2024. április 19. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. október 29. 12:03

Folytatódik a fagymentes idő

Az első fagyok megjelenése ilyenkor már országszerte esedékes szokott lenni, idén azonban eddig még csak néhol alakult ki gyenge fagy, és a következő napokban sem kell számítani komoly lehűlésre. Csapadék azonban több napon is várható majd, mely hátráltatja az őszi búza vetését és a kukorica aratását is.

Az elmúlt egy hét során egy komolyabb csapadékhullám fordult elő az országban, szombaton és főleg vasárnapra koncentrálódva. Szinte országszerte esett, de nem egyenlő mértékben: délnyugaton és az északi országrészben hullott jelentős (10-20 mm) mennyiség (1. ábra). Sokfelé 5 mm, sőt a Dunántúl északnyugati felén 2 mm alatt maradt a csapadék mennyisége. Egy elgyengült front kedden okozott a nyugati határszélen többnyire kisebb csapadékot. A szeptember vége óta lehullott sok eső hatására az ország nagy részén telítetté vált a talajok felső fél méteres (2. ábra), északon és nyugaton felső egy méteres rétege (3. ábra). A hétvégi csapadékkal érintett területeken továbbra is sáros a talaj, azonban főleg a Dunántúl északnyugati és az Alföld déli részén a felső talajréteg már sokat szikkadt (4. ábra).
A hőmérséklet az elmúlt napokban az átlag fölött alakult, a maximumok többnyire 15 és 20 fok közé emelkedtek, csak a tartósabban felhős-ködös, vagy esős vidékeken és napokon volt ennél pár fokkal hűvösebb. Ugyanakkor délen többször a 20 fokot is meghaladta kissé a hőmérséklet csúcsértéke (5. ábra). Fagy két méteres magasságban az elmúlt napokban nem fordult elő, eddig az ősszel csak néhol alakult ki gyenge fagy, az ország döntő részén eddig még nem hűlt 0 fok alá a hőmérséklet.

Az esős idő, a sáros talaj sokáig akadályozta a mezőgazdasági, szántóföldi munkákat, de az elmúlt napok sokfelé szárazabbra fordul időjárása már újra egyre inkább lehetővé tette azokat. Így a kukorica aratása és az őszi kalászosok vetése is folytatódhatott. A még az esők előtt elvetett árpa és búza a legtöbb helyen szépen fejlődik, többnyire 1-3 leveles állapotban van. Főként az északkeleti országrészben azonban, ahol a sok csapadék hatására foltokban víz borítja a talajt, hiányos a kelés.
A repcének szintén nagyon jót tett a csapadék, a száraz időben gyengén, egyenetlenül kelt állományok sokat egységesedtek és fejlődtek az utóbbi pár hétben, többnyire 6-8 leveles fejlettségűek.
A kedvező időjárásban a vetések kellően meg tudnak erősödni a tél beállta előtt. A csapadékos, enyhe, fagymentes idő sokféle gombának is kedvez, melyek erdőn-mezőn bújnak elő (6. és 7. ábra).

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeken az október közepére vonatkozó állapotokat láthatjuk. A legzöldebb növényzet továbbra is erdeinkben figyelhető meg, míg például az Alföld középső részein és a Viharsarokban nagy területen látható a csupasz talajra, száraz növényzetre jellemző alacsony érték (barna foltok). A változást mutató térképen erőteljes csökkenés főleg az erdős tájainkon látható, egyre jobban színesednek a lombok. Az anomália térképen jelentős pozitív eltérés jellemzi az ország jelentős részét, vagyis az átlagosnál fejlettebb, zöldebb a vegetáció. Ez magyarázható a csapadékosra fordult időjárással, valamint az enyhe idővel. A leveleket ugyanis még nem érte fagy az ország döntő részén. A főleg szántókkal borított területeken kis negatív eltérés a jellemző, amit részben a korábbi évek átlagánál kisebb területen vetett repce magyaráz, részben pedig az, hogy a csapadékos idő miatt késett az őszi kalászosok vetése, és így a kelés is.

Az előttünk álló egy hétben változékony, de továbbra is enyhe időre van kilátás. Bár napos időszakokra is számíthatunk, gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé pára- és ködfoltok is előfordulhatnak. Több időjárási front is átvonul térségünk fölött, így csapadék több napon is várható az ország területén, inkább csak a vasárnap ígérkezik száraznak. Összességében a jelenlegi számítások szerint többnyire 5-15 mm közötti csapadék valószínű a következő 6-8 nap során, azaz a talaj vízkészlete növekedni fog.
A hőmérséklet az eddigiekhez képest pár fokot csökken mától, majd az előttünk álló 6-8 nap során már lényegesen nem változik. A maximumok többnyire 10 és 17 fok között alakulnak majd. A hajnali hőmérséklet jellemzően nulla fok fölött marad, inkább csak vasárnap és hétfőn reggel lehet a fagyzugos helyeken gyenge fagy. Csütörtökön, pénteken és szombaton sokfelé meglehetősen szeles idő várható.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. október 29.


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2020. október 28-ig (mm)


2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2020. október 28-án (%)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2020. október 28-án (%)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2020. október 28-án (%)


5. ábra
Maximum hőmérsékletek 2020. október 27-én (Celsius fok)


6. ábra
Csiperke Miskolc térségében 2020. 10. 23-án
fotó: Kovács Attila


7. ábra
Vargánya Miskolc térségében 2020. 10. 26-án
fotó: Kovács Attila