2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. március 19. 12:39

2019. márciusi helyzetkép

A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Európában például jellemzően jó állapotúak az őszi vetések köszönhetően az enyhe télnek, jelentősebb fagykár nincs, a déli és középső területeken viszont egyre nagyobb a csapadékhiány. Ezzel együtt már az első termésbecslések is elkészültek. A vegetációs időszak második felében járó déli féltekén, a nagy termelő országokban, Brazíliában és Argentínában folytatódott a kultúrnövények számára kedvező idő. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett főbb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze.

A műholdas méréseken alapuló legfrissebb globális VHI index térkép (1. ábra) alapján a természetes és a kultúrnövényzet nincs jó állapotban (vörös területek) Afrika délnyugati területein és Ausztrália nagy részén. Európában is sokfelé és a Balti államoktól Ukrajna keleti szélén keresztül egészen Kazahsztánig terjedő széles sávban is jelentős negatív eltérést mérnek a műholdak. A szántóföldi növények a vegetációs időszak második felében járó déli féltekén aszály miatt szenvednek Dél-Afrikában és Ausztráliában (2. ábra), Dél-Amerika nagy termőterületein azonban többnyire jó állapotúak a növények. A legelőket elsősorban Afrika délnyugati részein sújtja szárazság (3. ábra). Az északi félteke mérsékelt szélességein egyelőre csak az enyhébb éghajlatú  területeken indult el a vegetáció fejlődése. A februári csapadékösszeg átlagtól vett eltérésének globális térképe (4. ábra) mindezeket megerősíti, valamint a nedvesség egyenlőtlen és szélsőséges földi eloszlását is szemlélteti.


Európa

Összefoglalva a telet agrometeorológiai szempontból, Európában az átlagostól enyhébb időjárás uralkodott (5. ábra). A legenyhébb idő a Hollandiától Németország északi részein át, egészen a Balti államokig terjedő széles sávban volt, ahol 2-4 Celsius fokkal haladta meg a szokásos értéket a téli középhőmérséklet. Nagyobb hideghullám nem fordult elő a télen (6. ábra), a hideg napok száma jellemzően jóval elmaradt az átlagostól (7. ábra). A téli csapadékösszeg eloszlása nagyon egyenlőtlen volt (8. ábra), míg egyes helyeken az 50 mm-t sem érte el az évszakos összeg, addig máshol a 300-400 mm-t is meghaladta. A legnagyobb hiány az Ibériai-félszigettől Olaszország északi részein át a Kárpát-medencéig húzódó sávban alakult ki (9. ábra), míg az Alpok északi oldalán, valamint Német-, Cseh- és Lengyelország területén az átlagosnál több hullott. Számottevő fagykár az őszi vetésekben nem fordult elő a kontinensen.

A február 1. és március 10. közötti időszak európai időjárásában az extremitást is a csapadékhiány adja (10. ábra), illetve a Kárpát-medencétől északra, északkeletre kialakult átlagostól lényegesen magasabb hőmérséklet. Klimatikus csapadéktöbblet van Európa északi, északnyugati felén, míg délen, délkeleten vízhiány alakult ki (11. ábra).

Hazánkban, Kelet-Szlovákiában, Romániában, Bulgária északi, illetve Ukrajna déli részén a csapadékhiány még tavaly ősszel kezdődött, a télen pedig a hiány tovább nőtt. Az őszi vetéseket ez rendkívül károsan érintette, e miatt kisebb a repce vetésterülete, valamint vannak olyan ősszel vetett táblák, amiket az elégtelen fejlődés miatt ki kell szántani és újra kell vetni. Portugáliában, Spanyol- és Olaszországban az öntözéshez a víztározókban alacsonyak a vízszintek, ha nem jön még a tavasszal jelentős csapadék, akkor nyáron súlyos gondok lehetnek.

Franciaországban a száraz ősz után a vetések tavaszra döntően helyrejöttek. Viszont a repce termésterülete az átlaghoz képest mintegy 11%-kal, az előző évihez képest pedig 17%-kal csökkent. A rossz állapotú táblákat még ezen túl is újra kell vetni, többfelé ez már meg is történt. Az enyhe tél végi, tavasz eleji időjárás miatt a tavaszi árpát egy hónappal az átlagos előtt el is vetették.

