2024. április 19. péntek
Hírek

HungaroMet: 2013. május 3. 11:24

Elkezdődött a zivatarszezon

Az elmúlt napokban már elég jól látszott az előrejelzésekben, hogy május 2-ától megváltozik időjárásunk, és az addigi szárazabb idő után egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A légkör nem tréfálta meg az előrejelzőket, és valóban többfelé volt dörgés, villámlással kísért erős záporeső, sőt néhol heves kísérőjelenségek is előfordultak.

A hosszúra nyúlt tél után április második felében beköszöntött a rövidke tavasz, majd április végén, május elején már július közepének beillő hőmérsékleteket is mértek. Bár már télen is előfordultak néhol zivatarok, de olyan nagy területre kiterjedően, mint tegnap (2013. május 2.) idén először találkozhattunk velük (1. ábra).

 1. ábra

1. ábra
Villámsűrűség 2013. május 2. 8 óra (6 UTC) és május 3. 8 óra között


Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ezzel a nappal beköszöntött a zivatarszezon. Bár a talaj vízkészlete az alsóbb rétegekben még megfelelőnek mondható, a felső rétegek már elég sok vizet veszítettek, így jól jött a növényeknek a csapadék utánpótlás, legalábbis ott, ahol számottevő mennyiségű hullott (2. ábra)

 2. ábra

2. ábra
Csapadékösszeg 2013. május 2. 8 óra (6 UTC) és május 3. 8 óra között


A májustól augusztusig terjedő időszakban fordul elő a legtöbb zivatar hazánkban. Az éghajlati adatokból jól látható, hogy az év legcsapadékosabb hónapjai szintén erre az időszakra esnek, vagyis ezen csapadék nagy része záporokból, zivatarokból hull. Ezt az időszakot konvektív időszaknak (konvekció: függőleges tömegátrendeződés folyadékban, gázban; a meteorológiában függőleges irányú fel és leáramlást jelent) is hívjuk, ekkor gyakran jelennek meg gomolyfelhők (Cumulus, jele: Cu) az égen, és ha kedvezőek a feltételek, akkor ezek igen magara nőhetnek és zivatarfelhővé (Cumulonimbus, jele: Cb) fejlődhetnek. Ezen felhőkben, illetve környezetükben az erős intenzitású csapadék és jégeső mellett viharos széllökések is előfordulhatnak. Tegnap a fejér-megyei Felcsúton 84, a Dunaújváros melletti Tass községban 109 km/h-s széllökést regisztráltak az automaták.

Az előrejelzések szerint a következő napokban sem maradunk záporok, zivatarok nélkül, hol több, hol kevesebb helyen számíthatunk megjelenésükre. Fontos megjegyezni, hogy ezen jelenségek pontos térbeli és időbeli előrejelzése erősen korlátozott (függetlenül hevességüktől), főként a gyors változásuk és rövid élettartamuk miatt. Zivatar megfigyelését, illetve a hozzá kapcsolódó esetleges jelenségekről (felhőszakadás, szélvihar, jégeső stb.) készített megjegyzéseket, képeket a MET-ÉSZ rendszer segítségével be lehet küldheti (illetve meg lehet nézni), ezzel is segítve az előrejelzők, viharjelzők munkáját. A zivatarok kialakulási esélyeiről, és erősségükről a folyamatosan frissülő veszélyjelzés oldalon lehet tájékozódni. Az oldal mobil változatának címe: m.met.hu/riasztas