2024. április 20. szombat
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2017. március 13. 15:39

Lassan melegedő, a hét végéig száraz idő

Az előttünk álló héten napról-napra melegszik majd az idő, a hét végére megszűnnek az éjszakai fagyok, számottevő csapadék pedig leghamarabb majd szombattól valószínű. A hideg éjszakák egyelőre visszafogták, visszafogják a növények hamar beindult fejlődését, amely nem is baj, hiszen a túl korai tavasznak nagy a rizikója. A sarkvidéken ugyanis ilyentájt éri el a hó- és jégtakaró a maximális kiterjedését (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sarki tengerjég kiterjedése jelenleg rekord alacsony). Sok még a hideg arrafelé, amiből mi is szoktunk kapni több hullámban is tavasszal.

Az elmúlt napokban éjszakánként sokfelé volt fagy 2 m magasan is az országban, -3, -7 Celsius fok is előfordult. Ezzel együtt a napi középhőmérséklet még így is az átlagos fölött alakul 1-2 fokkal. Jelentősebb csapadék legutóbb péntekre virradóan és pénteken napközben fordult elő, de az sem az egész országban. A legtöbb a Pécs-Kiskőrös-Budapest vonalban hullott (10-20 mm), a keleti országrész ebből teljesen kimaradt. Így a talaj nedvességtartalmában jelentős különbség alakult ki, az említett vonal környezetének kivételével a talaj fölső rétegei egyre szárazabbak. A talaj a fölső 20 cm-es rétegének hőmérséklete meglehetősen egységesen, országszerte 6 Celsius fok körül van. A száraz, szeles időben az elhanyagolt, gazos, bozótos területeken nagy a tűz veszélye.

Az előttünk álló héten kissé változékony, szeles, az átlagosnál enyhébb időre számíthatunk. A változó felhőzet mellett szinte minden nap és mindenhol várható legalább néhány órás napsütés. A több felhő majd a hét végén érkezik. Csapadék eleinte csak elszórtan hullhat mutatóban, jelenősebb mennyiség szombattól eshet. Gyakran lesz szeles az idő: különösen csütörtökön lesz sokfelé erős az északnyugati szél, mely szombaton és vasárnap már gyakran viharossá fokozódik. Péntekig még többfelé várható reggelre gyenge fagy (akár -2, -3 fok is), majd az érkező enyhébb és nedvesebb léghullámok hatására enyhülnek az éjszakák. A délutáni maximumok többnyire 11-16 Celsius fok között alakulnak majd. A vasárnapra ígérkező hidegfront hatására átmenetileg kissé visszaesik a hőmérséklet.
 
Az aktuális munkák tervezéséhez a rövid távú döntéseknél a tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzéseket, a speciális agrometeorológiai elemeket tartalmazó, 12 óránként frissülő modell előrejelzéseket, de akár a 6-12 óránként frissülő térképes modell előrejelzéseket is érdemes követni, mert azok sok hasznos információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban  telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.
 
A Szolgálat MET-ÉSZ megfigyelő rendszerének (egy rövid regisztrációt követően elérhető) Fórumában elindítottuk a növényfenológiai megfigyeléseket, ahol vad-, dísz- és kultúrnövények fejlődési fázisairól, talajállapot megfigyelésekről, illetve aktuális mezőgazdasági munkákról szóló információkat gyűjtünk, rögzítünk, osztunk meg. Ez egyrészt az éghajlatváltozás, másrészt pedig az agrometeorológia szempontjából nagyon lényeges. Kérünk minden lelkes, a természetet, időjárást, növényeket kedvelőt, gazdálkodót, hogy csatlakozzon hozzánk megfigyelőként ebben az újrainduló munkában! Ha valaki csak egy növény egy fejlődési fázisát tudja megfigyelni (pl. most kezd virágozni a som), már annak is van jelentősége.

Készült: 2017. március 13.