2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. július 29. 13:38

Sokfelé a hétvégén sem enyhül a szárazság

A múlt hét második felében még mérsékelten meleg, nagyrészt száraz időben lehetett haladni a mezőgazdasági munkákkal, majd hétfőtől egyre nagyobb területen tért vissza a forróság, sajnos jelentősebb csapadék nélkül. A talajok egyre többfelé kritikusan szárazak, és az időjárási frontok a következő egy hétben északnyugati, északi irányból súrolják hazánkat, ezért főként az északi országrészben számíthatunk a hétvégén záporokra, zivatarokra, az ország nagy részén számottevően nem enyhül a szárazság.

A mögöttünk álló egy hétben csak a Kisalföldön és a Bakonyban hullott számottevő mennyiségű csapadék, ott vasárnap hajnalban, előbbi helyen pedig csütörtök hajnalban is előfordultak kiadósabb záporok. Máshol jellemzően csak jelentéktelen záporok fordultak elő. (1. ábra) Így, bár július közepén sokfelé hullott bőséges csapadék, az elmúlt 30 nap csapadékösszege a Dunántúl területének felén a keleti ország háromnegyedén 10-60 mm-rel a sokéves átlag alatt marad (2. ábra). Az átlagtól vett pozitív eltérés csak a Kisalföldön, Budapest környékén, a Pécstől délre eső tájakon és a Nyírségben figyelhető meg összefüggő, nagyobb területeken, máshol, csak egy-egy felhőszakadás által érintett foltban tapasztalható.
A talajok felszín közeli és felső fél méteres rétege egyaránt tovább száradt a múlt hét eleje óta (3., 4. ábra). Lassan fogynak a tartalékok a mélyebb talajrétegekből is, a felső egy méteres réteg is kritikusan száraz, vagyis a növények számára hasznosítható vízmennyiség kevesebb, mint 40%-át tartalmazza az Alföld jelentős részén, és a Dunántúl középső tájain is (5. ábra).
A felszín száradásához az elmúlt napokban gyakran élénk szél, és a hét eleje óta egyre magasabb hőmérséklet is hozzájárult. A héten újabb hőhullám érte el hazánkat, és szerdán az idén már sokadszor, 34-39 fok közé melegedett a levegő (6. ábra).   

A búza aratása még mindig folyamatban van, de már sokfelé végeztek a betakarítással, ahogy az árpa és a repce aratása is véget ért.
A napraforgó és a kukorica számára, ahol nem pusztított jég vagy erősen viharos szél, ott életmentő volt a július közepi nagy mennyiségű csapadék, de további jelentős esőre lenne szüksége ezen növényeinknek. A napraforgó már egyre többfelé a virágzás végén jár, a kukorica még virágzik. Mindkét növényre jellemző, hogy a szárazság és a hőség miatt eléggé vegyesen fejlődtek az állományok, jelentősen lemaradt, gyengén fejlett, alacsony, elöregedett táblák is láthatók. A Tiszántúlon látni derékig érő kukoricatáblákat is. A növények a tavasszal és a nyár első felében elszenvedett lemaradást sokfelé már nem fogják tudni bepótolni, mai tudásunk alapján átlag alatti termésátlagokra lehet számítani.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek a július első két dekádjára vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke a nyár eleji maximum után kis mértékben tovább csökkent ebben az időszakban, ami természetes folyamat. A legtöbb zöld tömeg középhegységeink erdeiben figyelhető meg ilyenkor. A változást mutató térképünkön is jól látható a csökkenés, különösen a Dunántúl és az Alföld csapadékhiányos területein. Az anomália térképen pozitív eltérés főként az erdős tájakon figyelhető meg, az ország túlnyomó részén azonban az ilyenkor szokásosnál kevesebb a zöld tömeg. Bár az időszak második felében már többfelé hullott számottevő mennyiségű eső, ennek jelentős része hirtelen lezúduló felhőszakadások formájában esett, és a vegetáció számára nem hasznosult.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 880 és 980 foknap között alakulnak, az északi és a nyugati határszélen mutatkoznak a kisebb, délkeleten pedig a nagyobb értékek (7. ábra). Az idén júniusig jellemző elmaradás a tavalyi értékekhez képest megszűnt, inkább pozitív eltérés látható. A sokéves átlaghoz képesti lemaradás is 30 foknap alá csökkent. Mindez azt jelenti, hogy a hűvös tavaszi időjárás miatti lemaradást a növények kezdik behozni, fenológiai fázisaik az átlaghoz képest már csak egy szűk héttel később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramon* (8. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Február közepétől szárazabb időjárás következett, a legtöbb helyen megszűnt a belvíz, száradni kezdtek a talajok. Március közepére a Dunántúl északi felén, majd a hónap végére az ország jelentős területén teljesen kiszáradt a talaj felső rétege, és már a növények fejlődését is akadályozta. Az eső csak április közepén, de még éppen időben érkezett, majd május elején ismét egyre többfelé kezdett a talaj kiszáradni. Az aranyat érő májusi eső a hónap közepén érkezett, több hullámban, országos, áztató eső formájában, melyre az utóbbi két évben nem volt példa. Május végén szárazabb periódus kezdődött, mely a vegetációs időszak végéig ki is tartott. A júniusi száraz idő miatt a szemek sokfelé nem tudtak rendesen kifejlődni, kisebbek, rövidebbek lettek. Az aratás kezdetén tartós csapadék nem akadályozta a betakarítást, majd július második dekádjában nagyobb területen hullott jelentős csapadék, mely hátráltatta a munkákat. A szezon során lehullott csapadékösszeg a legtöbb helyen elmarad az optimálistól, elsősorban a száraz tavasz és a szintén száraz június miatt.
Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Márciusban és áprilisban a gyakori északi áramlás többször hozott hideg, fagyos éjszakákat, az igazi tavasz csak nagyon lassan indult be. A növények tavaszi fejlődése is vontatott volt, a fenológiai fázisok már április végén 1-2 héttel elmaradtak a szokásos időponttól. Májusban is folytatódott a hűvös idő, a megérkezett csapadék azonban igen kedvező körülményeket teremtett. Május második felében és június elején nem érkezett nagy meleg, így a termés szempontjából kritikus fenológiai fázisok nem rövidültek le. Az érés időszakában kánikulai meleg volt a jellemző, sőt az aratás is ezzel indult, így a termés minőségét az időjárás kedvezően befolyásolta. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött alakult az enyhe ősz és tél hatására, de tavasszal a különbség sokat csökkent.

