2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. május 23. 13:20

Jóból is megárt a sok?

A hét eleje óta ismét minden nap hullott több-kevesebb csapadék. A folytatásban eleinte az ország keleti felére lesznek jellemzők a záporok, zivatarok, majd a hétvégére átmenetileg mindenütt szárazabb idő ígérkezik, amire most szükség is van, mert egyre többfelé jelenik meg a belvíz, és a nedves, párás, mérsékelten meleg időjárás a növényeket támadó kórokozók és gyomok elszaporodásának is igen kedvez.

A hét első napjaiban főként záporokból, zivatarokból esett sokfelé az országban, majd szerda hajnaltól az északi országrészbe az eső is megérkezett. Összességében az elmúlt egy hétben jellemzően 10 és 40 mm közötti csapadék hullott, délnyugaton és északkeleten a Nyírségben voltak tájak, ahol ennél kevesebb, kisebb foltokban azonban ennél is több esett (1. ábra). Ennek megfelelően a talajok felszíne továbbra is igen nedves, sáros, a felső 20 cm-en sokfelé telített, és a felső 50 cm-es réteg nedvességtartalma is jellemzően 80% és 100% közötti (2. ábra). A keleti országrész déli megyéiben egyre nagyobb területeket borít belvíz. A nedvesség lassan az alsóbb rétegekbe is leszivárog, az 50-100 cm közötti talajréteg nedvességtartalma is országszerte 60% fölötti (3. ábra), de foltokban vannak a teljes felső 1 méteres rétegen telített talajok is (4. ábra).
A hőmérséklet a hétvégi 22-27 fokos maximum értékekről a hét első felében 17-23 fokra esett vissza, többnyire délkeleten volt továbbra is melegebb, és a Dunántúlon, illetve szerdán a csapadékosabb északi területeken a hűvösebb. Az 5 cm-es talajhőmérséklet nem változott számottevően az elmúlt napokban, továbbra is 15-20 fok között alakul
(5. ábra).

A kedvező vízellátottság, és az egyre melegebb idő gyors növekedést indít meg valamennyi növényi kultúránál. Az őszi és tavaszi vetések fejlődése egyaránt felgyorsult, előbbiek közül az árpa már virágzik, és a búza is hamarosan virágozni kezd, míg a káposztarepcére a becőképződés a jellemző. A tavaszi kalászosok is szárba szökkentek már. A kukorica és a napraforgó igényelné most leginkább a meleget, a hűvösebb dunántúli tájakon fejletlenebbek, míg az Alföldön 3-5, illetve 4-6 levelesek már az állományok.  A csapadékos, párás idő azonban a gyomoknak és a megbetegedéseknek is kedvez, a melegedés hatására az Alföldön már jellemző ezek gyors elszaporodása, amire a közeljövőben a Dunántúlon is számítani lehet. Fokozott figyelmet kell fordítani most a növényvédelemre.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegeket ettől az évtől térképeken is bemutatjuk, hogy annak országon belüli eloszlását is követni lehessen. Az aktuális értékek mellett az előző éves hőösszegtől, illetve az átlagtól vett eltérés is megtalálható, valamint tíz napos előrejelzés. A különböző növények számára (és sok kártevő számára is) az egyes fenológiai fázisok eléréséhez, így a teljes éréshez is meghatározott mennyiségű hőösszegre van szükség. Az egyes növényfajták csak bizonyos hőmérséklet fölött fejlődnek, a különböző növényeknél ez eltérő úgynevezett bázishőmérsékletet jelent (kukoricánál ez a hőmérséklet 10 Celsius fok). Az értékekből arra is következtethetünk, hogy a növények, elsősorban a kukorica fenológiai fázisai az átlaghoz képest hamarabb vagy később követnek be. Bár még a szezon elején járunk, jelenleg a hőösszegek többnyire 180 és 240 foknap között vannak az országban.  Az elmúlt napokban tovább nőtt a különbség a hűvösebb dunántúli tájak és a melegebb keleti országrész között. A 2018-as hőösszeg értékektől jelentősen, 150-160 foknappal, a sokéves átlagtól mérsékelten vannak elmaradva az idei értékek, keleten 10-30, a Dunántúlon 30-50 foknappal az átlag alatt alakulnak (6. ábra). Ez azt is jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a szokásosnál kicsit később következnek be, nem úgy, mint 2018-ban, mikor több héttel megelőzték azt.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be a Kecskemét és Nyíregyháza körüli terültre vonatkozó agrogramokon (7.,8. ábra). A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).  A vetés óta eltelt időszak csapadékösszege az őszi és kora tavaszi hosszú aszályos időszakok miatt az elmúlt három hét esős időjárása ellenére is el van maradva az ideális értékektől. Kecskemét térségében közel 150 mm, és Nyíregyháza környékén is több mint 100 mm ez a hiány. A felső 50 cm-es talajréteg nedvességtartalma mindkét helyen jóval a kritikusan száraz értékek fölött van, Kecskemét térségében, ahol mostanában több esett, csaknem telített a talaj ezen rétege, míg Nyíregyháza környékén is 70% körüli a nedvességtartalom. A vetés óta eltelt hónapok során októberben és novemberben mindkét helyen a kritikus 40%-os érték alá csökkent a talaj nedvességtartalma, de Kecskeméten áprilisban is ez történt, és Nyíregyháza térségében is megközelítette ezt a rendkívül alacsony értéket. A hőmérséklettel az elmúlt hetek hűvösebb időjárása ellenére sincs komoly probléma, az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár, bár a napi középhőmérsékletek május eleje óta többször is az ideális értékek alatt maradtak.

