HungaroMet: 2014. augusztus 29. 10:19
Zivataros július-augusztus viharvadász szemmel
Bár a július második fele és augusztus eleje igen zivatarosnak bizonyult a Kárpát-medencében, viharvadászat szempontjából mégiscsak szegényesen alakult ez az időszak, mivel a vadászatok célpontját jelentő szupercellák nem igazán voltak jellemzőek – nem álltak fenn ugyanis a kialakulásukhoz szükséges szélnyírási feltételek. Ugyanakkor szpottereink (rögzített helyen tartózkodó megfigyelők) és vadászaink nem voltak tétlenek ebben az egy hónapos periódusban sem: számos szép képződményt örökítettek meg, éjszakai villámfotókkal lettek gazdagabbak, egy szép nem-mezociklonális tubát is sikerült lencsevégre kapni, sőt, egy vonatos viharvadászatot is sikerült lebonyolítani. Ezekből a történésekből szemezgetünk a következőkben. |
HungaroMet: 2014. augusztus 28. 14:07
Változó felhőzet, napsütéssel
Melegszik a levegő, sokat süt a nap, de a napsütés nem lesz zavartalan. Szombaton kevesebb, vasárnap több felhő várható. |
HungaroMet: 2014. augusztus 28. 10:41
Repülésmeteorológus beszámolója a debreceni hőlégballon versenyről - II. rész
2014. augusztus 21. és 25. között megrendezett debreceni hőlégballon verseny sikeresen befejeződött. A helyszínen dolgozó repülésmeteorológusok beszámolójának második részét olvashatjuk. |
HungaroMet: 2014. augusztus 28. 10:27
Kósa-Kiss Attila amatőrcsillagász kapta a Kulin György-díjat
Augusztus 24-én adták át a Magyar Csillagászati Egyesület által alapított Kulin György-díjat. Az elismerést Kósa-Kiss Attila nagyszalontai amatőrcsillagásznak ítélte oda az MCSE elnöksége. Kósa-Kiss Attila elsők között (2013 májusában) csatlakozott a MET-ÉSZ észlelők egyre szélesedő táborához, s azóta is napi rendszerességgel – időjárástól függően naponta többször is – küldi időjárási megfigyeléseit. |
HungaroMet: 2014. augusztus 24. 12:30
Kitör-e a Bardarbunga?
HungaroMet: 2014. augusztus 24. 00:18
Mit jelent az, hogy egy front hullámot vet? Gyorstalpaló.
HungaroMet: 2014. augusztus 21. 22:26
Repülésmeteorológus beszámolója a debreceni hőlégballon versenyről - I. rész
2014. augusztus 21. és 25. között megrendezett debreceni hőlégballon versenyről a helyszínen dolgozó repülésmeteorológusok tudósítanak. Hogyan látják szakmai szemmel kollégáink a verseny történéseit? Az események napi összegzésével betekintést nyerhetünk az ilyen típusú célprognózisok készítésének rejtelmeibe. Természetesen a verseny látványos epizódjairól is közlünk pár fotót. |
HungaroMet: 2014. augusztus 21. 13:25
Változékony idő várható a következő napokban
Időjárásunk változékony jellege a hét végén is megmarad. Több helyen várható zápor, és vasárnap több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. |