Németországban a tavalyi nagy aszály miatt mintegy 25%-kal csökkent a repce vetésterülete az előző évihez képest, az őszi kalászosok termőterülete viszont nőtt. A tél során a 2018-ban felhalmozódott hatalmas csapadékhiány nagyrészt pótlódott a talajban.

Ukrajnában alapvetően jó állapotúak az őszi vetések, a korai tavasz pedig általában jó termésátlagokat ígér. A déli területeken jelentkező csapadékhiány jelenthet gondot, ha nem jön jelentős mennyiségű eső a közeljövőben.

A JRC által készített első termésbecslésnek még nagy a bizonytalansága, és így főleg hosszabb távú trendeken és a sokéves átlagokon alapul. Ezzel együtt érdemes ezeket átfutni, hiszen már most is látszanak eltérések. Bár még nagyon sok minden történik a terméssel az aratásig, de ha a folytatásban az átlagos közelében alakulna az időjárás, akkor körülbelül az 1-5. táblázatokban bemutatott eredmények születnének. Ezek alapján megállapítható, hogy EU-s szinten magasabb termés mutatkozik őszi búzából és árpából, míg repcéből a tavalyinál több, de az öt éves átlagnál kevesebb. Ukrajnában őszi búzából magasabb, míg őszi árpából alacsonyabb termésátlag valószínű. Magyarországra mindhárom növényre rosszabbak a kilátások az átlagnál, ami az aszályos ősz és a száraz téli végi - tavasz eleji időjárás miatt nem is meglepő.


Egyesült Államok

Az elmúlt hetekben ismét szélsőségesen alakult az időjárás. A februári heves viharok március első felében is folytatódtak. A Nagy Síkság északi részén hóviharok pusztítottak, délebbre pedig aszály sújtja a legelőket. Délkeleten szokatlan meleg sietteti a növények fejlődését, és teszi sebezhetővé őket a tavaszi fagyokkal szemben. A hóolvadás és nagy mennyiségű csapadék következtében a már februárban megkezdődött árvizek fokozódtak a közép-nyugati térség északi részén.  


Dél-Amerika

Argentína kulcsfontosságú mezőgazdasági területeit a februári száraz időszak után záporok öntözik. Brazíliában szintén heves záporok teremtenek kedvező körülményeket a másodvetésű kukorica és gyapot fejlődéséhez.


Ausztrália

A keleti országrész középső termőterületein forró, nagyrészt száraz időjárás uralkodott februárban. A korai vetésű, szárazságtűrő nyári növények betakarítása a szokásosnál korábban megkezdődött. Összességében a vízellátottság az öntözött növények számára megfelelő volt, de a víz helyi szinten korlátozottan állt rendelkezésre, ami csökkentheti az öntözött növények terméshozamait. Március első felében lokális záporok enyhítették az aszályt.


Dél-Afrika

A kukorica öv nyugati részén a forró, száraz időjárást csak átmeneti záporok enyhítették. Ennél kedvezőbbek a körülmények a kukorica keleti termőterületein. A szárazság továbbra is gondot okoz KwaZulu-Natal esővel táplált cukornád ültetvényein.


Dél és Délkelet Ázsia

India északi részén a repce és a búza számára egyaránt kedvezőek a körülmények. Indonéziában záporok segítették a rizs és a pálmaolaj jó terméskilátásait. Ugyanakkor a Fülöp-szigeteken az átlagosnál szárazabb időjárás csökkenti a tavaszi növények várható hozamait.


Az időjárás az egész világon döntően befolyásolja a mezőgazdasági termelést, különösen a növénytermesztést. A nagy termőterületeken bekövetkező időjárási szélsőségek, vagy azok hiánya pedig a világpiacra, így a magyarországi mezőgazdasági árakra van nagy hatással. Például egy nagy kiterjedésű, jelentős aszály, áradás vagy tavaszi fagy jelentős mértékben hat a termés várható mennyiségére és minőségére. Ezen hosszú távú hatások ismeretében előre föl lehet készülni a világpiac várható alakulására. Ebben a cikkünkben többek között az Európai Bizottság hivatalos értesítőjének (MARS), illetve az USA Mezőgazdasági Minisztériumának kiadványának (WASDE) segítségével foglaljuk össze azokat az aktuális agrometeorológiai információkat a világból, melyek a hazánkban is nagy mennyiségben termesztett kultúrákat érinti.


