2022 nyarának időjárása

A tavalyi, szintén meleg nyarat követően az idei még forróbb volt. A 2022-es nyár a legmelegebb 1901 óta. Ez nem meglepő, hiszen mindhárom hónap jócskán melegebb volt a sokéves átlagnál. Az évszak során lehullott csapadékmennyiség mindössze kb. a kétharmada az 1991-2020-as értéknek, de térbeli és időbeli eloszlása is nagyon változó képet mutat.

2022-ben a nyár átlaghőmérséklete 22,8 °C volt, mely 2,0 °C-kal magasabb, mint az 1991-2020-as sokévi átlag. Az évszak folyamán ismét a magasabban fekvő területek voltak a hűvösebbek, az Észak-Magyarországi középhegységben 20°C alatti háromhavi átlaghőmérséklet is előfordult. Ezt követik a dunántúli országrész évszakos átlagai, ahol 20-22 °C közti értékek voltak jellemzőek. A legmelegebb tájunk az Alföld lett, ahogy általában minden nyáron. Itt jellemzően 22-24 °C közt alakult az évszakos átlag. Ezen belül délkeleten még melegebb tájakat találunk (Alsó-Tisza-vidék, Körös-Maros köze), Szegeden a 25 °C-ot is meghaladta a középhőmérséklet (1. ábra).

1. ábra
A 2022-es nyár középhőmérséklete °C-ban

A 2. ábrán megfigyelhetjük, hogy az egész országban melegebb volt a nyár a megszokottnál. Az eltérés mértéke mindenhol legalább 1 °C volt. A Dunántúl nyugati részén 1 és 1,5 fok közti pozitív anomáliát jegyeztünk fel. A Dunántúl keleti felén és az északkeleti országrészben (Felső-Tisza-vidék, Nyírség és a tőle észak-északnyugatra fekvő területek) 1,5-2 °C-kal volt melegebb a nyár, mint az 1991-2020-as időszakban. Hazánk középső területein a 2 °C-ot is meghaladta az eltérés a normálhoz képest. Ezen belül Budapest és Szeged térségében, a Mátrában, valamint a Mecsek vidékén 2,5°C, sőt akár 3 °C feletti anomália is előfordult.

2. ábra
A 2022-es nyár középhőmérsékletének eltérése a sokévi átlagtól

A nyár idén országos átlagban 2,0 °C-kal lett melegebb a sokéves átlagnál (3. ábra). Ha a hónapokat külön-külön nézzük, akkor a június tér el leginkább az 1991-2020-as átlagtól (+2,3 °C). Ettől csak kevéssé maradt el az augusztus, mely szintén 2 fok feletti eltérést hozott (+2,1 °C). A júliusi átlaghőmérséklet is pozitív eltérést mutat, csak az előzőeknél kevesebbet (+1,6 °C).

3. ábra
Az országos havi és az évszakos középhőmérséklet eltérése a sokévi (1991-2020-as) átlagtól 2022 nyarán (interpolált adatok alapján)

A küszöbnapok számában is megmutatkozik a nyár forrósága: idén 82 nyári napot (Tmax ≥ 25 °C) jegyeztünk országos átlagban, mely 17 nappal (és 26%-kal) több, mint a sokévi átlag. A hőség napok (Tmax ≥ 30 °C) esetén arányaiban még nagyobb volt a növekedést tapasztaltunk: 27 nap helyett 43 fordult elő országos átlagban (60%-os növekedés). A forró napok (Tmax ≥ 35 °C) száma 10 volt a sokévi átlag 3 nap helyett. Az extrém meleg nappalok után éjszaka sem tudtunk felfrissülni. Ez látható a meleg éjszakák (Tmin≥20 °C) számából is, mivel nyáron országos átlagban 7 nap volt ilyen; míg a normálérték 4 nap. Állomásainkon viszont ennél jóval magasabb értékeket is regisztráltunk. A legtöbb meleg éjszakát Budapest – Lágymányos állomáson összegeztük (47 db), de több másik településen is legalább egyhavi értékekkel találkozunk (Szeged 39 db, Siófok 30 db). Hőhullámos napokat is sokszor átéltünk a nyáron. Június és július fordulóján (június 27. és július 1. között) 5 napra emelkedett a napi középhőmérsékletet 25 °C fölé, majd egy nap kihagyással 2 újabb ilyen hőhullámos nap következett (július 3-án és 4-én). Júliusban még egyszer előfordult egy ilyen 5 napos periódus (20-24. között), amikor 25 °C feletti volt az átlaghőmérséklet. Augusztusban szintén kétszer volt hőhullám, melyek 3-3 napig tartottak (4-6. és 17-19. között). Emellett voltak még különálló napok, amikor 25 °C feletti volt a napi középhőmérséklet (június 20., július 14. és 29., augusztus 26.).

4. ábra
Az országos nyári középhőmérsékletek 1901 és 2022 között (interpolált adatok alapján)

A nyári középhőmérséklet idősora 1901 óta a lineáris trendbecslés alapján melegedő tendenciát mutat (4. ábra). Az évszakos középhőmérséklet országos átlagának változása 1901 – 2022 között +1,75 °C. 2006 óta minden nyáron 20 °C felett volt az évszakos középhőmérséklet.

 

Időszak Sorszám
június  3.
július  5.
augusztus  2.
 
nyár  1.
I. táblázat
A 2022-es nyár és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legmelegebb időszakok sorában

2022 nyara a legmelegebb nyár 1901 óta. Az eddigi legmelegebb nyári időszak 2003-ban volt, ezt előzte meg az idei, 0,5 °C-kal. Az évszak hónapjai mind nagyon előkelő helyre kerültek az elmúlt 122 év rangsorában: a június harmadik, a július ötödik, az augusztus pedig második legmelegebb lett. (I. táblázat)

5. ábra
A 2022-es nyár napi középhőmérsékleteinek eltérése a sokévi (1981-2010-es) átlagtól (°C)

A következőkben összefoglaljuk, hogyan változott a középhőmérséklet hazánkban 2022 nyarán havonta.

Június

A szokásosnál hűvösebb tavaszt követően júniusban szinte az összes napon a sokévi átlag felett alakult a napi középhőmérséklet. Csak három napon (9, 14, 15) maradt el tőle, akkor is kis mértékben. A hűvös május 29-ét követő melegedés június első napjaiban is folytatódott. Ekkor már 20 és 22 °C között alakultak a napi középhőmérsékletek. Egy kis ingadozás volt jellemző június 3. és 7. között. Egyik nap melegedés, aztán lehűlés következett, a hazánk felett átvonuló hidegfrontok és zivatarzónák miatt. Egy ilyen hidegfront okozta 9-én az átlaghőmérséklet normál alá csökkenését. Ezután ismét emelkedést mutatott a hőmérséklet, de továbbra sem ment 22 °C fölé. Majd 14-15-én megint a sokéves érték alá csökkent kb. 0,5 – 1 °C-kal. Ezt követően intenzív melegedés következett, melynek hatására 20-án már 4,5 °C-kal melegebb volt a szokásosnál (25 °C). Egy kisebb mértékű enyhülést követően (22-én a sokéves átlaggal megegyező volt a hőmérséklet) a hónap végéig egyértelmű volt a melegedés. Ekkor hazánk időjárását egy anticiklon határozta meg. Olyannyira megemelkedett a napi középhőmérséklet, hogy 27-től egy egyhetes hőhullám kezdődött. 28-tól egy meleg nedves szállítószalagnak köszönhetően dél felől még az addiginál is melegebb légtömegek érkeztek a Kárpát-medence fölé. A gyenge hidegfront és a csapadéka azonban nem hozott felfrissülést. Párás melegben 29-én és 30-án tetőzött a forróság a hónapban. Mindkét napon 27,9 °C volt a napi középhőmérséklet, mely több mint 7 fokkal haladta meg az ilyenkor szokásosat (20,8 °C). Az említett 2 napon új országos napi rekord is született. 29-én Dévaványán 38,4 °C-ig emelkedett a hőmérséklet, míg 30-án 39,6 °C-kal tetőzött a hőség Berettyóújfalu állomáson.

