2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. szeptember 30. 15:10

A hét közepén csapadék öntözi a földeket

A még betakarításra váró napraforgó és kukorica számára túl sok, a fejlődésben levő repce számára azonban kevés csapadék hullott az ország nagy részén az elmúlt napokban. A kisebb esők leginkább a gyomnövekedésnek kedveztek. A hét első felében folytatódik a meleg idő, számottevő csapadék szerda délutántól várható, és nyugatról kelet felé vonul át az országon. Ezzel együtt a hét második felére jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

A múlt héten elsősorban az ország keleti és déli részén öntözte a talajt 5 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék. A már régóta igen száraz baranyai és dél-somogyi területeken 20 mm-nél is több esett. Ugyanakkor a Dunántúl északi kétharmadán és a középső országrész északi felén csak elenyésző mennyiség hullott. (1. ábra) A hét második felében csak csütörtökön volt komolyabb csapadék a délkeleti tájakon, a hétvégén már csak kisebb esők fordultak elő az országban.
A talaj legfelső rétege többfelé kellően átnedvesedett a déli és a keleti országrészben, ugyanakkor a Dunántúl északi részén, a főváros tágabb környezetében valamint a Nyírség és Hajdúság nagy részén száraz maradt a talaj a felszín közelében is (2. ábra). Az alsóbb rétegek országszerte meglehetősen szárazak, a felső 1 méter telítettséghez képesti vízhiánya majdnem mindenhol 100 mm fölött van (3. ábra).
A hőmérséklet jelentően emelkedett a megelőző időszakhoz képest, a maximumok a hét második felében 20 és 25 fok között alakultak, és hajnalban is 10 fok fölötti értékek voltak a jellemzőek, csak péntek reggelre hűlt többfelé 10 fok alá a hőmérséklet, de talajmenti fagyok ekkor sem alakultak ki.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg már szinte az egész országban meghaladta az 1550 foknapot, az Alföld délkeleti részén az 1700 foknapot is (4. ábra). Ezek az értékek bőven elegendőek a legtöbb kukorica fajta teljes éréséhez. A 2018-as hőösszeghez képest mintegy 180-250 foknap az elmaradás, mely főként a tavalyi igen meleg és az idei különösen hűvös május miatt alakult ki. A sokéves átlaghoz képest viszont pozitív az eltérés, ez nagyrészt a nyár végén és szeptember első felében halmozódott föl, mely az érést segítette. A növények fenológiai fázisai így a nyár során körülbelül a szokásos időben következtek be, a meleg nyárutó és kora ősz következtében az érés viszont jelentősen felgyorsult.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a szeptember közepére vonatkozó állapotokat tükrözik. A növényi zöld tömeg mennyiségét jellemző index legmagasabb értékei természetesen az erdeinkben vannak, míg főként az Alföldön sokfelé találhatók elművelt, növénymentes táblák is az országban (alacsony értékekkel, barna színnel). Az index értéke a szokásos éves menetnek megfelelően országszerte csökkent az előző méréshez képest, legnagyobb mértékben Külső-Somogy és a Mezőföld térségében, valamint az északkeleti országrészben. Az anomália térkép szerint az ország túlnyomó részén kis pozitív eltérés dominál. A Tiszántúl északi felén, különösen a Hortobágy területén jelentős a negatív eltérés, ami egyértelműen az elmúlt hetek száraz időjárását mutatja. Érdemes megfigyelni a határon túli területeket: keleten a Partiumban és a Bánságban, délen pedig Bácskában kiterjedt nagy negatív, északon a Felvidék nyugati részén pedig számottevő pozitív eltérés tapasztalható.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be immár a teljes idei tenyészidőszakra Győr, Kaposvár, Kecskemét, Békéscsaba és Nyíregyháza térségére vonatkozó agrogramokon* (5., 6., 7., 8. és 9. ábra). A Kisalföldre, ezen belül Győr térségére későn érkezett a csapadék a kukorica számára. A nyár nagy részében igen száraz volt az időjárás, a talajok már július elejére rendkívül szárazzá váltak, és csak augusztus végétől töltődtek fel ismét nedvességgel. Öntözés nélkül a kukorica ezen a vidéken idő előtt elszáradt, sokfelé kisült. Ezzel szemben a Dunántúl déli, délnyugati részén, így Kaposvár környékén a csapadék eloszlása a tenyészidőszak során viszonylag egyenletes volt, a talajnedvesség gyakorlatilag egyszer sem süllyedt a kritikus szint alá. Augusztus második felétől aztán már kevesebb eső esett, de ekkor már nem is nagyon volt rá szükség, így összességében a kaposvári agrogram jó termést ígér. Kecskemét térségében elég jelentősen, mintegy 70 mm-rel elmarad a tenyészidőszak során hullott csapadék az optimálistól, július és augusztus jelentős részében kevés nedvesség állt rendelkezésre a talajban a növény számára, a jó termés eléréséhez itt is öntözésre volt szükség. Szeptember elején pedig már későn érkezett a csapadék. Az Alföld délkeleti részén, Békéscsaba környékén a tenyészidőszak során megkapta a kukorica a szükséges csapadékmennyiséget, az augusztus azonban errefelé is igen száraz volt, de csak a hónap végére száradt ki kritikus mértékben a talaj. Az agrogram szerint errefelé is jó termés ígérkezik. Nyíregyháza környékén már nem ennyire ideális a kép, hiszen több mint 100 mm-rel esett kevesebb eső az optimálisnál, ráadásul a nyár folyamán igen egyenetlen volt a csapadék eloszlása. Július második felében volt egy nagyon száraz időszak, majd a hónap végén érkezett sok eső hatására feltöltődött a talaj. Ez rendkívül sokat jelentett a kukorica számára, annál is inkább, mert augusztusban újabb száraz időszak következett, mely gyakorlatilag azóta is tart. A görgetett hőösszeg országszerte kevéssel az ideális alatt alakul, mely elsősorban a kimondottan hideg május valamint július elejének hűvös időjárása miatt alakult ki.

