2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. május 9. 11:33

Újabb jelentős csapadék érkezhet

A számítások szerint a következő napokban is folytatódik a változékony, csapadékos időjárás. A jövő hét közepéig újabb jelentős mennyiségű csapadék érkezhet, melynek még bőven van helye talajban, amely télen nem tudott feltöltődni nedvességgel.

Az elmúlt 10 nap során végre jelentős mennyiségű eső hullott az országban (1. ábra): a 10 napos csapadékösszeg többnyire 30 és 60 mm között alakult, de az Alföldön többfelé ezt meghaladó értékek is előfordulnak. Viszonylag kevesebb (~30 mm) hullott a Szeged-Kecskemét vonalban, itt továbbra is nagy szükség lenne a csapadékra. Kevés esett a délnyugati határszélen is (25-30 mm), de errefelé április első felében esett 40-60 mm, az a hiány jelentős részét akkor pótolta. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege az ország döntő részén immár meghaladja a sokéves átlagot (2. ábra), ilyet is régen láthattunk. Csütörtökön újabb kiterjedt csapadékzóna érte el az országot, melyből további néhány mm eső esik.

A lehullott csapadék már számottevő mennyiség a talajok átnedvesítése szempontjából is. A felszíni talajréteg országszerte nedves, sáros, a felső 20 cm is telített, vagy közel telített nedvességgel. Jelentősen javult a középső rétegek nedvességtartalma is, már mindenütt 50% fölött alakul ez az érték a felső 50 cm-en (3. ábra), a csapadék alsóbb rétegekbe szivárgása azonban lassabb folyamat. A telítettséghez képesti vízhiány is sokat csökkent a csapadék hatására, a felső egy méteres talajrétegből jellemzően már csak 30-70 mm közötti nedvesség hiányzik (4. ábra), ugyanakkor az Alföld déli részén, ahogy korábban is említettük, nagyobb a hiány.

A sarkvidéki eredetű léghullámok hatására jelentősen visszaesett a hőmérséklet az elmúlt napokban, a magasabb hegyekben havazott is. A frontrendszer elvonulása és a szél mérséklődése után szerda reggelre erősen lehűlt a felszín közeli levegő: a Duna-Tisza közén helyenként 2 m-en is előfordult gyenge fagy (5. ábra). Északkeleten felhőréteg akadályozta meg az erős kisugárzást, arrafelé azért alakultak magasabban az értékek.

Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet a hét elejére sokfelé 10 fok alá esett vissza, jelenleg többnyire 11 és 13 fok között alakul, mely értékek a mélyebb rétegekre is jellemzőek.

 

A csapadék már minden növényi kultúrának szinte létkérdés volt, az őszi kalászosok és a repce számára ez kritikus időszak a termés szempontjából. A kikelt kukorica és napraforgó a meleg idő visszatértével gyors fejlődésnek fog indulni a megfelelő talajvízkészlet hatására. A csapadékos, hűvös, párás idő azonban a gyomoknak és a megbetegedéseknek is kedvez, fokozott figyelmet kell fordítani a növényvédelemre.
Folyóvízi halaink, melyek közül sok ilyentájt szaporodik, hosszú évek óta nem tapasztaltak az íváshoz ideális zöldárt. Ezek a halak várnának egy a gátakig kifutó, de károkat nem okozó árhullámot, melynek sokszoros hatása lenne a mesterséges haltelepítésekhez képest.