Július

Július első napjaiban a június végi hőhullám folytatódott, a szokásosnál több, mint 7 fokkal magasabb napi középhőmérséklettel. Másodikára virradóan egy hidegfront vonult át hazánk felett, ez pár fokkal mérsékelte ugyan a hőséget, de csak rövid ideig tartott. A Kárpát-medence időjárását 3-án és 4-én újra forró, száraz levegő alakította, így a napi középhőmérséklet ismét meghaladta a 25 °C-ot. 5-től kezdődően viszont fokozatos lehűlés következett, egy hétig a normál alatt maradtak az átlaghőmérsékletek. Ebben az időszakban egymást követték a hidegfrontok, a 11-én felettünk átvonuló mögött erős széllel hűvös levegő áramlott térségünkbe. A hónapban a leghűvösebb nap országosan a július 11. volt; ekkor 17,3 °C-nak adódott a középhőmérséklet, szemben a 21 °C-os sokéves értékkel. 12-től fokozatos melegedés következett, mivel a felettünk lévő anticiklon több napig forró, száraz levegőt jutatott kontinensünk középső területeire. Ezt a hőmérséklet-emelkedést egy 15-én érkező hidegfront törte meg, melynek hatására a következő napokban mérséklődött a nappali felmelegedés mértéke. 18-tól egy anticiklon épült ki a Kárpát-medence felett, fokozatos melegedést okozva. Ezáltal ismét a sokéves értékek fölé kerültek a napi középhőmérsékletek, 23-án ismét meghaladva a 28 °C-os napi országos átlagot. Ezen a napon új országos napi maximumhőmérséklet rekord született: 41,5°C-ot regisztráltunk Hódmezővásárhely Szikáncs és Kiskunfélegyháza állomásokon. Ez 2,5 °C-kal szárnyalta túl a korábbi 39,0 °C-os rekordot (melyet 2015-ből 3 állomás jegyzett: Békéssámson, Felcsút és Tápiószele Külsőmező). Az ezt követő napokban kisebb lehűlés következett, de még így is a sokéves értékeknél magasabb napi középhőmérsékletek jellemezték időjárásunkat. 27-29 között melegedés kezdődött, de egy érkező hidegfront véget vetett ennek. Így a hónap utolsó napjai a szokásosnál hűvösebbek voltak.

Augusztus

A hónapban a napi átlaghőmérséklet végig a sokévi átlag felett mozgott, 3 nap kivételével augusztus 21. és 23. között. A július utolsó napjait jellemző hűvösebb idő után melegedés kezdődött, és augusztus első hetében egy újabb hőhullám alakult ki. Ez nem volt olyan intenzív, mint a júliusi, egyrészt mert ez rövidebb volt, másrészt pedig a napi középhőmérsékletek sem emelkedtek 27-28 °C-ig. Ebben a pár napban egy anticiklon alakította időjárásunkat, majd ezt követően egy gyenge hidegfront hozott lehűlést augusztus 7-től. Ezután néhány napig a sokévi átlagnak megfelelően alakult a hőmérséklet. 14-től ismét erősödött a nappali felmelegedés, olyannyira, hogy ismét egy hőhullám érkezett. Ekkor a napi átlaghőmérsékletek 4-5 fokkal haladták meg a sokéves értékeket. Emellett a napi maximumhőmérsékletek is nagyon magasan alakultak: 2 napon is új országos rekord született. Augusztus 17-én Baja Csillagvizsgáló és Kübekháza gátőrház állomásainkon 37,0 °C-ig melegedett fel a levegő. A korábbi rekord 36,8°C  volt, amelyet Pécsen regisztráltunk 1946-ban. Augusztus 19-én ismét Baja Csillagvizsgáló állomásunkon dőlt meg a korábbi (szintén 1946-ból származó) rekord: 39,6 °C-ot mértünk, mely 0,4 °C-kal múlta felül az előző, debreceni csúcstartót. Augusztus 20-án egy frontrendszerrel megérkezett a lehűlés, melynek hatására 3 napra a sokéves átlag alá csökkent a hőmérséklet. Ezt követően gyenge melegedés következett, egy napra (26-án) még elérte a napi középhőmérséklet a 25 °C-ot. A meleg, nedves levegő következtében a hónap utolsó hetében végig a sokéves értékek felett maradt a napi átlag (5. ábra).