![](/img/warning/waxX/20240719_1254/watz20240719_1254.png)
Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.07.20. szombat éjféligMagas középhőmérséklet:
Ma az északkeleti, illetve az északnyugati országrész kivételével nagy területen 27-29 fok között alakul a napi középhőmérséklet. Szombaton a napi középhőmérséklet a felhősebb időnek is köszönhetőn a Dunántúlon 25 fok alatt maradhat, a délkeleti országrészben azonban még 27 fok felett valószínű.
Zivatarok:
Ma a nap folyamán a Dunántúlon helyenként zivatarok is kialakulhatnak (a középső, nyugati részeken kissé nagyobb eséllyel), amelyeket néhol erős, viharos (50-70 km/h, esetleges légzuhatagnál lokálisan ezt meghaladó) széllökés, egy-egy helyen felhőszakadás (> 25-30 mm) és kisebb méretű (2 cm körüli vagy alatti) jég kísérhet.
Éjféltől, szombat délelőttig nagyobb valószínűséggel a Dunántúl délnyugati felében fordulhatnak elő zivatarok a nagyobb területen képződő intenzívebb záporok mellett. Ezek környezetében szélerősödés (> 50 km/h), néhol felhőszakadás (> 30 mm) is előfordulhat. Elsősorban délnyugaton, nyugaton a 24 órás csapadékösszeg területi átlagban elérheti vagy meghaladhatja 20 mm-t.
Szombaton késő estig, éjfélig délen, délnyugaton, majd délkeleten is (inkább a határ közelében) alakulhatnak ki helyenként zivatarok a záporos csapadék mellett, szélerősödés (50-65 km/h), intenzív csapadék (15-25 mm) kíséretében. Egy-egy helyen a déli határ közelében felhőszakadás (> 25 mm) nem zárható ki.
2024.07.19. 10:20 HungaroMet Nonprofit Zrt.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkorszerűbb eszközök és módszerek, szakmai ismeretek alkalmazása ellenére sem lehetséges minden esetben megfelelő időelőnnyel, a megfelelő szintű veszélyjelzés kiadása!
Egy térségre kiadott figyelmeztető előrejelzés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek az adott veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. A figyelmeztető előrejelzés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján.
A harmadik és a negyedik napra szóló térképes formátumú figyelmeztető előrejelzések általában nagyobb bizonytalansággal terheltek, emiatt a várt eseményekhez közeledve folyamatosan kövessük a figyelmeztetéseket és – 24 órás időtávon belül – a riasztásokat!
A veszélyjelzésről és a veszélyjelzés korlátairól bővebben itt olvashat.