2019. november 15. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

OMSZ: 2019. szeptember 23. 14:28

Esők zavarhatják a betakarítást

Napos, száraz időben lehetett haladni a mezőgazdasági munkákkal az elmúlt napokban. A héten bár változékonyabbra fordul időjárásunk, nagy területre kiterjedő, bőséggel áztató eső a hét első felében még nem valószínű, de többfelé lesz csapadék. Ugyanakkor a felhősebb időben megszűnnek a talajmenti fagyok, jelentősen enyhébbek lesznek az éjszakák.

A mögöttünk álló hét elején az ország déli és nyugati felén hullott 2 és 7 mm közötti csapadék, néhol kevéssel 10 mm fölött, máshol azonban még 1 mm sem esett (1. ábra), majd a hét második felében már országszerte száraz idő volt.
A talaj legfelső rétege bár mindenütt veszített nedvességtartalmából, de a hajnali harmatnak köszönhetően a legtöbb helyen így is elegendő nedvességet tartalmaz a repce keléséhez, fejlődéséhez, valamint az őszi gabonák magágy-előkészítéséhez (2. ábra). A leginkább száraz talajok északkeleten, a Felső-Tisza vidékén és a Nyírségben vannak. A középső rétegekben azonban a Tiszántúl egészén és Baranya megyében valamint Somogy megye déli részén is jelentős a nedvességhiány (3. ábra), az alsóbb talajréteg pedig országszerte igen száraz (4. ábra).
A napi átlaghőmérséklet mintegy 3-4 fokkal az átlagos értékek alatt alakult a múlt hét második felében (5. ábra). Hajnalonként a fagyzugos völgyekben illetve a száraz, homokos területeken néhol 2 méteres magasságban is fagypont alá csökkent a hőmérséklet, talajmenti fagyok pedig főként az Északi-középhegység völgyeiben illetve a Kiskunság és a Nyírség területén többfelé is előfordultak. Csütörtökön és pénteken még a legmelegebb órák hőmérséklete is 20 fok alatt alakult, majd a hétvégén már jellemzően 20 fok fölé emelkedtek a maximumok.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg növekedése jelentősen lassult a múlt héten. A déli, délkeleti országrészben többfelé már 1600 foknap fölött jár az értéke, és a Dunántúl nagy részén is meghaladta az 1500 foknapot, bár a hűvösebb nyugat-dunántúli térség és a melegebb délkelet-alföldi régió között egyre nagyobb az eltérés (6. ábra). Ezek az értékek már bőven elegendőek a legtöbb kukorica fajta teljes éréséhez. A 2018-as hőösszeghez képest mintegy 200-250 foknapra nőtt az elmaradás, mely főként a tavalyi igen meleg és az idei különösen hűvös május miatt alakult ki, de kisebb mértékben azóta is növekszik. A sokéves átlaghoz képest viszont pozitív az eltérés, ez nagyrészt a nyár végén és szeptember első felében halmozódott föl, mely az érést segítette. A növények fenológiai fázisai így a nyár során körülbelül a szokásos időben következtek be, a meleg nyárutó és kora ősz következtében az érés viszont jelentősen felgyorsult.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a szeptember első felére vonatkozó állapotokat tükrözik. A növényi zöld tömeg mennyiségét jellemző index legmagasabb értékei természetesen az erdeinkben vannak, míg főként az Alföldön sokfelé találhatók elművelt, növénymentes táblák is az országban (alacsony értékekkel). Az index értéke a szokásos éves menetnek megfelelően csökkent az előző méréshez képest, bár a csökkenés mértéke jelentősen kisebb, mint augusztus második felében volt. Az anomália térképen is nyomon követhető, hogy az ország túlnyomó részén a pozitív eltérés dominál, a Tiszántúl területén vannak az átlagosnál jóval alacsonyabb értékek, de ezek kiterjedése is csökkent az előző mérési időszakhoz képest, vagyis a szeptember eleji csapadék lassította a növényzet száradását, a zöld tömeg csökkenését.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezen elemzésünkben Győr, Kaposvár és Kecskemét térségére vonatkozó agrogramokon* (7., 8. és 9. ábra). A Kisalföldre, ezen belül Győr térségére későn érkezett a csapadék a kukorica számára. A nyár nagy részében igen száraz volt az időjárás, a talajok már július elejére rendkívül szárazzá váltak, és csak augusztus végétől töltődtek fel ismét nedvességgel. Öntözés nélkül a kukorica ezen a vidéken idő előtt elszáradt, sokfelé kisült. Ezzel szemben a Dunántúl déli, délnyugati részén, így Kaposvár környékén a csapadék eloszlása a tenyészidőszak során viszonylag egyenletes volt, a talajnedvesség gyakorlatilag egyszer sem süllyedt a kritikus szint alá. Így a kaposvári agrogram jó termést ígér. Kecskemét térségében elég jelentősen, mintegy 70 mm-rel elmarad a tenyészidőszak során hullott csapadék az optimálistól, július és augusztus jelentős részében kevés nedvesség állt rendelkezésre a talajban a növény számára, a jó termés eléréséhez itt is öntözésre volt szükség. Szeptember elején pedig már későn érkezett a csapadék. Az erre a vidékre jellemző erős hajnali lehűlések miatt szeptember első felében az átlaghőmérséklet is elég alacsonyan alakult, ami hátráltatja a kukorica érését.