A napraforgó és a kukorica betakarítása egyaránt folyamatban van. Az Alföldön jellemzően már a munka vége felé járnak, míg a hűvösebb dunántúli tájakon csak később érett be a kukorica. Az őszi káposztarepce optimális fejlődéséhez valamint a talajok őszi kalászosok számára történő előkészítéséhez a legtöbb helyen további esőkre lenne szükség. A héten már az őszi árpa és búza vetését is megkezdik, a csírázáshoz és a keléshez szintén jól jönne a csapadék.  

Az előttünk álló héten is több időjárási front vonul át fölöttünk, ezért folytatódik a meglehetősen változékony időjárás. Hétfőn és kedden még sok napsütésre, és jellemzően száraz időre lehet számítani, csak elszórtan alakulhatnak ki hétfőn futó záporok. Szerdán a nap második felében egy hidegfronthoz kötődően nyugat, északnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, és keleten még a csütörtök is esősnek ígérkezik. Összességében csütörtök estig az ország nagy részén 5 és 15 mm közötti csapadékra van kilátás, sajnos ismét a Kisalföldön valószínű ennél kevesebb. A jelenlegi számítások szerint a hétvégén újabb esők érkeznek, de ezek mennyisége és területi eloszlása még nagyon bizonytalan. A szeles hétkezdet után napközben a hét többi napján is sokfelé megélénkül, csütörtökön a nap első felében meg is erősödik a szél. A hőmérséklet a hét első felében még több fokkal az ilyenkor megszokott értékek fölött, a legmelegebb órákban 21 és 26 fok között alakul, majd csütörtökön jelentős, mintegy tíz fokos lehűlés érkezik, és a hét második felében már csak 13, 18 fokig melegszik a levegő, majd vasárnaptól valószínű kismértékű melegedés. Péntek reggel ismét előfordulhatnak talajmenti fagyok.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2019. szeptember 30.


* Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
7 napos csapadékösszeg 2019. szeptember 29-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2019. szeptember 29-én (%)


3. ábra
Telítettséghez képesti vízhiány a talaj felső 1 méteres rétegében 2019. szeptember 29-én (mm)


4. ábra
Kukorica növekedési foknap (hőösszeg) 2019. szeptember 29-ig (részletes magyarázat a szövegben)


5. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2019. szeptember 29-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


6. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. szeptember 29-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. szeptember 29-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2019. szeptember 29-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. szeptember 29-ig
(részletes magyarázat a szövegben)