2024. április 18. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2020. január 16. 12:46

Száraz évkezdet

Nagyrészt ködös, párás, eseménytelen időjárású hét áll mögöttünk, csak magasabb hegységeinkben és helyenként a Dunántúlon sütött ki a nap hosszabb időszakokra. Az igazi téli idő komolyabb fagyokkal, hótakaróval továbbra is várat magára.

Karácsony óta nem hullott számottevő csapadék hazánkban, az elmúlt egy hétben is csak ónos szitálás, hószállingózás fordult elő többfelé, ennek mennyisége azonban többnyire 1 mm alatt maradt (1. ábra). Ez alól kivételt csak a nagyobb gyárak, hőerőművek közvetlen környezete jelentett, ahol úgynevezett ipari hó akár nagyobb mennyiségben (Kazincbarcikán 10 cm körül) is összegyűlt.
Az átlaghőmérséklet jellemzően az átlagos, január közepén megszokott értékek körül alakult, a Dunántúlon illetve az Északi középhegység térségében volt egy kissé melegebb, az Alföldön pedig hidegebb (2. ábra). A múlt hét második felében napközben még sokfelé emelkedett +5 fok fölé a hőmérséklet, de ahogy mind nagyobb területeket hódított meg a köd, a napi hőingás a ködös, párás tájakon rendkívül lecsökkent, így a héten az ország nagy részén már egész nap nem melegedett fagypont fölé a levegő. A talaj azonban ezzel együtt is csak a felszín közelében fagyott, már az 5 cm-es talajhőmérséklet is 0 fok fölött alakul a legtöbb helyen (3. ábra), nagyobb mélységekben pedig egyre melegebb a talaj.

Az őszi vetések jellemzően továbbra is jól telelnek. Eddig nem fordult elő olyan komolyabb fagy, ami hótakaró nélkül kárt okozott volna a növényi állományokban. Ugyanakkor a kártevőket és a különböző kórokozókat sem pusztította eddig kemény hideg. 

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr, Nyíregyháza és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (4., 5. és 6. ábra). Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére. Az ország döntő részén nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére: azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakul, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel. Már csak a Tiszántúl, főleg annak déli fele van lemaradásban, ahogy ezt Békéscsabánál láthatjuk. Ez most problémát nem jelent, tavaszig van idő a nedvesség pótlódására. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött (helyenként már csaknem a duplájánál) jár az enyhe ősz és december hatására.

Az előttünk álló egy hétben sem változik számottevően időjárásunk. Továbbra is csak gyenge frontok érintik a Kárpát-medence térségét, többnyire anticiklon alakítja az időjárást. A hét végéig sokfelé marad a ködös, párás, borongós idő néhol hószállingózással, ónos szitálással. Ugyanakkor szombat este egy hullámzó frontrendszer éri el nyugat felől a Dunántúlt, így ott vasárnap délig havazásra, megélénkülő szélre lehet számítani. A várható csapadék mennyisége azonban a Dunántúl nyugati felén is csak 2-5 mm, keleti részén pedig csapadéknyom és 2 mm között valószínű. A Dunától keletre számottevő havazásra nincs kilátás, ugyanakkor hétfőn ott is többfelé megélénkül a szél, és szakadozottabbá válik a felhőzet. A jövő hét első felében a változó felhőzet mellett sokfelé lesznek napos időszakok is, csapadék nem várható. A hőmérséklet nem változik számottevően, a fagyos, -1, -6 fok közötti éjszakákat a ködös tájakon a hét végéig fagyos nappalok követik, majd a jövő hét első felében már +2, +7 fok közé melegszik napközben a levegő.   

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2020. január 16.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Az elmúlt 10 nap csapadékösszege 2020. január 15-én (mm)


2. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2020. január 15-én (Celsius fok)


3. ábra
5 cm-es talajhőmérséklet 2020. január 15-én (Celsius fok)


4. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2020. január 15-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


5. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2020. január 15-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2020. január 15-ig
(részletes magyarázat a szövegben)