2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. július 5. 15:05

Jó arató idő

A múlt hét második felében mérséklődött a meleg, és főként a keleti, északkeleti országrészben többfelé záporok, zivatarok is kialakultak, így lassult a talajok kiszáradása, a záporokkal bővebben öntözött tájakon némi feltöltődés is történt. Az előttünk álló napokban viszont ismét napos, száraz, egyre melegebb idő lesz a jellemző, ami leginkább a már folyamatban lévő aratásnak és az érésben lévő gyümölcsöknek kedvez, a kapás növényeknek igen nagy szüksége lenne további jelentős csapadékra. Erre azonban csak a hét második felében van némi esély.

A múlt hét első felében kialakult hőhullámot egy szerdán este érkezett hidegfront törte meg, melyhez kötődően komolyabb zivatarok is kialakultak, és végre a már régóta száraz Győr környéki területeken is hullott némi csapadék, a Rába térségében elvonult szupercellából többfelé 10-15 mm esett. Csütörtökön a Dunántúlon és az északkeleti, keleti tájakon ismét többfelé hullott némi eső, de számottevő mennyiséget adó zivatarok csak kevés helyen alakultak ki. Pénteken és szombaton egy magassági hidegörvény kapcsán esett keleten, északkeleten helyenként 10-40 mm közötti mennyiség, majd hétfőn hajnaltól a Dunántúlra érkezett délnyugat felől nedvesebb levegő, de a lehullott csapadék mennyisége sehol sem érte el a 10 mm-t, a Dunántúl délnyugati felén jellemzően 1-5 mm esett. Azonban jelentős területeket ezúttal sem érintettek a csapadékot adó felhők, így a Dunántúl nagy részén és keleten is többfelé csak nagyon kevés vagy egyáltalán semmi csapadék nem esett a múlt héten sem. (1. ábra) Ezeken a tájakon a talajoknak már a felső egy méteres rétege is igen száraz, a növények számára hasznosítható víztartalom mindössze 35-45%-át tartalmazza (2. ábra). Ugyanakkor északkeleten többfelé, de Orosháza és a Kis-Sárrét térségében délebbre is jelentősen átnedvesedett a talajok felszín közeli rétege (3. ábra), és ahol 20 mm-nél nagyobb mennyiség esett, ott jutott a nedvességből a 20-50 cm közötti talajrétegbe is (4. ábra).
A hőmérséklet csütörtöktől több fokkal visszaesett, a maximumok országszerte 30 fok alatt alakultak a múlt hét második felében, így a napi átlaghőmérsékletek is az ilyenkor megszokott értékek körül voltak.         

A kalászosok és a repce érése az elmúlt 2-3 hétben jelentősen felgyorsult, így a múlt héten megkezdődött az aratás. Az ország nagy részén eddig is száraz idő segítette a betakarítási munkákat, és ez a következő napokban sem lesz másként.
A napraforgó egyre többfelé kezd virágozni, a szárnövekedés és a csillagbimbós állapot fenológiai fázisain az idén elég gyorsan túljutott a növény. A kukorica is gyorsan fejlődik, többnyire 3 szárcsomós, de vannak már a címerhányás állapotában lévő állományok is. Sajnos a rosszabb vízháztartású talajokon a száraz időben már furulyáznak a levelek. Nyári növényeinknek igen nagy szüksége lenne a meleg mellett kiadós csapadékra is.
Az érésben lévő gyümölcsöknek kedvez a száraz idő, a forróság azonban lerövidíti az érés folyamatát, ami károsan hat a termésre. Ugyanígy a szőlő is hamar elvirágzott az idén.   

