A lakosságot érő UV besugárzás alakulása hazánkban 2017 nyarán

Az OMSZ majdnem két és fél évtizedre visszatekintő UV sugárzási mérési adatsora alapján megállapítható, hogy 2017 nyara a legerősebb UV sugárzású időszakok közé tartozik. Idén a nyári ózonhiány kiemelkedően nagy volt, amita gyakoribb nyári mediterrán beáramlás, vagy klímánk „mediterránosodása” okozott, ami szükségszerűen gyakoribb és sok esetben jelentősebb nyári ózonhiányt és erős UV sugárzást eredményezett.

A nyári időszak (május–augusztus) alatti teljes UV besugárzási energiát tekintve a besugárzási tabella első harmadában van, de például Kékes e nyári UV besugárzása a negyedik helyen, Kecskemété pedig a második helyen áll a 23 nyár rangsorában. Az 1. ábrán láthatjuk a nyári időszakra számolt teljes UV besugárzási energia értékeinek 1995 és 2017 közti menetét.

Annak tekintetében, hogy a napi maximális érték hány napon érte el a figyelmeztetési küszöböt (7,5 UV Index), 2017 nyara 43 nappal az ötödik a 23 év rangsorában (2015, 2012, 2016 és 2000 előzi meg). De mit szűrhetünk le ezekből az információkból?

Elsőként nyilván azt, hogy továbbra is kiemelt fontosságú az UV sugárzás nagypontosságú mérése, az adatok nyomon követése és vizsgálata. A lakosság számára pedig ennek az az üzenete, hogy mindenkinek (és elsődlegesen a 18 év alattiaknak) fokozottan kell ügyelni a napon tartózkodásra a nyári időszakban és figyelni kell az OMSZ honlapján, valamint a Meteora mobil alkalmazásban megjelenő, a másnapra vonatkozó UV előrejelzést. A további konzekvenciák már inkább szakmai szempontból érdekesek.

Elsőre ellentmondónak tűnhet, hogy nem áll teljesen összhangban 2017 nyarának a kétféle tabellán elfoglalt helye. A teljes nyári időszakra vonatkozó össz-besugárzási energia alapján nincs annyira az élmezőnyben, mint a figyelmeztetési napok alapján. Mi lehet ennek az oka?

Nos, egyrészt általában egy éles határ meghúzásával adódó küszöbérték (jelen esetben 7,5 UV Index) használatával számított statisztika egy folytonos effektus jellemzésére nem igazán szerencsés, mert lehet, hogy például egy amúgy nagyobb össz-besugárzású évben sok volt a 7,3–7,4 UV Index körüli maximum, amik épp nem érték el a küszöböt, de egészében a napi össze-besugárzásokban több volt a nagyobb érték, mint a másik évben. Másrészt pedig azt jelentheti, hogy nagyobb gyakorisággal fordult elő derült égbolt a dél körüli órákban 2017 nyarán, mint a teljes besugárzás szempontjából 2017-et megelőző évek nyári időszakaiban, valamint, hogy az ózontartalom az ilyen napok esetében alacsonyabb volt, mint a többi év derült napjain. Az utóbbi 20 év során teljesen általánossá vált nyári ózonhiány kiemelkedően nagy volt ez év nyarán, az egyik legnagyobb az OMSZ ózon méréseinek közel 50 éves történetében. Ennek érzékeltetésére a I. táblázatban az ózontartalom havi átlagainak az adott hónap sokéves átlagától való eltérését tűntettük fel a nyári hónapokra az utóbbi 21 éves időszakra (1997–2017), illetve a teljes nyári időszakra vett eltérések is láthatóak a táblázatban. Rögtön szembetűnik, hogy majdnem az összes érték negatív: a 84 hónapból mindössze kilenc esetében volt az eltérés pozitív (ezeket pirossal színeztük a táblázatban), azoknak is nagy része 1% körüli, tehát igazából nem tekinthetjük őket ózontöbbletnek. Ez a kép mindenképpen a klímánk változását sejteti okként: az alacsonyabb ózon mennyiségnek kedvező feltételek szignifikánsan gyakrabban fordulnak elő, mint korábban. Az effektus trendje se bíztató, ha a teljes időszakot nézzük. A 2. ábrán a teljes ózontartalom nyári átlagos eltéréseinek menetét tűntettük fel az OMSZ teljes mérési időszakára (mivel a nagypontosságú operatív spektrofotometrikus teljes ózontartalom-mérés 1969 júniusában kezdődött, 1969-re még nem lehet nyári átlagot képezni). A jobb átláthatóság érdekében szofisztikáltabb trend (szakaszolt trend, mozgóátlag stb.) helyett egyszerű lineáris trendet mutatunk be, az effektus így is egyértelmű és szembetűnő, valamint meglepő képet mutat, különösen az utóbbi két évtizedet illetően, amikor pedig egyértelműen az ózon regenerációja van folyamatban. Az utóbbi két évtized nyarain kirívóan az ózon hiányok a jellemzőek, sokkalta inkább, mint az ózoncsökkenés évtizedei alatt. Gondoljuk csak el, hogy milyen jelentős perturbáló hatásnak kell működnie! Történik mindez annak ellenére, hogy az éves ózonátlagokban enyhe növekedést tapasztalunk. Ráadásul 2017 ebben a tekintetben élen áll; a 2017-es teljes nyári ózonhiány a 9. helyen áll a 48 év rangsorában, de ha csak körülbelül az utóbbi két évtizedet, azaz az ózon regenerációjának időszakát vesszük figyelembe, „holtversenyben” második helyezett.

Egy ilyen jelentős, legalább két évtizedig fennálló perturbációs hatás csakis a klíma változásával magyarázható. A felelős elsősorban a nyári mediterrán beáramlások gyakoribb megtörténte lehet, ugyanis az alsó sztratoszféra dinamikája és kémiája, illetve dinamikai kölcsönhatása a felső troposzférával (anyagcsere a két réteg között, főként bizonyos típusú nagytérségű jelenségek – elsősorban cut-off ciklonok – esetén) azt eredményezi, hogy az ózontartalom átlagos viszonyok között a földrajzi szélesség növekedésével növekszik. Következésképpen a gyakoribb nyári mediterrán beáramlás, vagy klímánk "mediterránosodása" szükségszerűen gyakoribb és sok esetben jelentősebb nyári ózonhiányt eredményez.

A 2017-es nyár rekordközeli ózonhiánya azt is jelenti, hogy ha kicsivel kevésbé felhős, vagy aeroszolban valamivel szegényebb lett volna ez a nyár, akkor új nyári UV besugárzási rekord is születhetett volna.

Tóth Zoltán

Kapcsolódó oldalak: