Országos előrejelzés: vasárnap
Többnyire közepesen felhős lesz az ég, de ahogy a front halad kelet felé erősen felhős időszakok is előfordulhatnak. Késő délutántól nyugat felől határozottabb felhőzet-csökkenés veszi kezdetét. Összességében több helyen valószínű zápor, zivatar, a nap második felében viszont a csapadék súlypontja a keleti tájakra helyeződik, ezzel együtt a Dunántúlon már megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, elsősorban zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. Kora reggel 14, 20, délután 23, 30 fok valószínű.