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek a június közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke különösen az erdőkkel borított tájakon igen magas, de máshol is zöld, dús volt ebben az időszakban a vegetáció. Az előző időszakhoz képesti változást mutató térképünkön leginkább a délkeleti országrészben és a Dunántúl északnyugati tájain mutatkozik csökkenés, amit elsősorban a csapadékhiány okoz, ezeken a tájakon száradtak ki leghamarabb a talajok. A száraz időjárás mellett a kalászosok és a repce érése is hozzájárul a csökkenéshez, június közepe óta ezeknek az állományoknak egyre kisebb a vegetációs index értéke. Ugyanakkor a kapás növények táblái folyamatos növekedést mutatnak. Az anomália térképen a legtöbb helyen az átlaghoz képest pozitív eltérés figyelhető meg, a kalászosok és a repce a szokásosnál később érnek, a tavaszi vetésű növények zöld tömege viszont kezdi utolérni az ilyenkor szokásos értéket.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 580 és 650 foknap között alakulnak, az északi és a nyugati határszélen mutatkoznak a kisebb, délkeleten pedig a nagyobb értékek (5. ábra). Jelentősen növekedett a hőösszeg az elmúlt hetekben, csökken a szokásos értékekhez képest az elmaradás. Ezzel együtt még mindig 30-90 foknappal kevesebb ez az érték a tavalyinál, az átlaghoz képesti elmaradás pedig 40 és 80 foknap közötti. Mindez azt jelenti, hogy a hűvös tavaszi időjárás miatt a növények fejlődése lemaradásban van, fenológiai fázisaik a tavalyinál és az átlaghoz képest is körülbelül egy héttel később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramon* (6., 7. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Február közepétől szárazabb időjárás következett, a legtöbb helyen megszűnt a belvíz, száradni kezdtek a talajok. Március közepére a Dunántúl északi felén, majd a hónap végére az ország jelentős területén teljesen kiszáradt a talaj felső rétege, és már a növények fejlődését is akadályozta. Az eső csak április közepén, de még éppen időben érkezett, majd május elején ismét egyre többfelé kezdett a talaj kiszáradni. Az aranyat érő májusi eső a hónap közepén érkezett, több hullámban, országos, áztató eső formájában, melyre az utóbbi két évben nem volt példa. Május végén szárazabb periódus kezdődött, mely azóta is tart, a talaj ismét egyre jobban és egyre mélyebben szárad ki. A szezon kezdete óta lehullott csapadékösszeg a legtöbb helyen elmarad az optimálistól, elsősorban a száraz tavasz és a szintén száraz június miatt.
Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Márciusban és áprilisban a gyakori északi áramlás többször hozott hideg, fagyos éjszakákat, az igazi tavasz csak nagyon lassan indult be. A növények tavaszi fejlődése is vontatott volt, a fenológiai fázisok már április végén 1-2 héttel elmaradtak a szokásos időponttól. Májusban is folytatódott a hűvös idő, a megérkezett csapadék azonban igen kedvező körülményeket teremtett. Május második felében és június elején nem érkezett nagy meleg, így a termés szempontjából kritikus fenológiai fázisok nem rövidültek le, ami a termés mennyiségének növekedésében mutatkozhat majd meg. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására, de tavasszal a különbség sokat csökkent.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Nyíregyháza térségére vonatkozóan mutatunk be (8. ábra). Nehezen indul a vegetációs időszak a kukorica számára. Országszerte kevesebb eső hullott áprilisban és május elején, mint ami a növény számára optimális lett volna, majd a május közepén érkezett jelentős csapadék sokat segített. Május második felétől alig esett, a talaj folyamatosan veszített a nedvességtartalmából, június közepére már a kritikus, 40%-os szint alá csökkent. Az alacsony hőmérséklet is problémát okozott, mert a hűvös időben a talaj hőmérséklete csak nagyon lassan, a szokásosnál jóval később érte el a 10 fokos küszöbértéket, ezért jelentős késést szenvedett a kukorica vetése. A napi középhőmérséklet májusban is csak kevésszer érte el a kukorica számára optimális értéket, a görgetett hőösszeg is jóval az ideális alatt alakul. A növény csirázása, kelése és korai fejlődése ezért lassan, vontatottan haladt. Június elején érkezett meg a meleg, mely a mélyebb talajrétegek többnyire kedvező talajnedvességi viszonyaival együtt közel ideális körülményeket teremtett a növény felgyorsuló fejlődéséhez. Az elmaradt júniusi csapadék miatt azonban a talaj a hónap második felére egyre jobban kiszáradt, a nehéz szezonkezdetet nehéz június követte. A termés mennyisége azonban legfőképp a júliusi és augusztusi csapadéktól fog függeni.

Az előttünk álló hét első felében nagyrészt napos, száraz, egyre melegebb idő várható, ami azt is jelenti, hogy újabb hőhullám éri el hazánkat. A hétfőn délután még elszórtan előforduló záporok után kedden, szerdán és csütörtökön napközben sehol sem valószínű csapadék. A legmelegebb órák hőmérséklete a legtöbb helyen már kedden is 30 fok fölött alakul, a hőség tetőzése pedig csütörtökre várható, amikor az északkeleti országrész kivételével 35 fok fölé melegszik a levegő. Napközben ismét légköri aszállyal kell számolni a levegő páratartalma 40, szerdán és csütörtökön többfelé 30% alá esik majd. A nagyrészt felhőtlen ég mellett az UV sugárzás is igen erős lesz a következő napokban, ami a növények levelein, és a gyümölcsökön, zöldségeken napégést okozhat. A hőmérséklet pénteken kis mértékben, majd a hétvégére több fokkal visszaesik, de az Alföld nagy részén még így is 30 fok körül alakulnak majd a maximum értékek. Az érkező hidegfronttal pénteken főként a Dunántúlon, majd a hétvégén keleten is többfelé várhatók záporok, zivatarok.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. július 5.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. július 4-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2021. július 4-én (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021. július 4-én (%)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2021. július 4-én (%)


5. ábra
A kukoricára április 1-től számolt hőösszegek értékei 2021. július 4-én (foknap)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2021. július 4-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. július 4-ig (részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2021. július 4-ig (részletes magyarázat a szövegben)