2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. december 5. 12:11

Növekszik a nedvességkészlet a talajban

December az enyhe ősz után meghozta a téli időt, a hideget, a fagyot, északkeleten pedig a havat is. Az őszi vetéseket ez immár megerősödve, kedvező állapotban érte, ezzel párhuzamosan pedig a talaj nedvességgel való feltöltődése is jól halad. A folytatásban lassú enyhülés, a jövő hét elején újabb csapadékhullám esedékes.

Kicsit az őszre visszatekintve összegzésként elmondhatjuk, hogy szeptemberben a Dunántúl nyugati, délnyugati felén és a Tiszántúl északi harmadán volt a sokéves átlagnál lényegesen, mintegy 15-40 mm-rel szárazabb, az ország többi részén az átlagosnak megfelelő mennyiségű, vagy kevéssel a fölötti csapadék hullott. A hónap első fele főként a keleti országrészben volt meleg, majd szeptember közepén lehűlt az idő, bő tíz napon át az átlagosnál hidegebb volt, és az első őszi fagyok is megjelentek.
Októberben döntően száraz időjárás uralkodott, a hónap csapadékösszege lényegesen elmaradt a sokéves átlagtól. A hónap eleji hideget és fagyokat hosszan tartó vénasszonyok nyara, és rekord melegeket hozó, száraz időszak követte. Ez kedvező volt a kukorica aratására, az alacsony szemnedvesség kialakulásához és a gombás megbetegedések sem tudtak kialakulni, elszaporodni, az őszi vetések azonban nagyon várták az esőt.
November összességében esős (többfelé 100 mm-t meghaladó havi csapadékösszeggel), nagyon enyhe időt hozott, így az őszi kalászosok megerősödtek, a korábban egyenetlenül kelt táblák egységesedtek, a talaj nedvességgel való feltöltődése megkezdődött (1. ábra).

Az elmúlt egy hét során két nagyobb csapadékhullám is átvonult hazánk fölött: előbb múlt szerdán-csütörtökön, majd hétfőn. Összességében 10 és 30 mm közötti mennyiség hullott, délkeleten esett a kevesebb (2. ábra). A hétfői csapadék az ország északi, északkeleti részén hó formájában érkezett, mely meg is maradt, így ezeken a tájakon 5-10 cm-es összefüggő hóréteg alakult ki (3. ábra). A talaj felső 50 cm-es rétegét telítettség közeli állapot jellemzi az ország nagyobb részén, a Tiszántúlon egyelőre még kevesebb a nedvesség ebben a rétegben (4. ábra). A talaj mélyebb részén egyelőre bőven van hely a további téli csapadéknak.
A hőmérsékletben a meteorológiai tél jelentős csökkenést hozott, főleg a havas északkeletre. A minimumok például szerdán országszerte 0 Celsius fok alatt, a havas részeken -10 fok közelében alakultak (5. ábra), és napközben is csak kis területen engedett a fagy. Szerdától a magasban intenzív melegedés kezdődött, így a Kárpát-medencére ilyenkor oly jellemző úgynevezett hidegpárna alakult ki. A medence alját, a felszín közeli néhány száz méter vastagságban erősen lehűlt, beködösödött légréteg tölti ki, melyet csak intenzív hidegfront tud kisöpörni. A hideg északkeleten a hó védi a talajt és a szántóföldi növényeket az erős lehűléstől, csak a felszín közeli rétege van megfagyva a talajnak, 5 cm mélyen országszerte pozitív értékeket mérünk. 20 cm-en a talajhőmérséklet többnyire 3 és 5 fok között alakul.   

A vegetáció a hideg idővel nyugalmi állapotba került, az őszi vetések kellően erősek, kifejezetten kedvező kilátásokkal indultak a télbe.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár, Kecskemét és Nyíregyháza körüli terültre vonatkozó agrogramokon* (6., 7. és 8. ábra). Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére. Az ország döntő részén a csapadékösszeg az ideális közelében, többfelé a fölött jár, a fölső talajrétegek pedig feltöltődtek nedvességgel. A Tiszántúlon kevesebb csapadék öntözte a földeket, így arrafelé kevésbé mélyen nedves a talaj. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz hatására.

A következő egy hét során változékony, fokozatosan enyhülő időjárásra számíthatunk. Hétfőn-kedden várható majd egy markáns frontrendszer, mely jelentősebb esőt (kezdetben északkeleten ónos esőt is) hozhat. A jelenlegi számítások szerint ezúttal keleten várható a nagyobb mennyiség, akár 5-15 mm is, nyugaton ennél kevesebb. Kezdetben folytatódik a borongós, párás idő kicsi napi hőingással, majd a hétfői fronttal megélénkülő légmozgás hatására emelkedni kezd a hőmérséklet. A hó északkeleten ennek és a csapadék hatására nagy valószínűséggel elolvad. A jövő hét közepén éjjel kevéssel 0 fok alatt, napközben kevéssel a fölötti hőmérsékletek várhatók. A talaj lehűlése folytatódik, majd a jövő héten ez a tendencia megáll. Nagyobb talajfagy kialakulása egyelőre nem valószínű.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2019. december 5.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2019. november 30-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 10 nap csapadékösszege 2019. december 4-ig (mm)


3. ábra
Hóvastagság 2019. december 3-án reggel (cm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. december 4-én (%)


5. ábra
Napi minimum hőmérsékletek 2019. december 4-én (Celsius fok)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. december 4-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2019. december 4-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. december 4-ig
(részletes magyarázat a szövegben)