 

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegeket ettől az évtől térképeken is bemutatjuk, hogy annak országon belüli eloszlását is követni lehessen (6. ábra). Az aktuális értékek mellett az előző éves hőösszegtől, illetve az átlagtól vett eltérés is megtalálható, valamint tíz napos előrejelzés. A különböző növények számára (és sok kártevő számára is) az egyes fenológiai fázisok eléréséhez, így a teljes éréshez is meghatározott mennyiségű hőösszegre van szükség. Az egyes növényfajták csak bizonyos hőmérséklet fölött fejlődnek, a különböző növényeknél ez eltérő úgynevezett bázishőmérsékletet jelent (kukoricánál ez a hőmérséklet 10 Celsius fok). Az értékekből arra is következtethetünk, hogy a növények, elsősorban a kukorica fenológiai fázisai az átlaghoz képest hamarabb vagy később követnek be. Bár még nagyon a szezon elején járunk, jelenleg a hőösszegek többnyire 130 és 170 foknap között járnak az országban, melyek a 2018-as értékektől jóval elmaradva nagyjából a sokéves átlag körül alakulnak. Ez azt is jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai egyelőre a szokásosnak megfelelő időpontban következnek be, nem úgy, mint 2018-ban, amikor több héttel megelőzték azt.

 

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be a Győr és Békéscsaba körüli terültre vonatkozó agrogramokon (7., 8. ábra). A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen). Győr térségében mintegy 60 mm-rel van elmaradva az ideális értéktől a csapadékösszeg (hozzá kell azonban tenni, hogy ennek eloszlása közel sem volt ideális, hiszen a szeptember eleji nagy esők után november végéig ott is szárazság volt), míg Békéscsaba környékén 100 mm körüli az elmaradás, vagyis az ideálisnak csak a fele esett a vetés óta. A felső 50 cm-es talajréteg nedvességtartalma mindkét helyen a kritikusan száraz értékek fölött van az elmúlt időszak csapadékos időszakának köszönhetően. Kedvezőtlen időszak ősszel és áprilisban volt mindkét területen. A hőmérséklettel az elmúlt napok hűvös időjárása ellenére sincs probléma, az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár.

 

A legfrissebb műholdas NDVI vegetációs index térképeink az április második felére vonatkozó állapotokat tükrözik. A zöld tömeg látványos, nagyarányú növekedése ekkor már nem volt jellemző, a Dunántúl nyugati felén nőtt még számottevően az index értéke. Ugyanakkor az ekkor még száraz nógrádi, és főváros környéki területeken csökkenés figyelhető meg a zöld tömeg mennyiségében. Az anomália térkép továbbra is igen vegyes képet mutat, a mezőgazdasági területeken főként a Tiszántúlon volt átlag alatti, sárga és vörös színnel jelölt érték, ami az aszály következménye.

 

Az előttünk álló napokban is változékony, többször csapadékos marad időjárásunk. A jövő hét közepéig újabb, jelentős (sokfelé 20-30 mm-t meghaladó) mennyiségű csapadék valószínű. Pénteken főként keleten, északkeleten várhatók záporok, néhol zivatarok, majd szombat estétől ismét egy újabb légörvény hoz kiadós csapadékot a jelenlegi számítások szerint először a Dunántúlra, majd a jövő hét első felében már országszerte. Pénteken főleg a Dunántúlon, vasárnaptól már sokfelé lesz erősen szeles az idő. A permetezéshez bővebb és folyamatosan frissülő információ szél előrejelzési térképeinken található. A hőmérséklet átmenetileg emelkedik: pénteken és szombaton 20 fok körül alakul. Ezt követően nagy különbség várható az országon belül, a Dunántúlon vasárnaptól ismét jelentős lehűlés valószínű, míg keleten 20 fok fölötti maximumok várhatók. Az 5 cm-es talajhőmérséklet a hét végéig jellemzően 14-17 fokra melegszik vissza, majd nyugaton jelentősen csökken.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

 

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

 

Készült: 2019. május 9.


1. ábra: 10 napos csapadékösszeg 2019. május 6-ig (mm)


2. ábra: A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2019. május 7-ig (mm)


3. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. május 7-én (%)


4. ábra: A talaj felső 1 m-es rétegében a telítettséghez hiányzó nedvesség 2019. május 7-én (mm)


5. ábra: Napi minimumhőmérsékletek 2019. május 8-án (Celsius fok)


6. ábra: Kukorica növekedési foknap 2019. május 8-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2019. május 8-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2019. május 8-ig
(részletes magyarázat a szövegben)