2022 tavaszának időjárása

2022 tavasza a megszokottnál kissé hűvösebb volt. A március és az április hónapok hőmérséklete a normálérték alatt alakult, az áprilisi középhőmérséklet jelentősen elmaradt az ilyenkor megszokottól. A májusi középhőmérséklet ezzel szemben átlag feletti volt, így a teljes évszak átlaga csupán 0,5 °C-kal maradt el a megszokottól. A csapadékviszonyokat tekintve az egyes hónapok változatos képet mutattak: márciusban és májusban jelentős csapadékhiány mutatkozott, míg az április csapadékosabb volt a szokásosnál.

A csapadék térbeli eloszlását láthatjuk a 6. ábrán. A Tiszántúlon jellemzően 60-100 mm csapadék hullott az évszak során, de előfordultak olyan területek is, ahol 60 mm-t sem érte el a csapadék mennyisége. A Duna-Tisza közén általában 80-120 mm volt jellemző, de a déli határ és a Tisza térsége ennél szárazabb volt, míg a hegyvidéki területeken előfordult, hogy a csapadékösszeg meghaladta a 160 mm-t.  A Dunántúlon 100-140 mm, a nyugati, délnyugati határ mentén ennél jóval magasabb érték is előfordultak, míg a Kisalföld szárazabb volt.

6. ábra
A 2022-es tavasz csapadékösszege

A sokévi átlaghoz viszonyított csapadékösszegek jól mutatják, hogy ez a tavasz szárazabb volt a megszokottnál. A legjelentősebb negatív anomáliát a Tiszántúlon és Bács-Kiskun megye déli részén tapasztaltuk, ahol nagy területen a normál értéknek mindössze 40-60%-a hullott. 2022 tavaszán csupán a Dunántúl déli részén, a nyugati határvidéken, továbbá Bács-Kiskun megye északi részén mérhettük a megszokott csapadékmennyiségeket, az ország többi részén kevesebb hullott a szokásosnál.

7. ábra
A 2022-es tavasz csapadékösszege a sokévi (1991-2020-as) átlag százalékos arányában kifejezve
8. ábra
Az országos havi és az évszakos csapadékösszeg a sokévi (1991-2020-as) átlag százalékos arányában kifejezve 2022 tavaszán (interpolált adatok alapján)

A 8. ábrán jól látható, hogy a tavasz első hónapja száraznak adódott, a regisztrált mennyiség márciusban csupán a normál 53%-a volt. Áprilisban a megszokottnál 20%-kal több csapadék hullott. A májusi csapadékmennyiség mindössze 47%-a volt normál értéknek, tehát a megszokott mennyiség fele sem hullott le. A teljes tavaszi időszak alatt így közel 30%-kal kevesebb csapadék volt, mint általában.

A küszöbnapok száma jól tükrözi a tavaszi szárazságot, összesen 24 csapadékos napot regisztráltunk, ami az átlagnál 6 nappal kevesebb. A havas napok száma 2 volt tavasszal, a szokásos 3 helyett. Országos átlagban 5 zivataros nap adódott, ami 1-gyel több mint a megszokott.

Időszak Sorszám
március  31.
április  73.
május  14.
   
tavasz  14.
II. táblázat
A 2022-es tavasz és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legcsapadékosabb időszakok sorában

A március a vizsgált 122 éves idősor szárazabb harmadában kapott helyet. Az április a ranglista középső részén helyezkedik el. Az évszak hónapjait tekintve a májust emelhetjük ki, mely a 14. legszárazabb május volt (II. táblázat). Összességében a teljes tavasz is előkelő helyre került: a 14. legszárazabb volt 1901 óta.

9. ábra
Az országos nyári csapadékösszegek százalékos eltérése a sokévi (1991-2020-as) átlagtól 1901 és 2022 között (interpolált adatok alapján)

2022 tavaszának a csapadéka átlag alatti volt. Az elmúlt 122 év tavaszainak éves csapadékösszegéhez illesztett trend csökkenést mutat (9. ábra).

