2024. március 28. csütörtök
Hírek a meteorológia világából

HungaroMet: 2021. július 20. 11:37

Duna a töltések között és a kijelölt ártéren marad a következő napokban

Sokféleképpen lehet kommunikálni egy árhullámot, például olyan főcímet használva, amely sok-sok kattintást eredményez vagy úgy is, hogy "csak" leírjuk az igazságot. Lehet, hogy így nem olyan izgalmas, viszont az Országos Vízügyi Főigazgatóság július 19-i sajtóközleménye a szakmailag hiteles igazságról szól.

Az elmúlt héten Nyugat-Európában rendkívül heves esőzéseket okozó hidegörvény a Duna vízgyűjtőjét mind időben, mind térben kevéssé érintette. A magyarországi árvízi helyzetet elsősorban a szombaton, leginkább Ausztria területén hullott jelentős mennyiségű csapadék befolyásolja, amely az Inn, a Traun, az Enns folyók vízgyűjtőjét és a Bécsi medencét érintette. Itt területi átlagban 24 óra leforgása alatt 33-62 mm csapadék hullott, vasárnap pedig erre további 15 mm eső esett. A hidegörvény a mai napon lassan dél felé eltávolodik és legyengül, északnyugat felől hidegfront érkezik, mellyel szárazabb légtömegek érkeznek a térségbe.

A lehullott csapadék hatására intenzív vízszintemelkedések indultak meg. A német és osztrák szakaszon már megindult az apadás.
A magyar szakaszon az árhullám Nagybajcsnál várhatóan a holnapi napon tetőzik, a III. fokú készültségi szintet megközelítő, esetleg azt elérő vízállással. Lejjebb Komárom és Esztergom térségében várhatóan I.fokot kell majd elrendelni. Budapestnél a tetőzésre szerdán lehet számítani, a mostani előrejelzések alapján a rakpart szintje alatt, itt árvízvédelmi készültséget valószínűleg nem kell elrendeli.

Fontos kiemelni, hogy a jelenlegi árvíz biztonsággal levezethető az árvízvédelmi töltések között vagy a kijelölt ártereken. A védvonalakon figyelőszolgálatot állítunk fel, a beavatkozó egységeket készenlétbe helyezzük. Mivel a víz a töltések között marad, a védekezési tevékenység elsősorban a szivárgó vizek megfigyelésére, az általuk okozott károk megelőzésére koncentrál.
A most következő napokban a Dunán és a hozzá kapcsolódó mellékágrendszerekben jelentősen megnőnek a vízsebességek, sokfelé kell számítani komolyabb mennyiségű uszadékra is a folyón, ezért külön felhívjuk a vízitúrázók figyelmét a fokozott óvatosságra!

Forrás: Országos Vízügyi Főigazgatóság, 2021. július 19.