2024. április 19. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. július 25. 12:30

Végre csapadék a láthatáron

Július végére az ország döntő részén egyre nagyobb csapadékhiány alakult ki, márpedig a kapásnövények számára ez az időszak kulcsfontosságú fenológiai fázisra esik. Az előrejelzések e hét közepén kedvező irányba tolódtak el, ugyanis péntektől keddig egy csapadékosabb időszak következhet. A mennyiség még meglehetősen bizonytalan, de az egyértelmű, hogy ez a pár nap döntő jelentőségű lehet, hiszen nem sűrűn követeik egymást a csapadékhullámok így a nyár közepén. Ha most megázna a talaj, és kapna országszerte legalább 20-30 mm csapadékot (melyre esély mutatkozik), akkor az hatalmasat lendítene a növények állapotán és a várható termésen.

Az elmúlt hét második felében elszórtan alakultak ki az országban záporok, zivatarok. A több csapadék ezúttal északkeleten fordult elő, jellemzően 5 és 15 mm közötti mennyiség esett, de kisebb foltokban 20-40 mm is előfordult. Az ország nagyobb részén azonban csak igen kevés vagy egyáltalán semmi csapadék nem volt (1. ábra). Ez a hét csak északkeleten hozott pár csepp esőt, a csapadékhiány tovább növekedett. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege egyre jobban elmarad az átlagtól, Békéscsaba környékének kivétel már az egész ország vörösbe fordult (2. ábra). Az elmaradás sokfelé az 50 mm-t is elérte, nagy területen a 30 napos összeg 10 mm alatt marad (3. ábra). A talaj vízellátottsága északkeleten többfelé javult, de ott is inkább csak a felszín közeli talajréteg nedvesedett át. Az ország nagyobb részén azonban egyre szárazabb a talaj,  nagy területen a már kritikusnak számító 40% alá csökkent a felső 50 cm-ben. A legrosszabb a helyzet a Kisalföldön, illetve a Siófok – Budapest – Jászberény vonal mentén sokfelé (4. ábra). A múlt hét végétől a hőmérséklet nyáriasan alakult, a maximumok országszerte 30 fok körül alakultak, csak északkeleten volt kedden és szerdán több felhő és pár fokkal mérsékeltebb meleg.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 850 és 980 foknap között járnak az országban (5. ábra). A legalacsonyabb értékek a Dunántúl nyugati részén, míg a magasabbak a délkeleti tájakon figyelhetők meg, de a területi eloszlás igen érdekes képet mutat. A 2018-as hőösszeg értékektől vett eltérés az elmúlt időszakban kissé tovább nőtt, jelenleg mintegy 150-200 foknappal vannak elmaradva az idei értékek. A sokéves átlaghoz képest kis többlet mutatkozik, mely jelenleg mintegy 20-60 foknap körül alakul, délen vannak néhol ennél magasabb értékek. Így mindez azt is jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai körülbelül a szokásos időben következnek be, nem úgy, mint 2018-ban, mikor több héttel megelőzték azt.

A napraforgó és a kukorica is a virágzás fenológiai fázisában tart, a hőösszeg eloszlásnak megfelelően a keleti országrész ebben kissé előrébb jár a Dunántúlhoz képest . Optimális fejlődésükhöz melegre és elsősorban országos csapadékra lenne most szükség (az ideális júliusi csapadékösszeg 100 mm lenne, jelenleg ettől nagyon messze van az ország döntő része). A meleggel nem lesz probléma a folytatásban, és csapadékból is mutatkozik. Bár sok szántóföldi növényünk gyökérzete meglepően mélyre nyúlik le (a kukoricánál 1,5-2 m-t is ír a szakirodalom), de a tápanyagok döntő részét mégiscsak a fölső rétegekből veszi föl, melyet nedvesség hiányában nem tud megtenni. Ha a virágzás és szemképződés idején nincs nedvesség a talajban, akkor nem várható jó termés. A következő napoknak (péntektől keddig) döntő szerepe lehet a termés mennyiségének szempontjából, hiszen egy csapadékosabb időszakot általában ismét egy szárazabb követ. Legalább 20-30 mm csapadékra lenne most szükség országos átlagban (ráadásul kiegyenlített területi eloszlásban) ahhoz, hogy kedvezőbbre forduljanak a körülmények.
A búza aratására a jelenlegi száraz, meleg időjárás optimális.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a július közepére vonatkozó állapotokat tükrözik. Az index értéke, azaz a zöld növényi tömeg mennyisége országszerte csökken, hiszen a kalászosok és az őszi káposztarepce nagyobb részét már learatták, sokfelé már a tarlóhántás is megtörtént. A többi szántóföldi növény és a természetes növényzet is már túl van a maximális zöld tömeg mennyiségén. Az anomália térképen még mindig a pozitív eltérés dominál az országban, azaz többnyire jó állapotúak, az átlagosnál erősebbek a kultúrák, de főleg a Kisalföld térségében az átlagosnál alacsonyabb értékek a jellemzők. Az erősen mozaikos (a sűrűn váltakozó vörös és sötétzöld) foltok a vetésforgó során az évente eltérő kultúrák miatt alakulnak ki.

