2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. szeptember 26. 12:26

Az ország északnyugati harmada kimaradt a csapadékból

A héten hullott csapadékra a repcének már nagy szüksége volt, és az őszi kalászosok vetés előtti talajmunkáihoz is kedvező nedvességet teremetett. Az ország északnyugati, nagyjából harmada azonban kimaradt ebből az esőből, itt jelentős a csapadékhiány. A folytatásban kétnaponta várhatók időjárási frontok térségünkbe, melyek több-kevesebb esőt is hoznak, de országos, jelentős csapadékot nem. Ez a napraforgó és kukorica betakarításának nem fogkedvezni, mert mire megszáradna a növény levélzete, már érkezik a következő kisebb eső.

Az előző hét második felében száraz időjárás jellemezte a napjainkat. Hétfőtől aztán nedvesebb levegő érkezett fölénk, melynek hatására eleinte csak kisebb, majd szerdán és csütörtökön már sokfelé jelentős mennyiségű csapadék hullott az országban. Szerdán éjfélig még csak a délnyugati határszélen, valamint a keleti országrészben esett 5-20 mm mennyiség (1. ábra), majd csütörtök délig a Dunántúl és az Alföld déli részén esett nagy területen újabb 10-20  mm.
A talaj legfelső rétege a csapadékeloszlásnak megfelelően ezeken a területeken nedves, sokfelé sáros, míg az ország északnyugati harmadán, mely kimaradt a csapadékból, száraz (2. ábra). A mélyebb rétegekben a legszárazabb talajok északkeleten, a Felső-Tisza vidékén és a Nyírségben vannak, itt nagyon komoly a nedvességhiány (3. ábra).
A hőmérséklet mintegy 3-4 fokkal az átlagos érték alatt alakult a múlt hét második felében. Hajnalonként a fagyzugos völgyekben, illetve a száraz, homokos területeken néhol 2 méteres magasságban is fagypont alá csökkent a hőmérséklet, talajmenti fagyok pedig főként az Északi-középhegység völgyeiben illetve a Kiskunság és a Nyírség területén többfelé is előfordultak (4. ábra). Csütörtökön és pénteken még a legmelegebb órák hőmérséklete is 20 fok alatt alakult, majd a hétvégén már jellemzően kevéssel 20 fok fölé emelkedtek a maximumok. Ezen a héten enyhébb léghullámok érkeztek fölénk, jelentősen mérséklődött az éjszakai lehűlés.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg növekedése bár jelentősen lassult az elmúlt napokban, de már szinte az egész országban meghaladta az 1500 foknapot (5. ábra). Ezek az értékek bőven elegendőek a legtöbb kukorica fajta teljes éréséhez. A 2018-as hőösszeghez képest mintegy 200-250 foknap az elmaradás, mely főként a tavalyi igen meleg és az idei különösen hűvös május miatt alakult ki. A sokéves átlaghoz képest viszont pozitív az eltérés, ez nagyrészt a nyár végén és szeptember első felében halmozódott föl, mely az érést segítette. A növények fenológiai fázisai így a nyár során körülbelül a szokásos időben következtek be, a meleg nyárutó és kora ősz következtében az érés viszont jelentősen felgyorsult.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a szeptember közepére vonatkozó állapotokat tükrözik. A növényi zöld tömeg mennyiségét jellemző index legmagasabb értékei természetesen az erdeinkben vannak, míg főként az Alföldön sokfelé találhatók elművelt, növénymentes táblák is az országban (alacsony értékekkel, barna színnel). Az index értéke a szokásos éves menetnek megfelelően országszerte csökkent az előző méréshez képest, legnagyobb mértékben Külső-Somogy és a Mezőföld térségében, valamint az északkeleti országrészben. Az anomália térkép szerint az ország túlnyomó részén kis pozitív eltérés dominál (6. ábra). A Tiszántúl északi felén, különösen a Hortobágy, a Bodrogköz, a Rétköz és a Krasznaköz területén jelentős a negatív eltérés, ez egyértelműen az elmúlt hetek száraz időjárását mutatja. Érdemes megfigyelni a keleti (a Partiumban és a Bánságban) és déli (a Bácskában) határon túli területeken a kiterjedt nagy negatív eltérést.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezen elemzésünkben Kaposvár és Nyíregyháza térségére vonatkozó agrogramokon* (7., 8. és 9. ábra). A Dunántúl déli, délnyugati részén, így Kaposvár környékén a csapadék eloszlása a tenyészidőszak során viszonylag egyenletes volt, a talajnedvesség gyakorlatilag egyszer sem süllyedt a kritikus szint alá. Augusztus második felétől aztán már kevesebb eső esett, de ekkor már nem is nagyon volt rá szükség, így összességében a kaposvári agrogram jó termést ígér. Nyíregyháza környékén már nem ennyire ideális a kép, hiszen több mint 100 mm-rel esett kevesebb eső az optimálisnál, ráadásul a nyár folyamán igen egyenetlen volt a csapadék eloszlása. Július második felében volt egy nagyon száraz időszak, majd a hónap végén érkezett sok eső hatására feltöltődött a talaj. Ez rendkívül sokat jelentett a kukorica számára, annál is inkább, mert augusztusban újabb száraz időszak következett, mely gyakorlatilag azóta is tart. A görgetett hőösszeg országszerte kevéssel az ideális alatt alakul, mely elsősorban a május és július elejének hűvös időjárása miatt alakult ki.

A napraforgó és a kukorica betakarítása egyaránt folyamatban van. Az őszi káposztarepce fejlődéséhez igen jót tett az elmúlt napok csapadéka, de az ebből javarészt kimaradt térségekben, főleg az ország északnyugati harmadában nagy szükség lenne az esőre. A csapadék kedvező körülményeket teremetett az őszi kalászosok vetése előtt a talaj előkészítéséhez is, ugyanakkor a gyomosodás is intenzív.

Az előttünk álló 6-8 nap során is folytatódik a változékony időjárás, a jelenlegi számítások szerint kétnaponta érkeznek majd frontok nyugat felől fölénk (szombaton, hétfőn és szerdán-csütörtökön). Az időjárási frontokkal csapadék is érkezik, de nem nagy mennyiségben. A jelenlegi számítások szerint a jövő hét közepéig összességében nagyjából 2 és 15 mm közötti csapadékra lehet számítani az ország nagy részén. A többször nedves levegő kedvez majd a növényi kórokozók elszaporodásának. A frontok közötti időszakokban nagyrészt napos idő várható. A szél főleg vasárnaptól élénkül, erősödik meg sokfelé. A nappali hőmérséklet többnyire kevéssel 20 fok fölé emelkedik, majd a hét közepétől valószínű több fokos lehűlés. Viszonylag enyhék lesznek az éjszakák, fagyveszély a jövő hét közepéig nem várható.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2019. szeptember 26.


* Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2019. szeptember 25-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2019. szeptember 25-én (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. szeptember 25-én (%)


4. ábra
Minimumhőmérséklet 2019. szeptember 20-án (Celsius fok)


5. ábra
Kukorica növekedési foknap (hőösszeg) 2019. szeptember 24-ig (részletes magyarázat a szövegben)


6. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. szeptember 25-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. szeptember 25-ig
(részletes magyarázat a szövegben)