A legnagyobb termelő országok növénykultúránként, amelyekre érdemes figyelni:

    * búza: EU, Kína, India, USA, Oroszország
    * kukorica: USA, Kína, Brazília, EU, Argentína, Ukrajna, India, Mexikó, Kanada, Indonézia, Dél-Afrika
    * repce: Kanada, Kína, India, EU
    * napraforgó: Oroszország, EU, Ukrajna, Argentína
    * szója: USA, Brazília, Argentína, Chile, India

 


2019. március 19.


1. ábra
VHI Index 2019. március első dekádjában (forrás: www.fao.org)
(VHI: Vegetation Health Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott komplex index, mely röviden összefoglalva a növényzet egészségi szintjét mutatja: a zöld értékek egészséges, míg a sárga és vörös színek az aszályos növényzetet mutatják. A szürke, kék és rózsaszín területek hiányos adatokat, felhős és havas területeket jelölnek. A sivatagi részek értelmezése hosszabb leírást kíván.)


2. ábra
ASI Index szántóföldi kultúrákra 2019. március első dekádjában (forrás: www.fao.org)
(ASI: Agricultural Stress Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott index, mely azt mutatja, hogy a mezőgazdasági kultúrákat az aszály milyen mértékben sújtja: a zöldtől a vörösig terjedő színek az aszállyal érintett terület arányát mutatja (a zöld jelenti a 10%-nál kisebb, a vörös pedig a 85%-nál nagyobb értékeket). A szürke területeken nincs szántóföldi kultúra, a kékkel jelölt részeken pedig a növényzet szezonon kívül, nyugalomban van.)


3. ábra
ASI Index legelőkre 2019. március első dekádjában (forrás: www.fao.org)
(ASI: Agricultural Stress Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott index, mely azt mutatja, hogy a mezőgazdasági kultúrákat az aszály milyen mértékben sújtja: a zöldtől a vörösig terjedő színek az aszállyal érintett terület arányát mutatja (a zöld jelenti a 10%-nál kisebb, a vörös pedig a 85%-nál nagyobb értékeket). A szürke területeken nincs legelő, a kékkel jelölt részeken pedig a növényzet szezonon kívül, nyugalomban van.)


4. ábra
A február havi csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól (%). (forrás: www.fao.org)
(A vörös színű területeken csapadékhiány, a kék színű területeken csapadéktöbblet volt,
a szürke színű területek sivatagok.)


5. ábra
A téli átlaghőmérséklet eltérése a sokéves átlagtól (Celsius fok)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


6. ábra
A télen előfordult legalacsonyabb hőmérséklet (Celsius fok)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


7. ábra
A télen előfordult hideg napok (a napi minimumhőmérséklet alacsonyabb volt 0 Celsius foknál)
számának eltérése a sokéves átlagtól (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


8. ábra
A téli csapadékösszeg (mm)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


9. ábra
A téli csapadékösszeg a sokéves átlag arányában (%)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


10. ábra
Szélsőséges időjárású területek Európában 2019. február 1. és március 18. között
(vörös csíkozás: csapadékhiány, barna pontozott terület: hőösszeg többlet)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


11. ábra
Klimatikus víz egyenleg 2019. február 1. és március 10. között (mm)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


1. táblázat
Őszi búza termésbecslés (az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2018-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2018-as év százalékában)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


2. táblázat
Őszi búza termésbecslés nem EU-s országokra (az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2018-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2018-as év százalékában)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


3. táblázat
Őszi árpa termésbecslés (az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2018-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2018-as év százalékában)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


4. táblázat
Őszi árpa termésbecslés nem EU-s országokra (az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2018-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2018-as év százalékában)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


5. táblázat
Őszi káposztarepce termésbecslés (az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2018-as termésátlag (t/ha), MARS termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2018-as év százalékában)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)