Kukoricára vonatkozó agrogramot mutatunk be Győr, Kecskemét, Békéscsaba és Nyíregyháza térségére vonatkozóan (6., 7., 8., és 9. ábra). Áprilisban még jelentősen elmaradt az ideálistól a csapadék, és így a talajnedvesség is. Májusban jócskán bepótlódott a hiány, feltöltődött a talaj, majd a nyár első részében a keleti és a déli országrész részesült bővebben esőben, így az országban nagy különbségek alakultak ki. Békéscsaba térségében jó a csapadékellátottság, jelenleg is optimális a talajnedvesség, a kukorica szépen fejlődik, kiváló lehet a termés. A Tiszántúl északabbi részein azonban, így Nyíregyháza térségében is körülbelül 50 mm csapadék hiányzik a vetés óta, és a talajnedvesség ismét a már kritikus 40%-os érték alá csökkent. A Kisalföld még ennél is jóval szárazabb, itt már a 100 mm-t is meghaladja a hiány, és a talajnedvesség a száraz április után július eleje óta ismét a kritikus szint alatt van, vagyis a kukorica optimális fejlődéséhez öntözni kell(ene). A napi középhőmérséklet április első részében még országszerte az ideális fölött alakult, de már április utolsó hetétől május végéig tartósan az alatt maradt, tehát még az országos viszonylatban melegnek számító keleti országrészben is fázott a növény. Júniusban ideálisan alakult a kukorica számára a hőmérséklet, azonban a július első része ismét jelentősen elmaradt az ideálistól.

A következő napokban nyugatira, délnyugatira fordul az áramlás fölöttünk, mellyel már nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk. Ezzel együtt folytatódik a nyári idő, de péntektől keddig (főleg vasárnap és hétfőn) záporok, zivatarok kialakulása valószínű. A következő 6-8 nap alatt várható csapadék összmennyisége 15 és 35 mm között várható területi átlagban, azonban kisebb körzetekben felhőszakadás mennyiségű eső is hullhat. A talaj nedvességtartalma így várhatóan jelentősen nőni fog, helyenként azonban sajnos csak a fölső 10-20 cm-es rétegben. A relatív páratartalom a csapadék hatására nőni fog, különösen vasárnap és hétfőn lesz magas, mely a gombás megbetegedéseknek kedvezni fog. Keddtől, keleten szerdától szárad majd a levegő. A szél kezdetben csak zivatarok környezetében erősödik meg (sőt akár viharos széllökések is kialakulhatnak), majd kedden-szerdán északnyugatira fordul és már tartósabban megerősödik. A hőmérsékletben nagy változás nem valószínű, vasárnapig a 30 fok körüli, sokfelé kissé a fölötti maximumok lesznek a jellemzők, majd hétfőtől pár fokot mérséklődik a felmelegedés. A hőösszeg a jövő hét végére országszerte 1000 foknap köré, délkeleten 1100 foknap fölé emelkedik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2019. július 25.


* Agrogram

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2019. július 24-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2019. július 24-ig (mm)


3. ábra
30 napos csapadékösszeg 2019. július 24-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. július 24-én (%)


5. ábra
Kukorica növekedési foknap (hőösszeg) 2019. július 24-ig (részletes magyarázat a szövegben)


6. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2019. július 24-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. július 24-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2019. július 24-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2019. július 24-ig
(részletes magyarázat a szövegben)