Kukoricára vonatkozó agrogramot Kaposvár és Nyíregyháza térségére vonatkozóan mutatunk be (9., 10. ábra). Nehezen indul a vegetációs időszak a kukorica számára. Országszerte kevesebb eső hullott áprilisban és május elején, mint ami a növény számára optimális lett volna, majd a május közepén érkezett jelentős csapadék sokat segített. Május második felétől alig esett, a talaj folyamatosan veszített a nedvességtartalmából, június első felében már sokfelé a kritikus, 40%-os szint alá csökkent. Az alacsony hőmérséklet is problémát okozott, mert a hűvös időben a talaj hőmérséklete csak nagyon lassan, a szokásosnál jóval később érte el a 10 fokos küszöbértéket, ezért jelentős késést szenvedett a kukorica vetése. A napi középhőmérséklet májusban is csak kevésszer érte el a kukorica számára optimális értéket, a görgetett hőösszeg is jóval az ideális alatt alakul. A növény csirázása, kelése és korai fejlődése ezért lassan, vontatottan haladt. Június elején érkezett meg a meleg, mely a mélyebb talajrétegek többnyire kedvező talajnedvességi viszonyaival együtt közel ideális körülményeket teremtett a növény felgyorsuló fejlődéséhez. Az elmaradt júniusi csapadék miatt azonban a talaj a hónap közepére, második felére egyre jobban kiszáradt, a nehéz szezonkezdetet nehéz június követte. Július is szárazsággal indult, majd 10.-e után egyre többfelé alakultak ki nagy csapadékot adó zivatarrendszerek, és bár ezek területi eloszlása nem volt egyenletes (Békéscsabán sem esett), de a hónap közepén az ország jelentős részén csökkent a szárazság, és a vegetációs időszak kezdete óta felhalmozódott csapadékhiány. Ez az eső azonban már nem tudja pótolni az előző fenológiai fázisokban elszenvedett hiányt, az alacsony, korán öregedésnek indult állományok már nem tudják utolérni magukat. A vegetációs időszak kezdete óta lehullott csapadék mennyisége az ország nagyobb részén 200 mm körül jár, de például Békéscsabán csak 100 mm, ami harmada az optimális értéknek.

A következő napokban északon, északnyugaton változékonyabbra fordul időjárásunk, míg délen, délkeleten egyelőre marad a hőség. Pénteken még országszerte napos, jellemzően száraz időben lesz részünk, legfeljebb nyugaton lehet egy-egy zápor, zivatar. Szombaton és vasárnap időjárási frontok súrolják térségünket északnyugati irányból, így országszerte több lesz a gomolyfelhő, de záporok, zivatarok mindkét napon főként az északi országrészben várhatók, hevesebb zivatarok, károkat okozó jégesővel, felhőszakadással is előfordulhatnak, de területi átlagban az ország északi harmadán is 10 mm alatt valószínű a csapadék mennyisége. A hőmérséklet csúcsértéke szombaton északon, északnyugaton 30 fok alá esik vissza, míg a déli és keleti tájakon marad a 33-34 fok körüli meleg, és vasárnap is hasonlóan alakul a hőmérséklet területi eloszlása. A pénteki szélcsendes nap után szombaton országszerte élénk, vasárnap erős, többfelé viharos széllökésekre lehet számítani. Hétfőn egy hidegfront mögött szárazabb, de hűvösebb légtömegek érkeznek fölénk, a jövő hét első felében csak helyenként alakulhatnak ki záporok, zivatarok, a hőmérséklet pedig a hét első napján a legmelegebb órákban is az ország nagy részén 30 fok alatt alakul. Keddtől ismét melegedés kezdődik. A talajok az előttünk álló egy hétben az ország jelentős részén tovább száradnak, csak egy-egy intenzívebb zápor által érintett területen lehet némi feltöltődés.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. július 29.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. július 28-ig (mm


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. július 28-án (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2021. július 27-én (%)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2021. július 27-én (%)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 1 méteres rétegében 2021. július 27-én (%)


6. ábra
Maximum hőmérsékletek 2021. július 28-án (Celsius fok)


7. ábra
A kukoricatermesztésben használt hőösszeg értékek 2021. július 27-én (foknap)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. július 28-ig (részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2021. július 28-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2021. július 28-ig (részletes magyarázat a szövegben)