2024. szeptember 9. hétfő
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. augusztus 1. 16:11

Egyre súlyosabb az aszály

Az elmúlt egy hétben nyári kapás növényeinknek nagy szüksége lett volna csapadékra, de sajnos csaknem országszerte száraz időjárás uralkodott, a vasárnap délután átvonult hidegfront is csak a levegőt hűtötte le, de számottevő esőt nem hozott. Hazánk jelentős részén tapasztalható nagyfokú aszály, a kukorica és a napraforgó egyre inkább szárad, lassan az érés folyamata kezdődik. Az előttünk álló napokban is csak elszórtan számíthatunk záporokra, zivatarokra, ugyanakkor nagy hőség sem várható.

A mögöttünk álló egy hétben nagyrészt száraz időjárás volt a jellemző, csak a Dunántúl nyugati tájain, kis területen hullott 5 mm-t meghaladó csapadék a vasárnap átvonult hidegfronthoz kötődően (1. ábra). A múlt hét első felében még többfelé előfordultak záporok, zivatarok, bár a Dunántúl jelentős részén már akkor sem esett. A júliusi csapadékösszeg is a Dunántúl középső és keleti területein valamint az Alföld nyugati tájain többfelé az 5, néhol az 1 mm-t sem éri el. A nyugati, délnyugati és az északi, északkeleti határszélen illetve többfelé az Alföldön előfordultak hevesebb záporok, felhőszakadások, így ezeken a helyeken 30-80 mm esett (2. ábra), de a július havi csapadékösszeg így is csaknem országszerte elmarad a sokéves átlagtól, és jelentős területen a 30-70 mm-t is eléri a hiány (3. ábra). A talaj felső fél méteres rétege csak foltokban tartalmaz kielégítő mennyiségű nedvességet, hazánk túlnyomó részén kritikusan száraz (4. ábra), nedvességtartalma, illetve hiánya hasonlít a két évvel ezelőtt tapasztalt aszályos időszakhoz. Lényeges különbség azonban, hogy a fél méternél, különösen az egy méternél mélyebb régióban az idén vannak még nedvesség tartalékok, bár ez is egyre kevesebb (5. ábra). A nyári növényekre vonatkozó aszály fokozódott az elmúlt egy hét során.
A hőmérséklet a múlt hét második felében napról-napra emelkedett, vasárnap már az ország nagy részén elérte vagy meghaladta a 35 fokot a legmelegebb órákban. Aznap azonban egy hidegfront vonult át, ami lehűtötte a levegőt, és a száraz időben ez leginkább a minimum értékekben nyilvánult meg látványosan, kedden és szerdán a hidegre érzékeny helyeken 10 fok alá hűlt a levegő (6. ábra), de a hét első napjaiban napközben is csak 30 fok körüli értékeket mértünk.

A vegetáció, így ültetett növényeink is bő három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. A napraforgó elvirágzott, a citromérés fenológiai fázisában van, és a kukorica is egyre inkább szárad, elkezdődött az érés folyamata (7. és 8. ábra). A virágzás és a szemképződés fázisában sajnos nem kapták meg a kellő mennyiségű csapadékot az állományok, az ideális fejlődéshez öntözésre van szükség. Nagy területen már csak a mélyebb talajrétegekben találnak nedvességet a növények. A virágzás és szemképződés elejének fenológiai fázisát az aszály mellett hőség is jellemezte, ezért ezen időszakok lerövidültek, ez pedig a termésátlagokban is meg fog mutatkozni (9. és 10. ábra).

