Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére2024.05.22. szerda éjfélig
A kedden késő délután délnyugat felől érkezett zivatarrendszer legyengülve helyeződik át az ország keleti, északkeleti részére. Az éjszaka folyamán már csak helyenként fordulhatnak elő zivatarok az ország keleti, északkeleti felében. A cellákat átmeneti szélerősödés, intenzív csapadék, esetleg apró szemű jég (< 2 cm) kísérheti.
SZERDA
Szerdán a nap első felében elsősorban az ország keleti, északkeleti harmadán fordulhat elő nem heves zivatar, emellett az Észak-Dunántúlon minimális eséllyel villámtevékenység társulhat egy-egy záporos góchoz. Délután az északkeleti, keleti harmadban ismétlődő jelleggel újabb zivatarok alakulhatnak ki, melyeket felhőszakadás (ált. 15-30 mm, lokálisan néhol >30 mm), apró szemű jég (< 2 cm) és szélerősödés kísérhet. Emellett délután kisebb számban a nyugati és déli határvidéken is előfordulhatnak zivatarok. A késő esti órákra a zivatarok lassan fokozatosan lecsengenek, jelentősen csökken a számosságuk.
2024.05.21. 22:55 HungaroMet Nonprofit Zrt.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkorszerűbb eszközök és módszerek, szakmai ismeretek alkalmazása ellenére sem lehetséges minden esetben megfelelő időelőnnyel, a megfelelő szintű veszélyjelzés kiadása!
Egy térségre kiadott figyelmeztető előrejelzés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek az adott veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. A figyelmeztető előrejelzés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján.
A harmadik és a negyedik napra szóló térképes formátumú figyelmeztető előrejelzések általában nagyobb bizonytalansággal terheltek, emiatt a várt eseményekhez közeledve folyamatosan kövessük a figyelmeztetéseket és – 24 órás időtávon belül – a riasztásokat!
A veszélyjelzésről és a veszélyjelzés korlátairól bővebben itt olvashat.