2024. október 28. hétfő
Hírek a meteorológia világából

HungaroMet: 2024. október 25. 10:41

Változás előtt!?

Feltűntek a változásra az első reménysugarak a valószínűségi fáklyadiagramokon, ugyanis jobban lobog a középtáv vége, mint egy zászló az erős szélben.

A valószínűségi fáklyadiagramon most külön ábrázoltuk az egyes tagokat (50+1), illetve kijelöltünk két lehetséges forgatókönyvet is. A sárga vonal a valószínűségi tagok átlagát jelöli, illetve pirossal egy hidegebb futást is megjelöltünk. Jól látszik, hogy azért a tagok nagy hányadába elindul „lefelé”, ez azt prognosztizálja, hogy a lehűlésnek is komoly esélye van, de a mértéke még kérdéses.

Ha tévesen csak a piros vonalra koncentrálunk, akkor könnyen bedőlhetünk annak, hogy egy markáns lehűlés előtt állunk, és az időszak vége felé már halmazállapot-váltás, sőt havazás is előfordulhat a magasabban fekvő helyeken (jelenleg ez még egy kevésbé valószínű forgatókönyv).
 
Jelenleg tehát a hónap végéig kitart majd az anticiklon „uralma” viszont egyre jobban erősödik majd a ködhajlam, sőt a jövő héten helyenként már tartósabban meg is maradhat a ködtakaró, illetve rétegfelhőzet. Az említett tájakon szitálás is előfordulhat. A változás a következő hónap első napjaiban érkezhet, emellett pedig megnövekszik a csapadékhajlam is. 
 


Valószínűségi előrejelzés az ECMWF modell 2024.10.25. 00 UTC-s főfutásából Kőszegre vonatkozóan.
Az ábrán a piros egy hidegebb, míg a sárga vonal a valószínűségi előrejelzések átlagát reprezentálja.