2019. augusztus 17. szombat
Hírek a meteorológia világából

OMSZ: 2019. július 21. 09:09

Időjárási összefoglaló az 51. Kékszalag vitorlásversenyről

Az 51. Kékszalag különösen gyenge szeles versenyként vonul be a balatoni vitorlázás történetébe. A július 18-19-ei verseny alatt a Balaton közvetlen közelében kialakultak záporok, sőt zivatarok is, azonban az azokból kifújó szél csak érintette a Balaton vízterületét. A hajók kisebb részt a környező záporok "maradék" szelét, nagyobb részt a gyenge tavi cirkulációt tudták csak felhasználni.

Első nap:

A verseny kezdetén az éjszaka átvonult csapadékrendszer maradványából fújó mérsékelt (10-20 km/h) északkeleti szél segítette az elrajtoló hajókat a keleti medencében. Ez a szél rövidesen elhalt, azonban rövidesen egy újabb csapadéksáv vonult el a Balatontól délre, amelyből a déli órákban bár csak mérsékelt, vagy gyenge (10-20 km/h), de határozott délnyugati szél fújt elsősorban a keleti medence déli partjánál. A délután első felében csökkent a felhőzet és eltűnt a délnyugati áramlás is.

A délutáni napsütés elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ha gyengén is, de felépüljön a tavi szél, jórészt annak köszönhetően, hogy a víz a szokásosnál hidegebb, 21-22 fokos volt. Elsősorban ez a gyenge cirkuláció segítette az élen haladó hajókat a középső és a nyugati medencében.

A délután folyamán a Bakony keleti része felett kialakuló zivatarok igértek határozott hátszelet a keleti medencében leragadt többségnek, azonban a zivatar cellák a Balatontól keletre feloszlottak. Annyi hatásuk mindenesetre volt, hogy délután 5 óra felé kissé megélénkítették a keleti medencében az északkeleti szelet, segítve a Kenese és Siófok között hajózókat. A zivataroknak volt még egy próbálkozásuk a kora esti órákban, azonban ennek közvetlen hatása nem volt az esti szélviszonyokra.

Éjszaka ismét a gyenge szél jegyében telt. A hideg víz nem segítette a parti szél kialakulását, bár minimális part felől fújó áramlás ki tudott alakulni, de voltak területek, ahol semmi légmozgás nem volt.

Második nap:

A hajnali gyenge, változó irányú légmozgást a napsütés hatására kialakuló parti cirkuláció váltotta fel, amely gyenge (5-15 km/h) de többé kevésbe fennmaradó szelet keltett. A déli óráktól ismét megjelentek először a keleti medencétől északra, majd a középső medencétől délre a záporok, zivatarok. A Szárszótól délre kialakult cella a középső medencéből szivta magába a levegőt, ezáltal ott kissé megélénkülő (20-25 km/h) szelet keltett, amely azonban csak rövid ideig tartott. A Balatont "körbelövő" zivatarok elvonultak, a késő délutáni órákban nyugat felől közeledő cellák viszont már nem értek el a tóhoz. A verseny második éjszakájában hajózók ismét csak a gyenge lokális cirkulációtól kaphattak egy kevés szelet, ha szerencséjük volt...


Az első nap időjárása és a siófoki forduló...


Összefoglalva elmondható, hogy a gyenge szeles versenyben rapszódikusan megjelenő szélcsikok miatt  a tapasztalat és a helyismeret mellett ugyancsak nagy szerepet kapott a szerencse is.


Meteorológiai hírek