2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2018. július 19. 14:52

További záporok, zivatarok öntözik a földeket

A héten többfelé hátráltatta a mezőgazdasági munkákat szeles, záporos időjárás. A továbbiakban a szél mérséklődésére lehet számítani, de az időjárás csapadékos jellege megmarad, eleinte a keleti országrészben, majd a hétvégén egyre többfelé várhatók záporok, zivatarok. Forróságra továbbra sem kell készülni, marad a nyári meleg.

A múlt hét második felében az ország nagy részén száraz időben lehetett haladni az aratással, majd az utóbbi néhány napban sokfelé esett nem nagy mennyiségű csapadék. Jelentősebb, 20 mm-t meghaladó esők északkeleten és nyugaton fordultak elő. Az egy héttel ezelőtti körülményekhez képest többnyire javult a talajok állapota. A sáros területeken jellemzően szikkadt a talaj, a korábban szárazsággal sújtott tájak egy részén, például a Nyírségben és a Hernád mentén pedig sokfelé öntözte eső, zápor a talajt. Ezzel együtt még mindig vannak olyan területek például a Mezőföldön, ahol régóta nem hullott számottevő csapadék, és az aszály jelei mutatkoznak. A talaj felső 20 cm-es rétege a legtöbb helyen azonban jó vízellátottságú, a középső és alsóbb rétegekben viszont többfelé vízhiány mutatkozik.

Az országban már csak kevés helyen maradt aratnivaló, ennek minősége a többszöri csapadék miatt egyre romlik. A kukorica zömében a szemfejlődés fenológiai fázisában jár. A napraforgó a legtöbb helyen a virágzás végén tart vagy elvirágzott, és megkezdődött a magképződés. A korai érésű szőlők már zsendülnek, színeződnek a bogyók, nagyon korai szüret várható. A kukorica és a napraforgó állományokban intenzív volt a növekedés, illetve a fejlődés az elmúlt időszakban. A kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következtek be, és jelenleg általában kedvező talajnedvességi viszonyok állnak a növények rendelkezésére ebben a kritikus időszakban. A jó terméshez a nedvesség mellett sok napsütés és meleg is szükséges, mely feltételek az előttünk álló időszakban szintén adottak lesznek.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 900 és 1020 foknap között járnak az országban, és egyre nő a különbség a nyugati és a délkeleti tájak között.  A magasabb értékek leginkább az Alföldön jellemzőek. Az  1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2017-es mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint jóval az átlag és kevéssel a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek, így növényeink fenológiai fázisai is előnyben vannak. Július eleje óta az idei értékek közelebb kerültek a tavalyi illetve az átlagos értékekhez, vagyis valamelyest apadt a meleg április és május során szerzett több hetes előny.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképünkön a zöld tömeg aránya országszerte magas. A változást mutató térképen csökkent a sárga és vörös szín aránya, zöld színek jelzik a kukorica és a napraforgó táblákon az intenzív növekedést. Az anomália térkép alapján, a legtöbb helyen a sokéves átlag fölötti a zöld tömeg aránya, de a június utolsó illetve július első harmadában száraz területeken megjelenő vörös foltok a negatív anomáliát mutatják.

Az előttünk álló egy hétben meglehetősen változékony, de meleg időre van kilátás. Szombatig az ország keleti felében lesz több csapadék, majd szombat délutántól a Dunántúlon is megjelennek a záporok, zivatarok, a jövő hét első napjaiban pedig a déli országrészben ígérkezik több csapadék. Összességében a következő egy hétben 5 és 20 mm közötti mennyiség valószínű, de tekintettel a zivataros jellegre ismét nagy különbségek alakulhatnak ki az egyes tájegységek között. Lokálisan 30 mm-nél is több eshet, de előfordulhatnak szárazon maradó területek is.
A csütörtökön és pénteken még sokfelé élénk, a Dunántúlon erős szél a hétvégére jelentősen mérséklődik, és csak hétfőtől élénkül meg ismét többfelé. Permetezésre leginkább a szombati nap lesz alkalmas.
Nagy területre kiterjedő kánikula az előttünk álló héten sem várható. A naposabb területeken emelkedhet kevéssel 30 fok fölé a hőmérséklet, de általában 26-30 fok közötti értékek lesznek jellemzőek a legmelegebb órákban.

Aszály kérdésében döntő tényező az elmúlt időszakban lehullott csapadékmennyiség, illetve az aktuális talajnedvességi viszonyok, melyekről részletes információ érhető el oldalunkon. A Magyar Tudományos Akadémia Kutatóközpontjának munkatársai által kidolgozott algoritmus alapján áll elő a Napi Léptékű Aszályindex mutatószám, mely többek között a talajnedvesség, a talajféleség, a légköri viszonyok alapján határozza meg, hogy a növény mennyit szeretne párologtatni, és ehhez mennyi nedvesség áll a talajban a rendelkezésére. Az MSWD Aszályindex pedig az aszályosság mértékét az alapján jellemzi, hogy mennyi vizet kellene a talajba juttatni, hogy az a növénynek optimális feltételeket teremtsen. Az indexekről részletes leírás itt található.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Készült: 2018. július 19.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár