2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. június 23. 15:43

2021. júniusi nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép termésbecslésekkel

A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett főbb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze, valamint néhány főbb növényre vonatkozó termésbecslést mutatunk be. Európában a hideg tavasz miatt a kultúrnövények sokfelé le vannak maradva a fejlődésben, az őszi kalászosok ezzel együtt szinte az egész kontinensen kedvező képet mutatnak és jó termést ígérnek. Az USA kukorica vetésterületének 41%-át sújtja aszály. Brazíliában szójából várható ebben a szezonban rekordtermés elsősorban a termőterület növekedése miatt.

A műholdas méréseken alapuló legfrissebb globális VHI index térkép (1. ábra) alapján a természetes és a kultúrnövényzet nincs jó állapotban (vörös területek) többek között az USA nyugati részein és Brazília keleti területein. Jelentősebb, vegetációs időszakban lévő aszállyal sújtott területek főleg Észak-Amerika középső részén, Nigériában, valamint Kazahsztán északi részén vannak, mely a növényzetben is megmutatkozik (2. ábra). A májusi csapadékösszeg anomália globális térképén hatalmas különbségeket láthatunk a sokéves átlaghoz képest: Afrika középső és déli tájain ezúttal is nagy hiány mutatkozik, miközben a pl. India északi részén szokatlanul sok eső esett (3. ábra).

Európa
A 2021. május 1. és június 12. közötti időszakban Európa nagyobb részét átlagos közeli időjárását jellemezte (4. ábra). A május eleji hűvös idő után jelentősen emelkedett a hőmérséklet, kivéve Kelet-Közép-, és Délkelet-Európát, ahol folytatódott az átlagosnál hűvösebb idő. A meleg idővel Nyugat-Európában fölgyorsult a vegetáció fejlődése, és az időszak végére a szezonkezdeti hátrányt le is dolgozták. Keleten, délkeleten azonban továbbra is jellemző a lemaradás. A mediterrán térségben kialakult csapadékhiány a kalászosok terméshozamát már nem befolyásolta, hiszen azok már előrehaladott fenológiai fázisban jártak. A kalászosok és az őszi káposztarepce terméshozamai többnyire az átlag fölött alakulhatnak. Jelentős csapadéktöbblet jellemezte a Fekete-tenger térségét. Az esős idő miatt arrafelé komoly volt a kórokozók nyomása és az alacsony napfénytartam is csökkentette a termés mennyiségét.

Az időszak átlaghőmérséklete a kontinens széles, nyugat-keleti tengelyében (Franciaországtól Ukrajnáig) 0,5 - 2 Celsius fokkal elmaradt a sokéves átlagtól (5. és 6. ábra). Ezzel szemben a Pireneusi-félszigeten, Skandináviában és főleg Oroszország európai területén a szokásosnál melegebb volt az idő, az eltérés nagy területen a 2 - 4 fokot is elérte.

A csapadékeloszlás változatos képet mutat: a mediterrán térségben, helyenként a Skandináv-félszigeten, Oroszországban hiány jellemezte az időszakot (7. ábra). Ezzel szemben többlet volt Európa nagyobb részén, különösen a Finnország déli részétől a Kaukázusig terjedő sávban.

A tavasz összességében hasonló hőmérsékleti és csapadékeloszlást mutat (8-10. ábra).

Franciaországban a májusi hűvösebb idő a kalászosok fejlődésében a kalászhányás-virágzás fenológiai fázisát meghosszabbította. Ebben a helyzetben a kalászonkénti magszám nő. A júniusi meleg azonban a magképződés fázisát lerövidítette, ilyenkor pedig a szemtömeg szokott csökkeni. Összességében a termésbecslésben nőtt a kalászosok hozama az előző hónaphoz viszonyítva. Az őszi káposztarepce is kiheverte a tavaszi fagyok miatt bekövetkezett károkat.

Németországban több csapadék hullott a szokásnál az elmúlt időszakban, kedvezőek a talajnedvességi viszonyok. A déli tartományokban júniusban heves viharok is előfordultak jéggel és villámárvízzel. A fenológiai fázisok főleg északon vannak elmaradva a szokásostól, de a terméskilátások kedvezőek.

Lengyelországban kedvező állapotban, de az átlagoshoz képest lemaradásban vannak a szántóföldi kultúrák. Májusban még kedvezőek voltak a csapadékviszonyok, majd júniusban száraz időszak kezdődött, a talaj fölső rétege egyre jobban kiszáradt.

Olaszországban a nagy meleg és a száraz idő jelenti a kritikus pontot a várható termésátlagokban.

