2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. február 11. 14:17

A hét második felében sokfelé már tavaszt sejtet az időjárás

Az éjszakai fagyok egyelőre nyugalomban tartják a vegetáció döntő részét hazánkban, de a hét végére várható enyhülés hatására, elsősorban az ország déli, délnyugati területein, a tavasszal korán meginduló növények nedvkeringése a hét végétől már elkezdődhet. A vegetáció túl korai megindulása legtöbbször nem sok jóval kecsegtet, ekkor ugyanis nő a tavaszi fagykárok esélye.

Az elmúlt hét változékony idővel kezdődött, majd a hét közepétől megnyugodott az időjárás. A hét második felében megjelenő ködfoltok mellett bőven volt napsütéses idő is. A kevesebb felhő miatt erősödött a nappali hőingás: a maximum-hőmérsékletek +5 Celsius fok körül, kissé a fölött alakultak, de vasárnap a Dunántúlon már sokfelé a 10 fokot is meghaladta. Éjszakánként ezzel szemben fagyos idő volt a jellemző, a leghidegebb reggel csütörtökön alakult ki. Ekkor többnyire -4 és -7 fok között alakultak a minimumok. Ezek az éjszakai fagyok egyelőre nyugalmi állapotban tartották a vegetációt.

A héten sík területen hó már nem volt, a talaj felszíne éjszaka megfagyott, nappal kiengedett, így napközben sáros volt. A gyakori megfagyás, kiengedés miatt a talajfelszín így tél végén megemelkedik, mely az őszi vetések gyökereinek megszakadását okozhatja. A talajban jelenleg nincsen fagy, 5 cm-es mélységben többnyire 3-5 Celsius fok a hőmérséklet.
 
Kedden fordult elő kisebb csapadék az országban, de annak mennyisége 5 mm alatt maradt, a hét nagyobb részén száraz volt az idő. Vasárnap estétől kezdődött újabb csapadék, mely már jelentősebb mennyiséget hozott az ország területére eső formájában. Hétfő délutánig az ország nagyobb részén általában 1 és 5 mm közötti csapadék hullott, de délen 5-10 mm, a Dunántúl déli felén pedig 10-15 mm. A csapadék az őszi nagy hiány után folyamatosan pótlódik a talajban, a déli területeken viszont még mindig jelentős (60-90 mm) mennyiségre lenne szükség tavaszig egyenletes időbeli eloszlásban.
 
A folytatásban sokfelé lesz szeles időjárás, majd a hét második felében, a hét végén mérséklődik a légmozgás. A változó felhőzet mellett napsütés is várható, a hét második felében viszont tartós ködfoltok is kialakulhatnak majd. Csapadék kedden, szerdán és csütörtökön még elfordulhat, de jövő hétfőig az egy heti mennyiség 5 mm alatt marad. A hőmérsékletben az eddigiekhez képest nagy változás nem várható, éjszakánként lesznek fagyok is, bár nem minden éjjel. Napközben pedig eleinte +5 fok körül alakul a hőmérséklet, majd a hét második felében felmelegedés kezdődik. A hét végén már sokfelé lehet 10 fok feletti hőmérséklet. A hosszabb távú, de bizonytalanabb előrejelzések szerint a hónap végéig nagyobb lehűlés nem ígérkezik, enyhe lehet az idő. Ez pedig jelentheti azt, elsősorban az ország déli, délnyugati területein, hogy a tavasszal korán meginduló növények nedvkeringése a hét végétől már elkezdődhet. A nappalok rohamosan hosszabbodnak, a következő egy hét során összességében 23 percet.
 
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.
 
Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2019. február 11.