Az elmúlt egy hétben jellemzően szárazak voltak a növényállományok, a levélnedvesség időtartama csak a múlt csütörtökön északkeleten valamint vasárnap nyugaton haladta meg foltokban a tíz órát. A párás időszakok hossza, mely a harmatos időtartamot jellemzi, szintén nagyon alacsonyan alakult, így a gombás megbetegedések kialakulását ez a száraz idő nem támogatta.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a július közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke az évszaknak megfelelően még magas, de csökkenő tendenciát mutat. Az erdők kivételével a természetes vegetáció is egyre veszít zöld tömegéből, és szántóföldi növényeink is száradni kezdtek már. A természetes száradást a forró, nagyrészt száraz időjárás tovább gyorsította. Az anomália térkép egyre nagyobb területen mutat az átlagosnál kevesebb zöld tömeget elsősorban az Alföldön és a Dunántúl keleti területein, ami már az aszály következménye.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1060 és 1240 foknap között alakul, és egyre nő a különbség a hűvösebb nyugati és északi tájak valamint a melegebb délkeleti területek között. A jelenlegi hőösszeg értéke a tavalyinál igen jelentősen, 150-200 foknappal, a sokéves átlagnál pedig 140-200 foknappal magasabb. Mindez azt jelenti, hogy a vegetáció a szokásosnál bő két héttel előrébb jár a fejlődésben.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (11. és 12. ábra). Az idén a meleg tél-végi, kora tavaszi időjárás miatt a szokásosnál hamarabb érte el a talajhőmérséklet a 10 fokos küszöbértéket, ezért a kukorica vetése is korán elkezdődhetett. A talaj felszínközeli része azonban főként az Alföldön és a Dunántúl keleti felén rendkívül száraz volt egészen április közepéig, így a magágy előkészítése és a vetés sokfelé poros, igen száraz talajba történt. Április közepén fordult csapadékosra, az időjárás, de az Alföldön csak a hónap harmadig dekádjában esett számottevő mennyiség, ami a korai fejlődéshez biztosított kellő mennyiségű nedvességet. Április végén és május első felében azonban az Alföldön és a Kisalföldön többfelé ismét szárazra fordult az idő, a talaj fölső rétege nagyon kiszáradt. Számottevő csapadék május második felétől érkezett, eső, majd kiadós záporok növelték a talaj nedvességtartalmát, segítették az állományok növekedését. A zivataros idő június első két hetében is folytatódott, a felhőszakadásokkal érintett területeken átmeneti belvíz is előfordult. Június második felében a több napos száraz időszakokat heves zivatarok zárták le, helyenként újabb felhőszakadásokkal, jégesővel. Júliusban csak elszórtan alakultak ki kisebb foltokban záporok, a jellemző a száraz idő volt, főleg az ország középső részén fogyott el a talajban rendelkezésre álló nedvesség. Így az aszályos területek kiterjedése és annak mértéke egyre növekedett, az állományok főleg a középső országrészben kezdtek szenvedni a szárazsággal párosuló nagy hőség miatt. A virágzásra és a szemképződésre sokfelé aszályos körülmények alakultak ki. A tenyészidőszak során eddig lehullott csapadék mennyisége északkeleten 30-60 mm-el marad el az optimális értéktől, másfelé viszont 80-150 mm az elmaradás. Az április eleji meleg után a hónap közepén tartósan lehűlt az idő, mely nem kedvezett az állományok fejlődésének. A hónap végén ismét emelkedett a hőmérséklet, majd májusban a tartósan meleg, de nem forró idő kedvezően hatott az állományok növekedésére. Június elején is folytatódott a meleg, de nem forró, tehát ideális nevelő idő. Az első két, viszonylag rövid ideig tartó nyári hőhullám június második felében érkezett, melyet a talajban rendelkezésre álló nedvesség miatt még többnyire jól viseltek az állományok. Július első felében a harmadik hőhullám már tartósabbnak és forróbbnak is bizonyult, helyenként a 40 Celsius fokot is meghaladta a napi maximumhőmérséklet. A napraforgó virágzását is lerövidítette a forróság, és az azt követő időszakban is csak átmeneti enyhébb időszakok fordultak elő. A hőösszeg jelenleg országszerte kissé meghaladja az optimális értéket.

A folytatásban is meleg, nagyrészt száraz időre van kilátás. Pénteken egy hidegfront vonul át fölöttünk, amely előtt csütörtök délután főként északnyugaton, pénteken pedig a fronthoz kötődően elsősorban a Dunántúlon várhatók szórványosan záporok, zivatarok. Szombaton az északkeleti országrészben lehet nagyobb eséllyel csapadék. Vasárnaptól ismét száraz idő valószínű, bár hétfőn előfordulhat még egy-egy zápor, zivatar. Összességében az ország nagy részén tovább szárad a talaj, és az aszály súlyosbodása várható. A hőmérséklet pénteken a front előtt még nagy területen 30-35 fok között alakul, majd szombattól mérséklődik a meleg, és 30 fok körüli értékeket mérhetünk. A jövő hét közepétől ismét melegedésre van kilátás csapadék nélkül.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024.augusztus 1.

* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2024. július 31-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2024. július 31-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2024. július 31-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2024. július 30-án (%)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj 50-100 cm közötti rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2024. július 30-án (%)


6. ábra
Minimum hőmérsékletek 2024. július 30-án (Celsius fok)


7. ábra
Kukorica a Balatontól délre 2024. augusztus 1-én (fotó: Molnár Zsófia)


8. ábra
Kukorica a Balatontól délre 2024. augusztus 1-én (fotó: Molnár Zsófia)


9. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során napraforgó táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Duna-Tisza közének északi részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


10. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Kisalföldön Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2024. július 31-ig (részletes magyarázat a szövegben)


12. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2024. július 31-ig (részletes magyarázat a szövegben)