2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. január 27. 13:57

Változékony, szeles idő

Az ország nyugati, délnyugati felén illetve a keleti, északkeleti határszélen kissé csapadékosabbra fordult az idő az elmúlt egy hétben, ott összefüggő hóréteg is többfelé kialakult, de a talajok mélyebb rétegeibe az ország túlnyomó részén még továbbra is szükség lenne nedvességre a megfelelő téli feltöltődéshez. Időjárási frontokban az előttünk álló héten sem lesz hiány, jelentős mennyiségű, országos csapadék azonban továbbra sem valószínű.

A mögöttünk álló egy hétben jellemzően északnyugati áramlással több időjárási front is átvonult fölöttünk, melyekből az ország túlnyomó részén csak kevés csapadék hullott. A Dunántúlon és az Alsó-Kiskunságban esett 2-5 mm, a Bakonyban és a Nyugat-Dunántúlon többfelé 5-11 mm, így ezeken a tájakon több centiméteres hótakaró is ki tudott alakulni (1. ábra), míg az ország keleti, északkeleti felén semmi vagy csak igen kis mennyiségű csapadék hullott (2. ábra). A Tiszántúlon előforduló hó többnyire korábbi havazásból származik (3. ábra). Összességében azonban az ilyenkor szokásosnál szárazabb időjárás jellemezte nem csak az elmúlt hetet, hanem az egész januárt, az ország túlnyomó részén mind a 10 napos, mind a 30 napos csapadékmennyiség elmarad a sokéves átlag értékeitől (4., 5. ábra). A talajok nedvességgel való feltöltődése, ami az idén amúgy is későn kezdődött, januárban lelassult, többfelé le is állt, pedig a mélyebb rétegek feltöltődéséhez a délnyugati országrész és az északkeleti határszél kivételével még sok csapadékra lenne szükség (6. ábra). Az elmúlt hét az ország nagy részén 1-2 fokkal hidegebb volt az ilyenkor szokásosnál, csak a szelesebb északnyugat-dunántúli tájakon volt kissé enyhébb az idő. A minimum hőmérsékletek a legtöbb napon fagypont alatt alakultak, kedden volt a leghidegebb, amikor többfelé -10 fok alá hűlt a levegő (7. ábra). Nappal többnyire fagypont fölötti értékek voltak jellemzőek, a szelesebb napokon és tájakon volt melegebb, míg keleten, északkeleten a hét első napjaiban egész nap 0 fok alatt maradt a hőmérséklet. A legtöbb helyen a talajok felszín közeli rétege is fagyott állapotban van, bár a Dunántúl nagy részén csak a felső néhány centiméter fagyott, míg a hóval nem borított keleti tájakon többfelé 20 centiméternél is mélyebben át van fagyva a talaj.   

Az őszi vetések továbbra is jó állapotban vannak. A télen eddig nem volt olyan időjárás, mely károsította volna a táblákat, a repce, az őszi árpa és búza is kellően megerősödött az ősz folyamán, a kultúrák kedvező képet mutatnak. A fagyos, így sármentes időt kihasználva néhol még az elmaradt szántást ezekben a napokban pótolták.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal Kaposvár és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (8. és 9. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része ismét száraz idővel telt, a hónap végén és december elején érkezett jelentős csapadék. A talajok téli feltöltődését december utolsó dekádjában ismét csapadékos időjárás segítette, a január első kétharmada viszont száraz időt hozott. A szeptember óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg a délnyugati országrészben meghaladja az optimális értéket, míg máshol 40-60 mm-rel, északnyugaton 70-80 mm-rel elmarad a növények számára optimális értékektől. A hőmérséklet elég tág határok között ingadozott a tél folyamán. Karácsony előtt illetve januárban is többször sarkvidéki eredetű hideg légtömeg érkezett hazánkba, mely többfelé hótakaró nélkül hozott erősebb éjszakai fagyokat, de ezt a vetések gond nélkül bírták.

Az előttünk álló egy hétben is számos időjárási front vonul át fölöttünk, így változékony, gyakran szeles időben lesz részünk. Jelentős mennyiségű, országos csapadékra továbbra sincs kilátás, de kisebb mennyiség minden nap várható valahol az országban. Éjszakánként főként havazás, havas eső, míg nappal havas eső, eső, zápor lesz a jellemző. Összességében a jövő hét közepéig 5-10 mm csapadék várható, tartós hótakaró kialakulása a gyakori hőmérsékletingadozások miatt nem valószínű. A nyugati, északnyugati szelet pénteken és vasárnap sokfelé kísérik erős és viharos széllökések. Hétfőn lesz a legkevésbé szeles az idő, a többi napon is sokfelé megélénkül, főként a Dunántúlon megerősödik a szél. A szeles napokon és területeken enyhébb időre van kilátás, pénteken és vasárnap a legtöbb helyen hajnalban sem hűl fagypont alá a levegő, napközben pedig 5-10 fok lesz a jellemző. Szombaton és a jövő hét első felében reggelente -1 és -6 fok között alakul a hőmérséklet, napközben pedig 3-8 fok körül alakulnak a maximumok, de északkeleten ennél hidegebb, míg délnyugaton melegebb is lehet. 

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. január 27.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Hóvastagság értékek 2022. január 24-én reggel 7 órakor (cm)


2. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. január 26-ig (mm)


3. ábra
Hófoltok a Sentinel-2 műhold Orosházától keletre fekvő területről 2022. január 24-én készített nagy felbontású felvételén


4. ábra
A 10 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2022. január 26-ig (mm)


5. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2022. január 26-ig (mm)


6. ábra
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2022. január 26-án (mm)


7. ábra
Minimumhőmérséklet 2022. január 25-én (Celsius fok)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2022. január 26-ig (részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2022. január 26-ig (részletes magyarázat a szövegben)