Ukrajnában május végéig szépen néztek ki az állományok, rekord közeli termésre lehetett számítani. A hónap végén azonban egy légörvény helyezkedett a térség fölé, mely sok napon keresztül okozott borús, csapadékos, hűvös, párás időt, helyenként komoly viharokkal, jéggel. A kórokozók, főleg a fuzárium számára ezek a körülmények ideálisak, ez pedig a kalászosok termésminőségére biztosan negatív hatással lesz. A nyári növények kórokozói is fölszaporodtak, belvíz is előfordult, de ezeknek a növényeknek még bőven van ideje kiheverni a nehézségeket.

Oroszország európai területén a fő kalászos termővidékeken, az északi és középső kaukázusi megyékben az átlagosnál több csapadék jó termésmennyiségeket jelenthet, ugyanakkor a minőséggel errefelé is gond lehet.

A JRC által készített friss termésbecslések többnyire átlag fölötti értéket valószínűsítenek (11. ábra). Őszi búzából és árpából, repcéből és tavaszi árpából is átlag körüli, kissé a fölötti értékeket várnak (12-15. ábra). A kukorica és a napraforgó szezonja még nagyon az elején jár, az erre a két növényre vonatkozó becslések még rendkívül bizonytalanok (16. és 17. ábra).

Amerikai Egyesült Államok
Az Egyesült Államok északi-középső tájain június második hetében heves záporok, zivatarok mérsékelték valamelyest az aszály hatásait, ugyanakkor jelentős károkat is okozott a viharos szél, a nagy szemű jég, illetve a tornádók hatása. Északnyugaton az elszórtan előforduló záporok többnyire elkerülték a kulcsfontosságú mezőgazdasági területeket, így a kukorica övezet északi részén sem csökkent a szárazság. Kaliforniától a délnyugati területekig szeles, az évszaknak megfelelően száraz idő nyújt kedvező feltételeket erdő- és bozóttüzek kialakulásához. A két legnagyobb ilyen tűzben Arizonában június közepéig már több, mint 60 ezer hektár égett le. Keletebbre, a Nagy Síkság déli részén a hónap első felében egyre kevésbé csapadékos, egyre melegebb időjárás segítette az őszi búza érését, és aratását, illetve a kései nyári növények vetési munkáit. A Mississippi-delta tágabb térségében viszont igen sok esett, a heti csapadékmennyiség a 100 mm-t is meghaladta, és az Atlanti partvidék középső tájain is előfordultak lokálisan heves, villámárvizeket okozó záporok. A hőmérséklet az államok jelentős részén az ilyenkor megszokottnál magasabban alakult, főként Dél-Dakotától Michiganig okozott a nagy hőség miatti talajnedvesség csökkenés károkat a legelőkben és egyes nyári növények állományaiban. Június harmadik hetében a nyugati és középső országrészt erős hőhullám érte el.
Az országos statisztikák szerint június 20-ig a kukorica állományok 65%-a volt jó vagy kiváló állapotban, ami viszont 7%-kal kevesebb a tavalyi értéknél. A termőterület 41%-át sűjtotta aszály június 15-én (18. ábra). A szójának 60%-át jelentették jó vagy kiváló állapotúnak, ami 10%-kal kevesebb az egy évvel ezelőtti értéknél. Az őszi búza állományainak országosan 17%-át aratták már le június 20-ig, ami 9%-os elmaradás a szokásoshoz képest. Az állomány 49%-át jelentették jó vagy kiváló állapotúnak, ami nagyjából megfelel az átlagos értéknek.

Kanada
Június első felében lokálisan heves záporok hozták meg a várva-várt nedvességet a kanadai préri korábban száraz területeire. Különösen a préri keleti termőterületein jött jól a csapadék a frissen kelt tavaszi vetések számára, ahol aszállyal és szokatlanul magas hőmérsékletekkel kezdődött az idei vegetációs időszak. Az ország délkeleti tájain az átlagosnál melegebb és szárazabb időjárás gyorsítja az őszi vetések fejlődését, ugyanakkor a tavaszi és nyári növényeknek már nagyon hiányzik a csapadék.

