2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2017. június 19. 15:57

Gyümölcs- és gabonaérlelő meleg, napos idő

A múlt hét második felének sokfelé csapadékos, az átlagosnál kissé hűvösebb időjárása után a héten jellemzően napos, meleg időben lehet végezni a mezőgazdasági munkákat, záporok, zivatarok egy-egy hidegfronthoz kötődően szerdán és pénteken várhatók.

A múlt pénteken sokfelé, szombaton elsősorban a keleti országrészben, vasárnap pedig az Alföld déli részén esett több-kevesebb eső, így a talaj felső rétege sokfelé átnedvesedett, de a közepes illetve jelentős aszállyal sújtott területek így is nagyobb területet foglalnak el az országban, mint az enyhe mértékben aszályos illetve nem aszályos területek. Az elmúlt két hét sokéves átlagát alapul véve a talajból hiányzó csapadék 5 és 25 mm közötti, északon kevesebb, délen több. Az előttünk álló héten a jelenlegi számítások szerint tovább nő ez a hiány, összesen 2 és 5 mm közötti csapadékra van kilátás. Szerdán elsősorban a keleti országrészben, pénteken országszerte többfelé öntözi majd több-kevesebb eső a talajt elsősorban záporok, zivatarok formájában, és helyenként vasárnap is esni fog.

A talaj felső 20 cm-es rétegének hőmérséklete jellemzően 19 és 22 fok között alakul. A héten intenzíven melegedés várható, és a hét végére eléri a 24-27 fokot a talajhőmérséklet.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegekben tovább nőnek a különbségek az ország egyes tájai között. Északon 400 és 440 foknap között van ez az érték, az ország déli felén jellemzően 430 és 480 foknap körül járunk. A hegyvidéki területeken jóval a fentiek alatt alakulnak a hőösszegek. Az 1. és 2. ábrán Nyíregyháza és Kaposvár ezen hőösszegeit mutatjuk be az idei és a 2016-os mérésekkel, a sokéves átlaggal, valamint előrejelzéssel. Ezek szerint jóval az átlag fölött, a tavalyi értékek körül illetve kevéssel a fölött járnak a hőösszegek.

Vegetációs index (NDVI) térképünk még kedvező képet mutat az országról. Az erdők már elérték maximális NDVI értéküke. Többfelé látni nagyon alacsony értékeket, ezek külszíni bányák, beépített területek, de néhol bevetetlen táblák is előfordulnak. A kalászosok és a repce az érés stádiumában jár, míg a kukorica és a napraforgó intenzív növekedésben van, bár ehhez már sokfelé öntözést igényel. Hamarosan elérhető lesz oldalunkon az NDVI két időlépcső között (8 nap alatt) bekövetkezett változásának térképe is, ahol ezek a folyamatok igen szemléletesen kirajzolódnak.

A héten alapvetően napos, az átlagosnál melegebb időre van kilátás. A hét közepén lehet több felhőre számítani, ekkor szerdán és pénteken frissítő záporok, zivatarok is kialakulnak, melyekből komolyabb csapadék csak helyenként valószínű. Többnyire száraz lesz a levegő, a legmelegebb órákban 30% körül alakul a relatív nedvesség, és éjszaka is 60% körül várható a páratartalom. A száraz melegben fokozott párolgásra kell számítani. A szél a déli, kora délutáni órákban többfelé megélénkül, erős szélre elsősorban az északi országrészben pénteken kell készülni. Permetezésre a reggeli és esti órák lesznek a legalkalmasabbak.

A héten kánikulai meleg várható, a gyenge hidegfrontok ellenére is az ország nagy részén minden nap 30 fok fölé melegszik a levegő, és hajnalban is eleinte 15-20 fokig, később 18-23 fok közé hűl le a levegő.

Készült: 2017. június 19.


1. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Nyíregyháza


2. ábra: Effektív (a növények számára hasznosítható) hőösszegek; Kaposvár