10. ábra
A 2022-es tavasz országos átlagban vett, 5 napos csapadékösszegei és a sokévi (1991-2020-as) átlag (mm) - az adott dátumhoz tartozó érték az addig lehullott 5 napos összeget jelöli

A talaj szempontjából az országos átlagban vett 5 napos csapadékösszegeknek van jelentősége, melyet a 10. ábra szemléltet. A március meglehetősen száraznak adódott, melyet egy csapadékos április követett, a hónap során többnyire a sokévi átlag körüli értékek jelentkeztek. Csapadékszegénynek bizonyult a május, kevesebbszer hullott csapadék, s a lehullott csapadék mennyisége is kisebb volt a megszokottnál.

Március

 2022 márciusában hazánk eleinte egy Skandinávia, később egy Kelet-Európai síkság feletti középponttal rendelkező anticiklon hatása alatt állt. (Március 3-7-e között egy magassági hidegörvény okozott térségünkben elszórtan gyenge havazást, hózáporokat.) Az első dekád vége felé egy összeáramlási vonal mentén először északkeleten, keleten, később a Dunántúlon is kialakult hószállingózás, kisebb havazás, néhol gyenge hózápor. Március 15-én északnyugat felől egy kisebb ciklon érte el térségünket, a Dél-Dunántúl kivételével az ország többi részén kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység magasabb csúcsain havas eső, havazás is kialakult. A ciklon távozásával hosszú időre a Kelet-Európai-síkság felett uralkodó anticiklon peremére került térségünk, melynek következtében a hónap végéig száraz volt az idő. A hónap utolsó napjaiban egy mediterrán ciklonhoz kapcsolódva, nyugat felől több hullámban érkezett csapadék, mely országos esőzést eredményezett.

Április

 Április első napjaiban egy mediterrán ciklon határozta meg térségünk időjárását. Eleinte eső, zápor hullott belőle, később az Alföldön és Borsod-Abaúj -Zemplén megyében zivatarok is kialakultak, melyek vonalba rendeződtek és jeget is produkáltak. A lehűlésnek köszönhetően a csapadék halmazállapota vegyesbe váltott, az eső mellett megjelent a havas eső, a havazás is. Április 4-től egy összekapcsolódó frontálzóna hatására kisebb csapadékmennyiségek előfordultak térségünkben. Április 7-én egy gyenge mediterrán légörvény érintette térségünket és okozott kisebb esőt, záporokat. Ezt követően egy markáns skandináv ciklon épült ki, mely időszakosan összekapcsolódott a mediterrán térség légörvényeivel, így hol az előbbi, hol az utóbbi határozta meg térségünk időjárását. Ennek kapcsán szelesebbre és csapadékosabbra fordult térségünk időjárása. Április 9-én zivatarok is kialakultak a Dunántúl északi, északkeleti részén. A frontálzóna távozásával április 11-én kontinensünk középső részén egy anticiklon épült ki, melynek hatására eleinte zavartalan volt a napsütés, majd az erőteljes gomolyfelhő képződés miatt kisebb záporok keletkeztek. Április 15-én egy érkező hidegfront lehűlést és csapadékot hozott. Április 22-én egy mediterrán ciklon érkezett térségünkbe, melyből jelentős csapadékmennyiség hullott, majd egy 2 nappal később érkező ciklon hatására folytatódott a csapadékban gazdag időjárás egészen április 28-ig.

Május

 A hónap első napjaiban hazánk időjárását a Kelet-európai-síkság felett kiépülő anticiklon és a tőlünk délre elhelyezkedő mediterrán ciklon határozta meg. Térségünket változó nedvességtartalmú, labilis légtömeg töltötte ki, mely kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának. Május 10-től pár napig egy anticiklon hatása alá kerültünk, majd frontokban gazdag időjárás következett, de nagyobb csapadék ennek ellenére sem érkezett. Május 24-én egy mérsékeltövi ciklon érte el az országot, előbb meleg nedves, majd 25-én hideg levegő érkezett, melyben a záporok mellett heves zivatarok is kialakultak. Május 27-től egy hullámzó frontvonal majd egy peremhullám tette érdekessé a Kárpát-medence időjárását. Habár a hónap során 24 napon hullott csapadék, mégis meglehetősen száraz májust hagytunk magunk mögött. Az ábrán jól látható, hogy 9 esetben még az 1 mm-t se érte el országos átlagban a csapadék mennyisége.

Megjegyzés:
A fenti összeállítás a csapadékadatok alacsony feldolgozottsági szintjénél készült, a térkép hivatalos igazolásban nem használható fel!