Közép- és Északkelet-Ázsia
Tovább fokozódott az aszály a régióban. Közép-Oroszország és Észak-Kazahsztán tavaszi búza övezetébe egy hidegfront mögött hűvösebb légtömegek érkeztek záporokkal, ami enyhítette a májusi hőség hervasztó hatását. A tavaszi búza és árpa övezet többi részén azonban folytatódott a már szélsőségesnek mondható szárazság, az április 1-e óta hullott jelentéktelen csapadék mindössze negyede a sokéves átlagnak, és az elmúlt 30 év legalacsonyabb csapadékmennyisége ezen időszak alatt Oroszország Dél-Urali részétől Nyugat-Szibériáig, illetve Északnyugat-Kazahsztánban. Rövid időn belül áztató esőre lenne szükség az elhúzódó aszály miatti jelentős mértékű gabona veszteség elhárításához.
A régió déli részén, Üzbegisztán térségében napos, de igen meleg időjárás kedvez a mezőgazdasági munkáknak, ugyanakkor jelentősen növeli a gyapottermesztés öntözési költségeit. A május közepétől június közepéig eltelt időszakban az elmúlt 30 évben nem volt olyan meleg, mint az idén (35-37 oC) Dél-Kazahsztán, Türkmenisztán és Közép-Üzbegisztán térségében. A hosszan tartó hőség felgyorsította a gyapot fejlődését, lerövidítve ezzel a virágzás idejét, ami káros hatással lehet a termésmennyiségre.

Kelet-Ázsia
Kína déli részén folytatódott a csapadékos időjárás. Bár a felhőszakadások nem jellemzőek az év ezen időszakában, a rizs és más nyári növények számára jól jön a sok nedvesség. Az ország északkeleti részén is záporok öntözték a kukorica és szója állományokat a hónap első felében. Ugyanakkor Belső-Mongólia fontos termőterületein az elmúlt egy hónapban az ilyenkor szokásos csapadékmennyiségnek csak a fele hullott. Az Észak-Kínai Alföld térségében száraz, meleg időjárás segíti a búza érését és aratását, és az ország nyugati részén szintén meleg idő kedvez a gyapot fejlődésének.

Ausztrália
Nyugat-Ausztráliában záporok, és az évszaknak megfelelő meleg idő teremtett kiváló kilátásokat az őszi búza, árpa és repce korai fejlődése számára, ahogy hűvös, de csapadékos idő segíti Queensland déli részén és Új-Dél-Wales-ben is az őszi vetések megerősödését. Az őszi vetések termőterülete rekord magas, köszönhetően a kedvező időjárásnak és a magas világpiaci áraknak.

Argentína
Argentína középső és északnyugati tájain június első felében többnyire száraz, az átlagosnál melegebb időben lehetett haladni a mezőgazdasági munkákkal, míg keleten a gyapot övezet kelti tájain esős, hűvös időjárás volt az uralkodó, de fagyok egyelőre csak a hagyományosan hidegebb területeken fordultak elő. Június 17-re a kormányzat jelentése szerint a kukoricának mindössze 58%-át takarították be, ami 20%-os késlekedést jelent a tavalyi értékhez képest, a gyapotnak pedig a 68%-át aratták le, ami szintén jelentős elmaradás az előző évhez képest. A búzának és az árpának 47%-át ültették el ugyaneddig.

Brazília
Brazíliában a búza és kukorica déli termőterületein többfelé fordultak elő záporok június első felében, de ezzel együtt is vannak helyek, ahol állandósult a szárazság. Parana kormányzatának jelentése szerint a másodvetésű kukoricának június 7-ig éppen hogy elkezdték az aratását, a búzának pedig 80%-át vetették el. Rio Grande do Sul területén a kukoricának már 95%-át betakarították június 10-ig, és a búza vetése is folyamatban van. Északkelet-Brazília belső területein az évszaknak megfelelő száraz, meleg időjárás segíti a kukorica és a gyapot gyors fejlődését, Mato Grosso kormányzatának jelentése szerint június 19-ig a kukoricának 4%-át takarították be, ami elmaradást jelent az elmúlt öt év átlagához képest.   
A becslések szerint ebben a szezonban kukoricából az előző becslésnél kissé kevesebb termés várható, összesen 98 millió tonna. A termésátlag 10%-kal kisebb lehet (4,96 t/ha) a tavalyihoz képest, de a termőterület nőtt (19,9 millió hektár).
Szójából a tavalyi után idén is rekordtermés várható, összesen 137 millió tonna, mely 7%-kal haladja meg a tavalyi termést, annak ellenére, hogy az időjárás jelentősen hátráltatta a vetést és a betakarítást is. A termésátlag 3,55 t/ha, mely megfelel a 10 éve folyamatosan növekvő trendnek, de a termőterület immár 14 év rendületlenül nő (ebben a szezonban 38,6 millió ha). A fő termőterületeken, a középső és déli részeken az aratás javarészt befejeződött.


Az időjárás az egész világon döntően befolyásolja a mezőgazdasági termelést, különösen a növénytermesztést. A nagy termőterületeken bekövetkező időjárási szélsőségek, vagy azok hiánya pedig a világpiacra, így a magyarországi mezőgazdasági árakra van nagy hatással. Például egy nagy kiterjedésű, jelentős aszály, áradás vagy tavaszi fagy jelentős mértékben hat a termés várható mennyiségére és minőségére. Ezen hosszú távú hatások ismeretében előre föl lehet készülni a világpiac várható alakulására. Ebben a cikkünkben többek között az Európai Bizottság hivatalos értesítőjének (MARS), illetve az USA Mezőgazdasági Minisztériuma kiadványainak (USDA) segítségével foglaljuk össze azokat az aktuális agrometeorológiai információkat a világból, melyek a hazánkban is nagy mennyiségben termesztett kultúrákat érinti.

