2023/24 telének időjárása

A 2023/2024-es tél – folytatva az ősz rekord melegét – szintén a legmelegebb lett a telek között 1901 óta. Országos átlagban 4,1 °C-nak adódott az évszakos középhőmérséklet, mely 3,7 °C-kal haladta meg az 1991-2020-as normált. A három hónap külön-külön is melegebb volt a megszokottnál: legfőképpen a február, mely már a tavaszt idézte. Csapadék szempontjából országosan egy átlag közeli telet zártunk: a sokéves értéknél 16%-kal több érkezett. Viszont nagy térbeli és időbeli egyenetlenségek figyelhetőek meg; decemberben közel a megszokott mennyiség közel kétszerese hullott (184%), míg februárban csak a fele.

A tél csapadékösszege országos átlagban 134 mm-nek adódott. Az 5. ábrán az látható, hogy északnyugatról délkelet felé csökkent a lehullott csapadék mennyisége. A legcsapadékosabb tájak a Dunántúl, a Márta, a Bükk, valamint a keleti határ térsége voltak, itt 140 mm feletti csapadékmennyiséget összegeztünk. A legmagasabb csapadékösszeget az évszakban Hegymagason regisztráltuk: 293,5 mm-t. A legszárazabb vidékek Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben találhatóak, itt többnyire 80-100 mm között alakult a háromhavi összeg. A legkevesebb téli csapadékot Békésszentandrás Duzzasztómű állomáson mértük: 84,8 mm.

5. ábra
A 2023/24-es tél csapadékösszege

Országos átlagban a csapadékösszeg 16%-kal haladta meg az 1991-2020-as sokéves normált (115 mm). Viszont a nagy térbeli változékonyság miatt a déli országrészekben a csapadék mennyisége elmaradt a megszokottól (6. ábra). Errefelé a sokéves átlag 60-80%-a hullott. Az országon délnyugat-északkelet irányban keresztülfutó sávban a háromhavi csapadék közel megegyezett a sokéves értékkel. Ettől a sávtól északra pedig már az átlagosnál nagyobb összegek is megjelentek: az éghajlati normál 140-170%-a érkezett ezeken a területeken.

6. ábra
A 2023/24-es tél csapadékösszege a sokévi (1991-2020-as) átlag százalékos arányában kifejezve
7. ábra
Az országos havi és az évszakos csapadékösszeg a sokévi (1991-2020-as) átlag százalékos arányában kifejezve 2023/24 telén (interpolált adatok alapján)

A tél során országos átlagban 134 mm csapadék hullott, ami az 1991–2020-as átlag 116%-a (7. ábra). Viszont a térbeli mellett az időbeli eloszlása is egyenetlen volt. Az évszak elején jelentkezett nagyobb csapadéktöbblet: decemberben a sokéves érték 184%-át rögzítettük. A további két hónapban kevesebb érkezett a megszokottnál: januárban 95%-a, februárban 50%-a a normálnak.

A csapadékkal kapcsolatos éghajlati indexek alapján is nagyjából átlagos csapadékúnak tűnik az évszak. 2023/2024 telén országos átlagban 34 nap csapadékos nap (r ≥ 0,1 mm), volt, mely 3 nappal kevesebb, mint a sokéves átlag. A magas középhőmérsékletek miatt azonban havas napból és hótakarós napból is sokkal kevesebb volt, mint a normálértékek: havas napból 16 nap helyett 9 nap, míg hótakarósból 29 napból 7 nap jelentkezett.

Időszak Sorszám
december  10.
január  69.
február  92.
   
tél  37.
II. táblázat
A 2023/24-es tél és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legcsapadékosabb időszakok sorában

A 2023/2024-es telet és a hónapjait a csapadékmennyiség alapján 1901-től kezdődően csökkenő sorba rendeztük (II. táblázat). A december a 10., a január a 69., a február pedig a 92. legcsapadékosabb lett az elmúlt 124 évben. Az évszak összességében a 37. lett ebben a rangsorban.

8. ábra
Az országos téli csapadékösszegek százalékos eltérése a sokévi (1991-2020-as) átlagtól 1901 és 2023 között (interpolált adatok alapján)

A 8. ábra szerint az országos téli csapadékösszegek exponenciális trendbecslése alapján az elmúlt 124 év alatt nem azonosíthatunk jelentős változást.

Megjegyzés:
A fenti összeállítás a csapadékadatok alacsony feldolgozottsági szintjénél készült, a térkép hivatalos igazolásban nem használható fel!