A napraforgó és a kukorica betakarítása egyaránt folyamatban van. A száraz időjárás hozzájárult a még le nem aratott állományok további nedvességvesztéséhez, de a hideg hajnalok és hűvös nappalok nem segítették az érést, a továbbiakban főként a Dunántúlon a száraz idő mellett melegre is szükség lenne a kukorica teljes éréséhez. A legtöbb helyen még kellően nedves felső talajréteg kedvező feltételeket nyújt az őszi káposztarepce keléséhez, fejlődéséhez, valamint az őszi kalászosok vetése előtt a talaj előkészítéséhez is, ugyanakkor a gyomosodás is megindult.

Az előttünk álló héten változékony időre van kilátás. A hétfőn még többfelé előforduló esők, záporok után kedden a déli országrészben valószínű csapadék, majd szerda hajnaltól főként a Tiszántúlon. Szerdán estétől csütörtök estig nyugatról kelet felé vonul át hazánk fölött egy csapadékzóna, esővel, záporokkal, zivatarokkal, majd pénteken átmeneti szárazabb léghullámok után a hétvégén ismét többfelé valószínű kisebb eső, zápor. A jelenlegi számítások szerint a hét végéig összességében 5 és 15 mm közötti csapadékra lehet számítani az ország nagy részén, a legnagyobb mennyiség csütörtökre ígérkezik. Ennél több, akár 20 mm-t meghaladó csapadék a mostanában igen száraz észak-tiszántúli régióban valószínű, ahol nagy szükség van a talajok átnedvesítésére.
A nedvesebb levegő a héten kedvez majd a növényi kórokozók elszaporodásának. A szél többnyire mérsékelt marad, a csütörtöki frontátvonulással lehetnek élénkebb lökések.
Emelkedik a napi átlaghőmérséklet. Elsősorban az éjszakák lesznek enyhébbek, megszűnnek a talajmenti fagyok, hajnalonként jellemzően 8, 13 fokig hűl le a levegő, és nappal is a legtöbb helyen 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Csütörtökön lesz átmenetileg kissé hűvösebb.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2019. szeptember 23.


* Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
7 napos csapadékösszeg 2019. szeptember 22-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2019. szeptember 22-én (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. szeptember 22-én (%)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj 50-100 cm közötti rétegében 2019. szeptember 22-én (%)


5. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokévi átlagtól 2019. szeptember 22-én


6. ábra
Kukorica növekedési foknap (hőösszeg) 2019. szeptember 22-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2019. szeptember 22-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. szeptember 22-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. szeptember 22-ig
(részletes magyarázat a szövegben)