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink a május első felére vonatkozó állapotokat tükrözik. Rögtön szembetűnő, hogy a gyakran felhős, borult időjárás miatt az évszakhoz képest igen nagy az adathiányos területek kiterjedése. A zöld tömeg mennyisége jellemzően tovább növekedett az országban, gyenge csökkenés, vagy mérsékelt növekedés általában ott figyelhető meg, ahol az előző időszakban volt igen nagyarányú a zöld tömeg növekedése. Az anomália térkép az aszály megszűntével sokat egységesedett, a mezőgazdasági területeken többnyire a repce virágzásából adódóan vannak piros, vagyis a sokéves átlag alatti értékeket mutató foltok.

Az előttünk álló napokban a Dunántúlon várható szárazabb időjárás, míg a keleti országrészben csak a hétvégére csökken a csapadékhajlam, bár egy-egy zápor ekkor is előfordulhat. Hétfőtől azonban déli, délnyugati irányból kiadós csapadékot adó légörvény éri el hazánkat, ezért a jövő hét első felében ismét jelentős mennyiségű esőre van kilátás. A csütörtöki szeles idő után péntektől a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás, a Dunántúlon várhatók még élénk széllökések, a növényvédelmi permetezést ekkor és a hétvégén érdemes elvégezni. A hőmérséklet a hétvégére már mindenütt 20-22 fok fölé melegszik, majd keddtől várható néhány fokos lehűlés, ismét nyugaton lesz hűvösebb, a Tiszántúlon melegebb idő. Az 5 cm-es talajhőmérséklet a hét végére a Dunántúlon is megközelíti a 20 fokot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2019. május 23.


1. ábra: 5 napos csapadékösszeg 2019. május 21-ig (mm)


2. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. május 21-én (%)


3. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj 50-100 cm közötti rétegében 2019. május 21-én (%)


4. ábra: A talaj felső 1 m-es rétegében a telítettséghez hiányzó nedvesség 2019. május 21-én (mm)


5. ábra: Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet napi átlaga 2019. május 21-én (Celsius fok)


6. ábra: Kukorica növekedési foknap eltérése a sokéves átlagtól 2019. május 21-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. május 22-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. május 22-ig
(részletes magyarázat a szövegben)