2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2019. december 12. 11:57

Enyhe időt hoz december közepe

A naptári tél beköszöntével. december elején megérkezett a tél is. Azóta viszont enyhébbre fordult az idő, sőt a folytatásban ez az enyhülés tovább fokozódik. Az őszi vetések jelenleg megerősödve, kedvező állapotban vannak, bár a növények számára a várható, már-már túl enyhe idő nem igazán ideális. A talaj nedvességgel való feltöltődése jól alakul és a héten is várható még kiadós eső. A csapadékhullámok közötti több napos szünet pedig kellő időt ad a nedvesség mélyebb rétegekbe való leszivárgására.

Az elmúlt hét második felében párás, ködös, hideg, északkeleten havas idő jellemezte időjárásunkat. A változást a hét elején egy markáns frontrendszer hozta meg, mely fölszakította a hidegpárnát, csapadékot is hozott és elvitte a maradék havat. Hétfőn-kedden összességében 2 és 10 mm eső hullott, északnyugaton és az Alföldön esett a kevesebb, sőt a Tiszántúlon alig valami (1. ábra). Bár a november összességében nagyon csapadékos volt, de főleg az első fele, így az elmúlt 30 napos csapadékösszeg az ország délkeleti felén ismét hiányt mutat az átlaghoz képest (2. ábra). A talaj felszínközeli rétege országszerte telített nedvességgel, sáros, a felső 50 cm-es réteget is telítettség közeli állapot jellemzi az ország nagyobb részén. A Tiszántúlon ugyanakkor egyelőre még kevesebb a nedvesség ebben a rétegben (3. ábra). A talaj mélyebb részén általában még bőven van hely a további téli csapadéknak, délnyugaton és északon ezzel szemben már kezd telítődni a fölső egy méteres talajréteg (4. ábra). Borsodban helyenként már kisebb belvízfoltok is megjelentek.
A hőmérsékletben főleg a napi hőingásban hozott jelentős változást a hidegpárna fölszakadása. A múlt hét második felében alig mozdult napközben a hőmérséklet. Bár vasárnap már többfelé emelkedett 10 Celsius fok közelébe a hőmérséklet, az egész országban csak a hétfő és a kedd hozta meg az enyhülést (5. ábra). A front után érkezett (csak kissé) hideg és száraz légtömeg sokfelé fagyos éjszakákat, de enyhe és napsütéses nappalokat hozott. Csütörtökön aztán már egy újabb frontrendszer kiterjedt felhőrendszere borította be az országot.
A talaj fölső 20-30 cm-es rétegében a hőmérséklet többnyire 1 és 5 fok között alakul.   

A vegetáció nyugalmi állapotba került, az őszi vetések kellően erősek, kifejezetten kedvező kilátásokkal indultak a télbe.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár, Békéscsaba és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (6., 7. és 8. ábra). Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére. Az ország döntő részén a jellemző minta a kaposvári agrogramhoz hasonlít: azaz a csapadékösszeg az ideális közelében, többfelé a fölött jár, a fölső talajrétegek pedig feltöltődtek nedvességgel. A Tiszántúlon ezzel szemben kevesebb csapadék öntözte a földeket, így arrafelé kevésbé mélyen nedves a talaj, de ez most problémát nem jelent. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz hatására.

Az előttünk álló napokban először csapadékos időjárásra számíthatunk. Csütörtöktől szombatig két hullámban várható kiadós eső (eleinte a Dunántúlon és a magasabb hegyekben hó is), összességében 5-25 mm hullhat, a jelenlegi számítások szerint a több ismét a Nagykanizsa-Budapest tengelyben. Vasárnaptól megnyugszik a légkör, száraz és igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk a magasban. E miatt éjszakánként is csak helyenként várható fagy, napközben pedig sokfelé 10, 15 fok közelébe emelkedhet a maximum. Csak a tartósabban ködös részeken lehet ennél hűvösebb. A talaj sáros marad, bár a jövő hét első felében az enyhe, többfelé szeles időben sokat szikkad majd. Hőmérséklete számottevően nem változik, talajfagy kialakulása egyelőre nem valószínű.

Az aktuális munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, előrejelzéseket figyelemmel kísérni. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, április 1-től kezdődően meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2019. december 12.


* Agrogram

Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Az elmúlt 5 nap csapadékösszege 2019. december 11-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2019. december 11-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. december 11-én (%)


4. ábra
A talaj felső 1 m-es rétegében a telítettséghez hiányzó nedvesség 2019. december 11-én (mm)


5. ábra
Napi maximum hőmérsékletek 2019. december 10-én (Celsius fok)


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2019. december 11-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2019. december 11-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2019. december 11-ig
(részletes magyarázat a szövegben)