Az 50 cm-nél mélyebb rétegek is sokat töltődtek nedvességgel, bár a Tiszántúlon és a Kisalföld északi részén még bőven van hely a talajban a további leszivárgó víz számára. Ezzel szemben délnyugaton és az Északi-középhegység térségében a felső egy méteren már telítettek a talajok, a hétvégi esők már belvízfoltokat okozhatnak (3. ábra).
A hőmérséklet meglehetősen szélsőségesen alakult a mögöttünk álló egy hétben. Múlt csütörtökön és vasárnap hajnalban is még sokfelé fagyott az országban, majd hétfőn már csak gyenge fagyok fordultak elő északon, kedd reggelre pedig kis területen belül is nagy különbségek alakultak ki. A szeles tájakon 10 fok fölött, míg a szélcsendes, ködös területeken 0 fok közelében alakult a minimum (4. ábra). A maximumhőmérsékletek a hét eleje óta 10 fok fölött, szerdán az ország túlnyomó részén 15 fok fölött alakultak, csak a tartósabban ködös tájakon volt ennél hűvösebb (5. ábra).
A talajban sehol sincs fagy, az 5 cm-es talajhőmérséklet is 5 és 7 fok között alakul.   

A túlságosan meleg idő már nem tesz jót a növényeknek. Az őszi vetések megerősödve, jellemzően jó állapotban várták a telet, és a december eleji rövid lehűlés után most a nyugalmi állapotból kizökkenve átmenetileg ismét fejlődésnek indultak.  

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr, Kecskemét, és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (6., 7. és 8. ábra). Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére. Az ország döntő részén a jellemző minta a kecskeméti agrogramhoz hasonlít: azaz a csapadékösszeg az ideális közelében, többfelé a fölött jár, a fölső talajrétegek pedig feltöltődtek nedvességgel. A Tiszántúlon és a Kisalföldön ezzel szemben kevesebb csapadék öntözte a földeket, így arrafelé kevésbé mélyen nedves a talaj, de ez most problémát nem jelent. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és kora tél hatására.

Az előttünk álló napokban is marad az enyhe idő, de kissé visszaesik a hőmérséklet, és megváltozik az időjárás jellege. Az eddigi anticiklont mediterrán ciklonok váltják fel. Több lesz fölöttünk a felhő, ugyanakkor megszűnnek a ködös reggelek, és szombat hajnaltól egyre többfelé ered el az eső. Szombaton, vasárnap és hétfőn, keleten még kedden és szerdán is esős időre kell számítani. A csapadék várható mennyisége az északi és keleti országrészben 30 és 50 mm között, míg máshol 20-30 mm között alakul. Havas eső, esetleg hó legfeljebb a keleti országrész hegységeiben fordulhat elő. A csapadékos idő széllel érkezik, pénteken még csak a Kisalföldön, majd vasárnaptól nagy területen kell erős, helyenként viharos szélre számítani. Nagy lehűlésre egyelőre nincs kilátás, gyenge hajnali fagyok is csak helyenként lehetnek. A maximum hőmérsékletek a hét végéig még többfelé 10 fok körül alakulnak, majd a jövő hét első felében 5 és 10 fok közé esnek vissza. Talajfagy továbbra sem várható.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2019. december 19.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Az elmúlt 7 nap csapadékösszege 2019. december 18-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2019. december 18-án (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 1 méteres rétegében 2019. december 18-án (%)


4. ábra
Napi minimum hőmérsékletek 2019. december 17-én (Celsius fok)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2019. december 18-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. december 18-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. december 18-ig
(részletes magyarázat a szövegben)