2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. február 25. 13:53

Bár szikkad a talaj, de keleten még gondot okoz a belvíz

A múlt hét közepén – ahogyan azt az idén már megszokhattuk – ismét jelentősen megváltozott időjárásunk, a február közepi hideg időszakot tavasziasan enyhe periódus váltotta, és a meleg a hét első felében csak fokozódott. A csapadékos idő azonban nem tért vissza, így kissé szikkadni, száradni tudtak a talajok, ami főként a keleti országrészben fontos, hiszen ott okoz sokfelé egyre nagyobb gondot a belvíz.

A múlt hét közepén jelentős melegedés kezdődött időjárásunkban, ugyanakkor a gyakori köd miatt ez nem jutott egyformán érvényre az ország minden részén. A Dunántúl nyugati tájain már múlt szerdán 10 fok fölé melegedett a levegő, az északkeleti országrészben ekkor még a legmelegebb órákban is csak 1-2 fok körül alakult a hőmérséklet. A meleg idő csütörtökön tovább terjedt kelet, északkelet felé, így nagy hőmérsékleti különbségek alakultak ki a napos és a ködös északkeleti tájak között (1. ábra). Pénteken is megmaradt ez a hőmérsékleti kettősség, bár ekkor egy frontrendszer is érkezett, melynek hatására a Sopron – Siófok – Kelebia vonaltól északkeletre sokfelé esett 1-5 mm közötti eső, az Alföld északkeleti részén, ennél több, 5-10 mm is hullott (2. ábra). Szombat reggelre nagy területet borított köd, így sokfelé visszaesett a nappali felmelegedés mértéke, a 10 fok fölötti maximumok a napos délnyugati országrészre szorultak vissza. Északon, északkeleten még vasárnap is megmaradt a rétegfelhőzet, máshol ismét 10 fok fölé melegedett a levegő. Hétfő óta a reggeli ködfoltok jellemzően mindenütt feloszlanak napközben, a maximum hőmérsékletek az ország túlnyomó részén 10 fok fölött, szerdán 15 és 21 fok között alakultak (3. ábra).
Csapadék csak a pénteken átvonult frontrendszerből hullott, a többi napon országszerte száraz időjárás volt a jellemző. A napsütésben gazdagabb délnyugati tájakon, ahol eső sem esett az elmúlt egy hétben jelentősen szikkadt a talajok felső, felszín közeli rétege (4. ábra). Ugyanakkor a keleti országrészben, elsősorban a jelenleg is áradó Tisza mentén és a Tiszántúl déli felén egyre komolyabb gondokat okoz a már hetek óta jelen lévő belvíz. A legsúlyosabb helyzet e tekintetben a Felső-Tisza vidékén a Bodrogközben és a Rétközben alakult ki, de ahogy a műholdképeken is látszik, Heves, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben is sokfelé borítják belvízfoltok a földeket (5-12. ábrák). A mélyebb talajrétegek az ország nagy részén telítettek, így a talajok felső egy méteres rétege az ország túlnyomó részén feltöltődött a tél során (13. ábra), ami jó kilátásokat jelez a vegetációs időszak kezdetére.       

Az őszi vetések jellemzően fejletten és jól teleltek, a csapadékos október miatt későn vetett búza állományok fejletlenebbek kissé. Bár a tél során többször is előfordultak kemény fagyok, melyek többfelé hótakaró nélkül érték az őszi vetést, ezek nem voltak olyan mértékűek, hogy számottevő területen fagykárokat okoztak volna az őszi vetésű gabona vagy repce állományokban. Az Alföldön és északkeleten a belvíz jelent egyre nagyobb problémát. Az őszi búza +4 Celsius fok alatt bírja a vízborítást, 5 fok fölött azonban már csak mintegy három hétig, és az elmúlt egy hétben már a keleti országrészben is gyakran alakult 5 fok fölött a napi átlaghőmérséklet. Jó hír, hogy számottevő mennyiségű csapadék az előttünk álló egy hétben sem várható, ugyanakkor kissé visszaesik a hőmérséklet is.  

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (14. és 15. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Az ország döntő részén az optimálist kissé meghaladó a szezon kezdete óta lehullott csapadék összege. A középső tájakon kissé elmarad attól, míg északon helyenként jelentősen meghaladja azt. Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult eddig ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy eddig nem fordult elő. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására.

A folytatásban még péntekig marad az évszakhoz képest meleg, reggel helyenként párás, ködös, de jellemzően napos idő. Szombat hajnalban, majd vasárnap napközben egy-egy hidegfront vonul át fölöttünk, melyek hatására a hétvégén és a jövő hétfőn már több lesz a felhő, bár továbbra is lesznek napos időszakok. Számottevő csapadék nem valószínű, szombat hajnalban fordulhat elő gyenge eső főként a keleti országrészben. A front hatására szombaton a Dunántúlon és északkeleten megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet ugyan több fokkal visszaesik, de még így is az átlagos értékek fölött alakul majd. Vasárnap hajnaltól éjszakánként ismét fagypont alá hűl reggelente a levegő, de -4 foknál hidegebb nem valószínű. A kora délutáni maximumok 7 és 12 fok között várhatók. Keddtől ismét anticiklon alakítja időjárásunkat, melegszik az idő, ismét sok lesz a napsütés, bár visszatérnek a reggeli pára- illetve ködfoltok.  

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. február 25.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Napi maximumhőmérsékletek 2021. február 18-án (Celsius fok)


2. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. február 23-ig (mm)


3. ábra
Napi maximum hőmérsékletek 2021. február 24-én (Celsius fok)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021.február 24-én (%)


5. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása a Bodrogközben 2021. február 24-én (a világosszürke foltok a belvizet jelölik)


6. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása Heves környékén 2021. február 24-én (a világosszürke foltok a belvizet jelölik)


7. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása Karcag környékén 2021. február 24-én (a világosszürke foltok a belvizet jelölik)


8. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása Mezőtúr és Törökszentmiklós közötti területen 2021. február 24-én (a világosszürke foltok a belvizet jelölik)


9. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása Békés megyében 2021. február 24-én (a világosszürke foltok a belvizet jelölik)


10. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása a Rétközben 2021. február 24-én (a világosszürke foltok a belvizet jelölik)


11. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása Sarkad környékén 2021. február 24-én (a világosszürke foltok a belvizet jelölik)


12. ábra
Sentinel-2 műholdkép NDVI ábrázolása Szentestől délre, Szegvár térségében 2021. február 24-én (a világosszürke foltok a belvizet jelölik, a fekete színezés a mélyebb vizet, jól látszik a Tisza és holtága, illetve a gáton belüli kubikgödrök)


13. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső egy méteres rétegében 2021.február 24-én (%)


14. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2021. február 24-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


15. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2021. február 24-ig
(részletes magyarázat a szövegben)