A legnagyobb termelő országok növénykultúránként, amelyekre érdemes figyelni:

    * búza: EU, Kína, India, USA, Oroszország
    * kukorica: USA, Kína, Brazília, EU, Argentína, Ukrajna, India, Mexikó, Kanada, Indonézia, Dél-Afrika
    * repce: Kanada, Kína, India, EU
    * napraforgó: Oroszország, EU, Ukrajna, Argentína
    * szója: USA, Brazília, Argentína, Chile, India


2021. június 23.


1. ábra
VHI Index 2021. június második dekádjában (forrás: www.fao.org)
(VHI: Vegetation Health Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott komplex index, mely röviden összefoglalva a növényzet egészségi szintjét mutatja: a zöld értékek egészséges, míg a sárga és vörös színek az aszályos növényzetet mutatják. A szürke, kék és rózsaszín területek hiányos adatokat, felhős és havas területeket jelölnek. A sivatagi részek értelmezése hosszabb leírást kíván.)


2. ábra
ASI Index mezőgazdasági kultúrákra 2021. június második dekádjában (forrás: www.fao.org)
(ASI: Agricultural Stress Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott index, mely azt mutatja, hogy a mezőgazdasági kultúrákat az aszály milyen mértékben sújtja: a zöldtől a vörösig terjedő színek az aszállyal érintett terület arányát mutatja (a zöld jelenti a 10%-nál kisebb, a vörös pedig a 85%-nál nagyobb értékeket).
A szürke területeken nincs mezőgazdasági kultúra, a kékkel jelölt részeken pedig a növényzet szezonon kívül, nyugalomban van.)


3. ábra
2021. május csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól (%). (forrás: www.fao.org)
(A vörös színű területeken csapadékhiány, a kék színű területeken csapadéktöbblet volt,
a szürke színű területek sivatagok.)


4. ábra
Szélsőséges időjárású területek Európában 2021. május 1. és június 12. között
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(sötétkék csíkozás: csapadéktöbblet, vörös csíkozás: csapadékhiány, türkiz háromszögek: napfénytartam hiány)


5. ábra
A 2021. május 1. és június 12. közötti időszak átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól
(Celsius fok) (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


6. ábra
A 2021. május 1. és június 12. közötti időszak hőösszegének eltérése a sokéves átlagtól
0 Celsius fokos bázishőmérséklettel (Celsius fok)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


7. ábra
A 2021. május 1. és június 12. közötti időszak csapadékmennyisége a sokéves átlag arányában (%)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


8. ábra
A 2021. március 1. és május 31. közötti időszak hőösszegének eltérése a sokéves átlagtól
0 Celsius fokos bázishőmérséklettel (Celsius fok)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


9. ábra
A 2021. március 1. és május 31. között előfordult fagyos napok (Tmin<0 Celsius fok) számának aránya a sokéves átlagoz viszonyítva (%) (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


10. ábra
A 2021. március 1. és május 31. közötti időszak csapadékmennyisége a sokéves átlag arányában (%)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


11. ábra
Termésátlag előrejelzés az EU átlagára vonatkozóan a 2016-2020-as átlaghoz és a májusi előrejelzéshez viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(a sorok sorrendben a következőket tartalmazzák: kalászos összesen, búza (közönséges búza, durumbúza), árpa (tavaszi árpa, őszi árpa), kukorica, rozs, tritikálé, repce, burgonya, cukorrépa, napraforgó, szója; az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: 5 éves termésátlag (t/ha), MARS májusi termésátlag előrejelzés (t/ha), MARS júniusi termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a májusi előrejelzés százalékában)


12. ábra
Búza termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


13. ábra
Őszi árpa termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


14. ábra
Őszi káposztarepce termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


15. ábra
Tavaszi árpa termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


16. ábra
Kukorica termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


17. ábra
Napraforgó termésátlag előrejelzés a 2016-2020-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2020-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában,
a termésátlag előrejelzés a 2020-as év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


15. ábra
Az aszállyal sújtott vidékek és a kukorica termőterületeinek összevetése az Egyesült Államokban
2021. június 15-én (forrás: usda.gov)
(vörös csíkozás: aszályos terület, világos zöld terület: kukorica termőterület,
sötét zöld terület: a kukorica fő termőterülete)